Az ember a tudásával törvényként képzeli el az anyag mozgását, és a természetben a maga természetes formájában van jelen ez a mozgás – mint okok és következmények végtelen láncolata. A mozgás valamennyi lehetséges pontja egy információmezőben tárolódik, amelyet variációtérnek nevezünk. Ez a variációtér egyidejűleg magába foglal minden információt, ami van, volt és lesz. A variációtér egy teljesen anyagi alapú információszerkezet. Ez a végtelen információmező magában foglalja minden egyes jelenség valamennyi változatát, ami csak megtörténhet. Felesleges azon gondolkodni, hogyan tárolódnak benne az információk – ez a céljaink szempontjából lényegtelen. Annyi a fontos, hogy a variációtér az anyag időben és térben történő, tetszőleges mozgásának a sablonjául, vagy koordináta – rendszeréül szolgál.A tér minden pontján létezik ennek vagy annak a jelenségnek egy változata. A könnyebb érthetőség kedvéért fogalmazzunk úgy, hogy minden variáció egy forgatókönyvből és egy színpadképből áll. A színpadkép az adott jelenség külsődleges jellege, a forgatókönyv pedig az a mód, ahogyan a jelenség az anyagban mozog. Az egyszerűség kedvéért a variációteret szektorokra osztjuk fel. Minden szektornak ismét csak megvan a maga forgatókönyve, és színpadképe. Minél távolabb helyezkednek el egymástól az egyes szektorok, annál nagyobb a különbség a forgatókönyvek és a színpadképek között. Az ember sorsát variációk végtelen mennyiségeként is elképzelhetjük. Elméletileg az emberi létezés forgatókönyveinek és színpadképeinek a száma nincs behatárolva, miután a variációtér végtelenül nagy. Egy tetszőleges, jelentéktelen változás hatására az egész sors megváltozhat. Az ember élete, - mint az anyag valamennyi mozgása – okok és következmények láncolatából áll. A variációtérben egy következmény nem lehet messze az okától. Így követik egymást az okok és a következmények, és így alkotják a sors szektorai az ember életvonalát. Az adott vonalon elhelyezkedő szektorok forgatókönyvei és színpadképei többé – kevésbé hasonlóak. Az ember élete egyformán folyik addig a pillanatig, amikor bekövetkezik egy esemény, amely megváltoztatja a forgatókönyvet, és a színpadképet. Ekkor a sors irányt vált, és egy másik életvonalon indul el.Képzelje el, hogy látott egy színházi előadást. Másnap ismét elmegy a színházba, és megnézi ugyanazt a darabot, de a színpadkép nem teljesen azonos. Ezek egymáshoz közel elhelyezkedő életvonalak. A következő színházi évadban megnézi ugyanezt a darabot, de más színészekkel, és a forgatókönyvben is jelentős változások vannak. Ezek egymástól távolabb futó életvonalak. Végül pedig egy másik színházban nézi meg ugyanazt a darabot, és ott teljesen más értelmezéssel találkozik. Ez az életvonal már nagyon messze van az elsőtől.A valóság éppen azért annyira változatos, mert a variációk száma végtelen. Egy tetszőleges pontból okok és következmények láncolata indul ki. Ha egyszer kiválasztottunk egy ilyen kiindulási pontot, eljutunk a valóságnak ehhez vagy ahhoz a jelenségéhez. Azt is mondhatjuk, hogy a valóság az életvonalnak megfelelően alakul, mégpedig mindig a kiválasztott kiindulási pontnak megfelelően. Mindenki azt kapja, amit választ. Mindenkinek joga van választani, mert a variációk végtelensége már adott. Senki sem tiltja, hogy az ízlésünknek megfelelő sorsot válasszunk. A sorsunk irányítása csak és kizárólag a választásunkon alapul. Létezik tehát egy információszerkezet, amely lehetőségek, és variációk végtelen mennyiségét tartalmazza, és ezek a mindenkori forgatókönyvek és színpadképek szerint rendeződnek. A valóság az adott szerkezet tartalmának megfelelően alakul
Az anyag a mikrokozmoszban összesűrűsödött energiaként viselkedhet. Ismert tény, hogy vákuumban folytonosan parányi részecskék keletkeznek, és semmisülnek meg. Az anyag létezik, de egyidejűleg nincs tényleges anyaga. Csak egyetlen dolog világos: annak, amit megérintünk, végső soron megfoghatatlan, energetikai alapja van A variációtérben történő megvalósulás megértéséhez a példát a tenger hullámai nyújtják. Abból fogunk kiindulni, hogy a hullám a tengerszint emelkedése révén keletkezik. Az emelkedés a tengerfenékről indul ki, és a felszínen hullámhegyet alkot, miközben a víz ugyanazon a helyen marad. Tehát nem maga a víz mozog, hanem az energia megnyilvánulásának a helye. A víz csak a parton árad ki a szárazföldre. Egyébként minden hullám ugyanígy viselkedik. Ebben a hasonlatban a tenger a variációtér, a hullám pedig az anyagi valóság megnyilvánulása, azaz, az anyagban történő megjelenés.
Mi következik tehát abból, hogy az anyagi megvalósulás mozog az időben és a térben, valamint abból, hogy a variációk egy helyben maradnak, és örökké léteznek? Az, hogy minden volt, van és lesz? Miért is ne? Valójában mind az idő, mind a tér statikus természetű. Az idő múlása egy filmtekercs lejátszásához hasonlítható. Csak azért érezzük úgy, hogy telik az idő, mert a képek gyors egymásutánisággal követik egymást. Ha szétvágjuk a filmtekercset, és egyszerre a szemünk előtt van minden kép – hol marad akkor az idő? Valamennyi kép egyszerre létezik. Úgy tűnik egy idő, csak akkor nincs nyugalmi állapotban, ha egymás után szemléljük a képeket. Pontosan ugyanez történik az életben, és ezért vert olyan mélyen gyökeret a tudatunkban az elképzelés, hogy minden jön és megy.Valójában azonban mindaz, amit az információmező tárol, mindig is létezett, és mindig ott lesz. Az életvonalak olyanok, mint egy film. Az, ami elmúlt, nem tűnt el, hanem továbbra is megmarad. És ugyanígy már most is létezik az, ami következni fog. A jelenlegi életszakasz a variációtér anyagi megnyilvánulása az életvonal adott szektorában.Most sokan kérdezhetik ingerülten: Hogyan lehetséges, hogy a sorsomnak végtelen számú változata létezik egyszerre? Kinek a célját szolgálja ez? Istenét? Vagy a természetét? Mi értelme lenne ennek?” Próbáljunk elképzelni egy pontot egy koordináta – rendszerben. Mindenki tanulta az iskolában: egy pont egy adott síkon tetszőleges helyet foglalhat el az X és az Y tengelyen. Hangsúlyozom: bármely tetszőleges helyet, mínusz végtelentől plusz végtelenig. Miért nem jutott még senkinek eszébe feltenni a kérdést: miért lehetnek egy pontnak tetszőleges koordinátái? És most képzeljük el a pontot, amely a gráfon mozog, és feltesz magának a kérdést: „Hogyan lehetséges, hogy a már megtett utam mindig létezett, és mindig létezni fog? És hogyan lehetséges, hogy előre meg van határozva az út, amely előttem áll? Mi azonban felülről látjuk a pont útját, és ezért nem találunk benne semmi rendkívülit.
A kérdés megválaszolásához ki kell választanunk egy újabb kiindulási pontot. Napjainkban senki sem kételkedik abban, hogy a gondolatok is anyagi természetűek. A valóság kétarcúan nyilvánul meg bennünk: egyrészt a létezés határozza meg a tudatot, másrészt azonban cáfolhatatlan bizonyítékok utalnak a következtetés fordítottjára is. A gondolatok nemcsak a cselekvés mintájául szolgálnak, hanem közvetlen hatást is gyakorolnak a bennünket körülvevő valóságra.
Bárhogy legyen is, az ember a tudatán keresztül alakítja a sorsát. A következő feltételezésből indulunk ki: a gondolati energia kisugárzása hatására anyagi formában valósul meg egy lehetséges variáció. Nemcsak a mindennapi élet tényei szolgálhatnak erre bizonyítékul, hanem a kvantumfizika felismerései is. Számunkra egyenlőre nem különösebben fontos, hogyan megy végbe a gondolati kisugárzás és a variációtér kölcsönhatása. Egyenlőre nem világos, hogy hogyan cserélnek információt – energetikai úton, vagy másként. Az egyszerűség kedvéért fogalmazzunk úgy, hogy a gondolati energia kisugárzása „megvilágítja” a variációtér egy bizonyos szektorát, és ennek hatására az ott tárolt változat anyagi formát ölt. Mind a kisugárzás, mind a szektor bizonyos, meghatározott értékű változókkal rendelkezik. (Frekvencia – azonosság.) A gondolati kisugárzás rátalál a szektorára, (Rezonancia elv alapján.) az ott lévő változat megvalósul, és így lehetséges, hogy a tudat meghatározza a valóságot
Minél intenzívebb, hevesebb a gondolat hatására megnyilvánuló érzésed, annál gyorsabb, és intenzívebb a megvalósulás az anyagi síkon!)
Minden ember a saját életvonalát követi, ugyanakkor minden ember ugyanabban a világban él. Az anyagi világ minden élő és élettelen számára ugyanaz, de minden egyes ember a maga egyéni módján érzékeli. Képzelje el, hogy Ön turista, és egy nevezetes városba látogat. Megcsodálja a látnivalókat és az épületeket, megfigyeli a virágágyásokat, a szökőkutakat, a fasorokat, és a járókelők mosolygó arcát. Aztán elmegy egy kuka mellett, amelyben éppen egy hajléktalan turkál. Ugyanabban a világban él, mint Ön, és nem is egy másik dimenzióban, az érzékelése mégis alapvetően különbözik az Önétől. Ő az üres üveget látja a szemétben, a piszkos falat és a vetélytársát, akinek nem sikerült megszereznie az üveget, és most arra összpontosít, hogy ne találkozzon az arra járó rendőrrel. Ön a saját életvonalán él, a hajléktalan pedig az övén. A variációtér egy pontján ez a két életvonal keresztezi egymást, aminek következtében egy adott pillanatban ugyanazt a világot érzékelik teljesen más szemszögből.
Az anyagi természet minden megnyilvánulási formája energetikai alapon nyugszik. Az energiamező az elsődleges, minden egyéb fizikai megjelenési forma másodlagos. Az ember gondolati energiája anyagi természetű. A gondolati energia nemcsak az ember saját fejében kering, hanem ki is terjed a térben, és kölcsönhatásba lép (Rezonancia.) a környező energetikai mezővel. Ezt a tényt ma már szinte senki sem cáfolja.
Az egyszerűség kedvéért abból induljunk ki, hogy a gondolati kisugárzásnak frekvenciája van, mint a rádióhullámnak. Amikor valamire gondolunk, a gondolati energiánk frekvenciája a variációtér egy bizonyos szektorára hangolódik. Amikor az energia eljut a variációtér adott szektorába, a variáció anyagi formát ölt. Az energiának nagyon összetett a szerkezete, és áthat mindent, ami ebben a világban létezik. Amíg a testben tartózkodik, a gondolatok módosítják, és amikor elhagyja a testet, olyan sajátosságokkal fog rendelkezni, amelyek összhangban állnak ezzel a gondolattal. Amikor valami rosszra vagy jóra gondolunk, a variációtérbe küldjük a gondolati energiánkat. A megváltozott energia kapcsolatba lép valamelyik szektorral, és ezen a módon változásokat eredményez az életünkben.
Ez a folyamat látszólag magától zajlik, de valójában a gondolatai révén Ön irányítja az életét a variációtér egy problémás területe felé. Azt hiszi, hogy a tetteivel leküzdheti az akadályokat, de valójában pontosan azt kapja, amit választott. Ha úgy dönt, hogy megküzd az akadályokkal, tömegével fognak megjelenni Ön előtt a gátak. Ha problémákra irányítja a gondolatait, akkor az élete is tele lesz problémákkal. A tetteivel meg akarja változtatni a jelenlegi életvonalán kialakult helyzetet, de nem tudja megváltoztatni a variációtér forgatókönyvét. Csak arra van lehetősége, hogy egy másik forgatókönyvet válasszon. Ha megpróbálja megváltoztatni a forgatókönyv kellemetlen részeit, ezzel arra irányítja a figyelmét, ami nem tetszik Önnek. Ebben az esetben is meg fog valósulni a választása, ugyanis azt kapja, amit nem akar.
Egy adott életvonalon belül nem lehet megváltoztatni dolgokat. Ha ellátogat egy képtárba, ott sem rendezheti át a képeket tetszés szerint, és nem zárhatja be a kiállítást, hiszen nem Ön a tulajdonos. Abban azonban senki sem gátolja meg, hogy átmenjen a kiállítás egy másik termébe, és olyan képeket nézegessen, amelyek jobban tetszenek önnek. Természetesen, nem lehet egyszerűen varázsütésre átlépni egy másik életvonalra, ahol minden az elképzeléseink szerint alakul. Nem minden gondolat valósul meg, és nem minden vágy teljesül. Nem a gondolatok tartalmáról van szó, sokkal inkább a jellegükről. Egy álom, vagy vágy még nem választás. Minden álom szertefoszlik. Eleget kell tenni bizonyos feltételeknek, amelyekről ebből a könyvből mindent meg fog tudni.
A variációtér minden ember számára végtelen számú életvonalat tartalmaz. Semmi szükség rá, hogy hadakozzunk a sorsunkkal, hiszen jogunk van arra, hogy sorsot válasszunk. A problémánk csakis kizárólag az, hogy nem tudjuk, hogy ezt hogyan tehetjük meg. A világ megmutatkozik előttünk a maga végtelen sokszínűségében, mintha arra lett volna teremtve, hogy minden igényt kielégítsen. Mindenki mindent megtalál, amire csak vágyik. A tudás és a felismerések tekintetében is pontosan olyan oldaláról mutatkozik meg előttünk a világ, amilyennek mi látni akarjuk. Az idealizmus például azt állítja, hogy a világ illúzió, és úgy tűnik, a világ osztja ezt a nézetet. A materializmus az ellentétét állítja, és a világnak ez ellen sincs kifogása. Az emberek vitatkoznak, megpróbálják kölcsönösen rákényszeríteni a másikra a saját világnézetüket, és a világ szemmel láthatóan mindenkinek igazat ad. Nem csodálatos? A variációtér hozza létre az úgynevezett illúziókat, és a fizikai megvalósulása jelenti az anyagi világot. Mindig azt kapjuk, amit választunk. (33.-34. o.)
Aki ismeri az iszlám hit alapelveit, érti, hogy mit jelent ez a mondat: „Az ember sorsa meg van írva a könyvben.” Azt jelenti, hogy az emberi sors előre meg van határozva, és senki sem menekülhet el a sorsa elől. Hasonló kijelentésekkel találkozhatunk a többi vallásban is. És az ember sorsa valóban előre meg van határozva. A vallások mindössze abban tévednek, hogy a sorsnak csak egyetlen variációját ismerik, pedig végtelenül sok van. Nem tudsz elmenekülni a sorsod elől. Bizonyos értelemben ez is igaz, hiszen egy adott variáció forgatókönyvét nem lehet megváltoztatni. A világgal harcolni, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, nagyon fáradtságos és hálátlan feladat. Ám nem is ezt kell tenni – egyszerűen azt a variációt kell választani, amelyik a legjobban tetszik.
Ez természetesen nagyon szokatlanul hangzik, és érthetően kételyeket ébreszt. Végső soron én sem hittem benne, amíg meg nem győződtem arról, hogy a transz – szörf valóban működik, mégpedig tökéletesen. Semmi értelme ragaszkodni az egyik, vagy a másik modellhez azzal a céllal, hogy elérjük vele az úgynevezett abszolút igazságot. Magának a modellnek semmi jelentősége, csak az eredmény a fontos, amelyet a segítségével elérhetünk. A különféle matematikai modellek különféleképpen ábrázolhatják ugyanazt a fizikai jelenséget. Nem lenne különös, ha az analitikus geometria szakértői harcolni kezdenének az analitikus matematika követőivel, hogy bebizonyítsák: a geometria a matematika egyetlen helyes ága? A matematikusok kiegyeztek egymással, a filozófusok és a vallások követői azonban nem.
Hol is található ez a variációtér? Ezt a kérdést nagyon nehéz megválaszolni. A háromdimenziós érzékelésünkből kiindulva azt mondhatjuk, hogy mindenütt, és sehol. Képzeljünk el egy síkot kezdet és vég nélkül, amelyen kétdimenziós emberek élnek. Fogalmuk sincs arról, hogy létezik harmadik dimenzió. Meg vannak győződve arról, hogy a síkjuk az egyetlen létező világ, és nem értik, hogy lehet még más is azon kívül. Mi azonban tudjuk, hogy ezt a modellt célszerű kiegészíteni egy harmadik dimenzióval. És ettől kezdve még végtelen sok dimenziósíkot hozzátehetünk. Nem kell tehát aggódnunk, ha nem tudjuk elképzelni, hogyan létezhet a világunk mellett párhuzamos világok végtelen sokasága
Nem könnyű hinni a párhuzamos világok tényleges létezésében. De talán könnyen hihető a relativitáselmélet, mely szerint a sebesség fokozódásával egy test tömege növekszik, a mérete zsugorodik, és az idő lelassul? Ezeket a dolgokat nem lehet személyes tapasztalatok útján ellenőrizni. Nem az a fontos tehát, hogy megértjük – e az elméletet, hanem, hogy hogyan tudjuk a gyakorlatban hasznosítani.
A határtalan térben teljesen értelmetlen szőrszálhasogatás lenne a modellek egyikének vagy másikának az előnyeiről vitatkozni. Képzeljük el, hogy veszünk egy távolságot, meghosszabbítunk a végtelenig, sehol sem ütközünk bele a végpontjába. Ugyanez történik, ha végtelenül lekicsinyítjük a távolságot, annak sincsenek határai. A látható világegyetemnek csak egy behatárolt részét vagyunk képesek érzékelni. Mind a teleszkópnak, mind a mikroszkópnak vannak határai. A végtelenség a mikrokozmosz irányában, semmiben sem különbözik a végtelenségtől a makrokozmosz irányában.
Van olyan elmélet, amely szerint a látható világegyetem egy óriási „ősrobbanásból” keletkezett, és az óta folyamatosan kiterjed. Az égitestek hatalmas sebességgel mozognak a kozmoszban, de a hatalmas távolságok következtében mégis úgy tűnik, hogy a világegyetem kiterjedése rendkívül lassú ütemű.
Azt is tudjuk, hogy vákuumban minden pillanatban anyagi részecskék keletkeznek a semmiből, és azután rögtön el is tűnnek. Ha figyelembe vesszük az idő és a tér relativitását, semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy a részecskék egyikét elszigetelt világegyetemnek tekintsük, amely a miénkhez hasonló. De semmi konkrétumot nem tudunk ennek a részecskének a jellegéről. A fizikusok véleménye szerint ezek a részecskék egyszer hullámként, másszor anyagi részecskeként viselkednek. Ha továbbhaladunk a mikrokozmoszban, hatalmassá nőnek a relatív távolságok, és a belső megfigyelő számára az idő lelassul. Egy külső megfigyelő számára a mi világunk csak egy pillanatig létezik, akárcsak a vákuumban keletkező, majd eltűnő részecskék. Mi azonban, mint belső megfigyelők, úgy látjuk, hogy a világegyetem évmilliók óta létezik.
Gondolja csak végig, amikor legközelebb megiszik egy korty kávét, hány világegyetemet nyelt most le éppen? Végtelenül sokat, mert a végtelen nem osztható fel. Egy „repülés” a mikrokozmoszba éppen olyan hosszú, mint egy repülés a világegyetem messzeségébe. Hiszen, akárcsak a tér, az idő is mindkét irányban végtelen. A kiindulási pont tetszőleges eltolása semmit sem változtat ezen a tényen. Ezeknek az egymással összefonódó világoknak a teljes végtelensége egyidejűleg létezik. A világegyetem középpontját egyszerre alkothatja bármelyik pont, hiszen minden tetszőleges pontot minden irányban a végtelenség vesz körül. És minden esemény is egyidejűleg következik be, mégpedig ugyanabból az okból, amiért bármelyik pont is a világegyetem középpontját jelentheti. Nagyon nehéz ezt elképzelni, de végső soron a végtelent sem lehet felmérni egyetlen pillantással. Bármeddig jutunk is a gondolatainkkal a világmindenségben, a végtelenség még sokkal tovább ér. Emellett léteznek olyan elméletek is, amelyek még inkább megzavarják az értelmet. Ezek szerint a látható világegyetemünk négydimenziós térben láthatatlan szférává változik. Ám ez sem könnyíti meg a dolgunkat, hiszen elméleti dimenziók végtelen sokasága is létezhet egymás mellett.
A modern tudományban számtalan érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolog van, ami azonban nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kihasználjuk a felismeréseinket. Ha a transz – szörf elveit alkalmazzuk, egyértelmű eredményekhez jutunk. Semmi értelme olyan kérdésekkel kínozni magunkat, hogy hogyan és miért működik mindez. Ez az erőfeszítés legalább annyira kilátástalan lenne, mint a diák kérdése a fizikaórán: - „Miért vonzzák egymást az égitestek?” A tanár ezt fogja válaszolni: - „A gravitáció miatt.” Majd jön a következő kérdés: - „És miért van gravitáció? Mi okozza?” Erre pedig nincs válasz. Ezért inkább el se kezdjük, ezt a céltalan kérdezz – felelek játékot, és e helyett egyszerűen a saját hasznunkra a variációmodell eredményeit. Végső soron, nem érthetünk meg mindent.
Tibor
A variációtér tehát egy minta, amely meghatározza, milyen módon fog bekövetkezni az anyagi megvalósulás. Képzeljünk el egy embert egy sötét erdőben, lámpával a kezében. Az ember keresztülmegy az erdőn, és a környezetének mindig csak egy kis részletét világítja meg a lámpájával. Az anyagi megvalósulás olyan, mint ez a fényfolt. A nagy sötét erdő a variációteret jelenti, és a megvilágított részlete egy adott variáció anyagi megvalósulását egy adott környezetben. De mit jelképez a „megvilágítás”? Más szóval, mi az, aminek a hatására a minta valósággá válik?
