MI TÖRTÉNIK A LÉLEK LESZÜLETÉSE ELŐTT?--ennek az ősi tanításnak a segítségével sok mindent jobban érthetünk meg az életünk eseményeiből.

Ezen a héten a lélek születés előtti sorsépítéséről lesz szó. Tudom, hogy ez „meredek” téma, de kikerülhetetlen. Igyekszünk ezt érthetően leírni, mert ennek az ősi tanításnak a segítségével sok mindent jobban érthetünk meg az életünk eseményeiből.

A jelenlegi nyugati civilizáció hivatalosan elfogadott materialista beállítottságú intézményei, és iskolái nem fogadják el a lélek „pre-egzisztenciájának”, vagyis a lélekvándorlásnak a tanát. Nevezetesen tagadják azt, hogy az emberi létezés lehetséges test nélkül is, valamint nem fogadják el azt sem, hogy az emberi lélek többször is testet ölthet, annak ellenére, hogy lényegében ez minden ősi világkép egyik legjelentősebb tanítása. A mai spiritualitás hétköznapi nyelvezetében erre egy szanszkrit kifejezést használnak, ez pedig a reinkarnáció.

A reinkarnáció mint tény nem csak egyfajta keleti babonaság, hanem egykor része volt a korai keresztény tanításoknak is. (lásd pld. Origenész tanait) Az emberi élet, az emberi sors teljessége nem érthető meg a reinkarnáció ismerete nélkül, hiszen az ember az életeinek a láncolata révén „okul és tanul” (József Atilla), s mint egy spirálon haladva emelkedik a magasabb, az isteni szintek minőségei felé.

Heti csillagüzenet



Nézzük hát, mit is mondanak az ősi tanítások a lélek útjáról! Minden lélek feladattal, de kijelenthetjük azt is, hogy küldetéssel érkezik vissza a test, az anyag világába.

Mikor véget ér egy „földi út”, s a lélek végleg kilép a fizikai testéből (ezt ma halálnak nevezik), akkor énünk nem anyagi része átlép a „túlsó oldalra”. Ez az oldal azonban nem idegen a számára, hiszen a „földi életében” is minden elalvást követően ide érkezett. Újra találkozik a családjának a tagjaival. Találkozik olyan társakkal is, akikkel ebben az életében nem is találkozott. Egészen csodás élmények ezek, igen gyorsan átminősül ezeknek a hatására az élet egészéhez (evilági, és túlvilági) való hozzáállása. Lassan hozzászokik ahhoz, hogy már nincs fizikai teste. Lassan lekopik róla a hatalom, a birtoklás, a szexualitás, a dominancia, vágya, mert ezek a fizikai testhez kötődnek! Mindazok a célok, és értékek, amelyek a földi élet fő motivációi voltak, lényegtelen csacskasággá válnak. Aztán eljön a számvetés ideje. Bele kell nézni az utolsó élet „valódi valóságába”.

Ekkor átnézi a maga mögött hagyott életet. Ez persze nem csak egy szimpla áttekintés! Újra átéli az életét, de már nem a saját szemszögéből, önnön vágyaiból, céljaiból kiindulva, ahogyan ezt a testben töltött évtizedekben tette, hanem úgy, hogy a tetteinek, a gondolatainak, a szavainak a következményeit éli át. Tehát, ha valaki felé szeretettel, odafigyeléssel viseltetett, akkor az ebből adódó hála, és szeretet élményét éli meg, ám amikor valakit pofon ütött, akkor most nem a benne felsistergő, pofont szülő indulatot éli újra át, hanem annak a pofonnak a fájdalmával ismerkedik meg, amelyet ő adott.

Tehát végignézi, végigéli újra a lélek az utolsó életét. Számot vet azzal, hogy megtette-e, és ha igen, milyen szinten azt, amiért leszületett a Földre. Hagyott-e maga után tartozást, okozott-e diszharmóniát cselekedettel, szavakkal, avagy gondolatokkal?
Lényegében itt tudatosodik bennünk az, hogy valójában miket is tettünk, miket okoztunk, és miről is szólt a magunk mögött hagyott élet! Az emberi létezés talán legfontosabb stációja ez.

Még egyszer fontos megjegyezni azt, hogy itt nincs fizikai testünk. A birtoklás, a hatalom, a szexualitás vágya, fizikai test nélkül nem működnek, így ebben a létformában ezek nem motiválják az embert. Itt az „Isteni harmónia” elérése a cél, hogy a „Fény teljességébe”, a Teremtőjéhez érkezhessen végre vissza a lélek. Ennek fényében teszi dolgait a lélek.

Tehát végignézi, végigéli újra a lélek az utolsó életét. Számot vet azzal, hogy megtette-e, és ha igen, milyen szinten azt, amiért leszületett a Földre. Hagyott-e maga után tartozást, okozott-e diszharmóniát cselekedettel, szavakkal, avagy gondolatokkal? Ha igen, akkor még olyan „rezgések”, olyan harmóniátlanság van benne, amellyel még nem tud kapcsolódni a „magasabb régiókhoz”. Újra harmóniába kerülni, kiegyenlíteni a sorsunk mérlegét, csak a testi létezésben, a Földön lehet. Megszületik újra az a vágy a lélekben, hogy visszatérjen a Földre, hogy legyen új teste, mellyel, mint eszközzel megadhassa a tartozásait, s visszaállíthassa a harmóniát.

A lélek elkezdi eltervezni, majd felépíteni a „következő életét”. Ebben a tervezésben segítségére vannak azok az emberi lelkek, akiknek már nincs dolguk a Földön”, akik már túl vannak az „emberi testben töltött iskolai tanulmányokon”. Ők már tudják, hogyan vezet ki az út a sorsok láncolatából (karma), így lélektestvéreik segítségére sietnek, hogy ők is sikerrel léphessenek magasabb dimenziókba. Ezeket a lelkeket nevezik a „sors angyalainak”.

A leszületés mellett döntő lélek kiválasztja azt a történelmi időt, melyek keretei a legalkalmasabb az ő fejlődéséhez. Kiválasztja a szüleit, a testvéreit, a barátait, a szerelmeit, a gyermekeit, különböző típusú kapcsolatait úgy, hogy a „sors-játszótársak” lelkével előzetesen egyeztet. (Vajon miért van az, hogy néhány ember az életünkben egyből szimpatikus, vagy éppen ellenszenves?) Felépít, kidolgoz egy életutat, amelyben vannak sikerek, és kudarcok is, de lényeges az, hogy mindegyik élmény, mindegyik tapasztalás tudást, bölcsességet érlel majd a földi megélés során. Az előző életekben megszerzett képességeket felhasználhatjuk, s „beletehetjük” az új életünkbe, aztán majd, mikor eljön az idejük, tehetségként, zsenialitásként jelennek meg. Az új tanulmányok, amelyek még hiányoznak az eszköztárunkból, belső, de akár külső inspirációként sarkallnak majd minket új földi életünkben a fejlődésre.

A leszületés mellett döntő lélek kiválasztja azt a történelmi időt, melyek keretei a legalkalmasabb az ő fejlődéséhez. Kiválasztja a szüleit, a testvéreit, a barátait, a szerelmeit, a gyermekeit, különböző típusú kapcsolatait úgy, hogy a „sors-játszótársak” lelkével előzetesen egyeztet.
A szülőket gyakran „odafentről” a leszületésre váró lélek hozza össze. Sugallatokat, gondolatokat képes elültetni az eljövendő apja, és az anyja tudatában, s ezeket követve apa, és anya „véletlenül” végre egymásra talál. Sok esetben egy igen különös mágikus állapotba kerülnek, melyet szerelemnek nevezünk. Ebben az állapotban (sajnos nem mindig) érkezünk el egy igen fontos pillanathoz, s ez a fogantatás pillanata! Ekkor három lélek fonódik egységbe, a nő, a férfi, és a gyermek lelke. Ettől a pillanattól válik anyává a nő, apává a férfi, bár ekkor ők még nem tudatosak erre. A gyermek azonban igen! Végre elkezd kialakulni az új ruhája, az új eszköze, vagyis az új teste. (Igen fontos lenne napjainkban az, hogy minél több gyermeket váró pár tudatában legyen annak, hogy a szexuális együttlétben itt a varázslat lehetőségét adja a sors. Legyen ez a szertartás méltó egy új szent szövetség, a család megszületéséhez, vagy ha már van gyermek, akkor a gyarapodásához!)

Alakul, formálódik az új test. Minél kifejlettebb a leszületés előtt álló lélek új teste, annál több időt tölt benne. Próbálja új ruháját a lélek. Szoktatja magát fokozatosan ahhoz, hogy hamarosan újra a földi világ lakója lesz, fizikai testtel. Amikor azonban anya, apa, egy testvér, vagy egy családtag szól a pocaklakónak, ő abban a pillanatban ott terem, és boldogan issza régi-új társának a szavait. Ezek a kapcsolatok, és beszélgetések rendkívül sokat segítenek a léleknek! Ebből merít plusz erőt a magzat.

Aztán eljön az a pillanat, amikor a kozmikus idő minősége, és az ő új földi küldetésének a minősége egybecseng, s ekkor történik meg a születés. A születés angyalai mindig gondoskodnak arról, hogy a kellő időben történjék meg ez a pillanat. Egy kívülálló ítélheti úgy, hogy idő előtt, vagy idő után született, ítélheti úgy, hogy „nem természetes módon” született és így tovább. A lényeg spirituális szempontból az, hogy a születés mindig pont akkor, és úgy történik, ahogyan azt előre eltervezte odaát a lélekcsalád, mert a születés módja, és élménye is kozmikus tanításokat hordoz mind az anyának, mind az apának, mind a gyermeknek! A többi csupán vélekedés, vagy ítélkezés kérdése.

A gyermek pici teste elválik az anya testétől, először vesz újra önállóan lélegzetet, s a köldökzsinórt is elvágják. Elkezdődött egy új élet, beindult a program, amelyért visszatért a Földre a lélek. A születés pillanata mágikus pillanat. A születés pillanatában egy kozmikus minőségekkel, és energiákkal rendelkező Isteni teremtmény, az Ember kezd új utat. A születés pillanatának bolygó, és csillagállásai tükrözik, ragyogják vissza a leszületőre az előtte álló élet minden feladatát, és lehetőségét. A sors titkait a csillagfejtők, a régi korok asztrológusai, és a mai korok asztrozófusai ismerik a legpontosabban, hiszen az asztrozófia, magyarul a csillagbölcselet tudományának az az alaptétele, hogy minden ember elválaszthatatlan része az Univerzumnak, így a kozmoszba helyezve, a csillagokat figyelembe véve érthető meg minden testet öltött ember élete, és küldetése.

A sors titkait a csillagfejtők, a régi korok asztrológusai, és a mai korok asztrozófusai ismerik a legpontosabban, hiszen az asztrozófia, magyarul a csillagbölcselet tudományának az az alaptétele, hogy minden ember elválaszthatatlan része az Univerzumnak.
És ez a legnagyobb titok! Ebben van a legnagyobb lehetőség! Belepillantani a születésünk idejébe. Látni azt, hogy milyen küldetéssel, milyen inspirációkkal, milyen képességekkel születtünk. Megérteni azt, hogy miért ők lettek a szüleim, miért őt/őket választottam a társa(i)mnak, barátaimnak, miért ők lettek a gyermekeim, s majd az unokáim. Egyáltalán felismerni azt, hogy merre is van az előre, merre, és hogyan lehet emelkedni az életben a teljesség, az egészség, és a boldogság felé.

Az élet legfontosabb kérdéseire a legteljesebb választ az asztrozófia, vagyis a csillagbölcselet adja. Kurzusainkon lépésről, lépésre haladva fedezzük fel, ismerjük fel énünk, s életünk titkait. Igazából nem is tanulásnak, hanem felfedezésnek nevezném azt az utat, melyen felismerjük önmagunkban a csillagos égbolt végtelenjét.

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az üzenetek, információk segíthetnek rokonainak, barátainak, ismerőseinek is, akkor kérem, küldje át nekik is ezt a levelet!

Áldás kísér minket az Úton!

Szerző: Paksi Zoltán

Karmikus törvénykezés

Karma törvényei

A "karma" szanszkrit eredetű szó, önmagában cselekvést jelent.

Az egész Világmindenség egy folyamatos létezés és cselekvés, ami megmásíthatatlanul összefügg egymással.

Minden esemény egy ezt megelőző ok következménye, amely egyben oka is az elkövetkezendő eseményeknek.

Ebben az aspektusban egy állandó láncolatot látunk, amelyben nincsenek véletlenek, amelyben nincs véletlen gondolatunk, vagy érzelmünk, cselekedetünk, hanem minden, ami a mi múltunkból ered, hatással van a jövőnkre.

Az ember minden létrehozott gondolata megjelenik saját belső világában, ha ez jó, az ember belső jellemét építi, és saját eljövendő sorsának erős építőkövét helyezi le.

A negatív gondolatok ugyanilyen erősek, csak azok olyan romboló erőt képviselnek, amellyel az ember az elkövetkezendő eseményekben kénytelen lesz szembe nézni, és viselni az általa megalkotottnak a következményeit. Az ember saját belső életének, gondolatainak megváltoztatásával, cselekedeteinek tudatosabbá tételével, figyelemmel, és türelemmel sikeresen dolgozhat a karma javításán mindegyik életében. Minden tett, sőt minden gondolat hallhatatlan és kitörölhetetlen. Minden tett és gondolat csak arra vár, hogy egy ellentétes gondolat vagy tett bekövetkezzék, mert csak így jöhet létre a harmónia az életünkben.

A karma törvénye azt követeli az embertől, hogy tetteiért, gondolataiért és sorsáért viselje és vállalja a teljes felelősséget. Sajnos a mai ember ezt nem akarja, vagy nem tudja megtenni. Minden rossz gondolattal, tettel magunk ellen vétünk, és nem azok ellen, akik ellen terveztük. Ha az ember őszinte önmagával - és ez az, ami a legnehezebb számára - csak akkor jön rá a dolgok értelmére, és arra, hogy mi miért történik vele.

A sors megvesztegethetetlen, és mindenkihez egyformán igazságos. Mindig gondoskodik arról, hogy az ember azt tanulja meg, ami számára fontos (általában azt, amit a legkevésbé akar elfogadni). Egyre több és újabb lehetőséget nyújt, hogy felfogja és kijavítsa az (akár a jelenlegi, akár valamelyik előző életben) elkövetett hibákat. Az emberek többsége azt hangoztatja, hogy a dolgok elvesztették az értelmüket (és ettől szenved). Ez csak azért történik, mert így próbálnak szabadulni a felelősség alól. Aki viszont a dolgok értelmét keresi, az először a bűnbe ütközik; ha a bűnt elfogadja létező dolognak, akkor megmutatkozik a dolgok valódi értelme is (a polaritás elmélete szerint).

A sorsunkat nap mint nap mi magunk írjuk meg. Minden új élet új esély számunkra, ami előbbre jutásunk vagy éppen visszaesésünk lehetőségét kínálja. Figyelembe kell venni azonban, hogy mindannyiunknak azt a hálót kell szőnünk, amibe belekezdtünk. Akit tudatlansága az ok és okozat keresztjére feszített, az onnan csak akkor szabadul, ha a szeretetben lel tudásra.

http://egeszsegedert.hu/karma.html

Mindenki a maga sorsának kovácsa

A karma az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása,törvénye. Ez azt jelenti, hogy minden cselekedtünk egy annak megfelelő következménnyel jár, és minden, ami a világban történik az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben azt jelenti: cselekedet. S a cselekedet, azaz ok okozatot szül, s minden ok egy előzőleg létrejött okozatból ered. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata. A hindu felfogás szerint a karma nem egyenlő a sorssal, vagy az eleve elrendeltetéssel, hiszen az embernek saját szabad akaratából adódóan mindig lehetősége van befolyásolni a sorsát. Saját dharmájának (az egyetemes törvénynek) megfelelő életével összevetve felelősséggel is tartozik azért. Mivel a lélek a hindu hitvilág elképzelése szerint más és más létformában születik újjá, miközben lényege megmarad, sorsa az előző cselekedeteitől és mindenkor meglévő szabad akaratától nagymértékben függ. A dharmánknak ellenszegülve bűnt követünk el, a karma azonban akaratunktól függetlenül létezik, és fenntartja, sőt sok esetben meg is követeli szabad akaratunk megnyilvánulását sorsunk alakítása érdekében. Bűneink jóvátételét, belátásunkat, erkölcsi alapállásunkat nem tudnánk kiteljesíteni a szabad akarat lehetősége nélkül. A cselekedeteinknek mindig van következménye függetlenül attól, hogy tudatosan, vagy akaratlanul tettük, amit tettünk. Így a véletlen bűn is elnyeri méltó büntetését, hiszen ha ez nem így történne, akkor feltételezni kellene egy felsőbbrendű hatalmat, mely adott esetben ítéletet alkotna. Ilyen azonban a nyugati vallásokkal ellentétben, a hindu hitvilágban nem létezik.

A buddhista felfogás szerint a karma annyiban nyilvánul meg és fejti ki hatását, amennyiben tetten érhető a szándék, amellyel elkövették. Itt tehát az akarat határozza meg a karma minőségét, mely lehet: teremtő, támogató, elnyomó vagy károsító. Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életünkben, ami nem más, mint a karma törvénye, mert a karma a tapasztaláson alapul. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk az életünk során. Ahogy vetettünk, úgy aratunk most. Vagyis a múltbéli gondolataink és cselekedeteink határozzák meg jelenlegi állapotunkat, s a mostani gondolataink és cselekedeteink lényegében a magjai annak a növénynek, ami a jövőben fog kihajtani, mint életutunk egy része. Tehát nem egy felsőbbrendű hatalom játszik velünk, és dönti el, hogy milyen életet éljünk, így nem is lehetünk áldozatai semmiféle külső erőnek. Minden esetben az ok-okozati összefüggések teremtik meg a mindenkori jelenünket.

Nem csak a keleti vallások, hanem az ősi magyar hitvilág elképzelése szerint is az élet fő vezérlő elve az ok és okozat viszonya.



A karmát sokan összekeverik a reinkarnáció fogalmával, talán azért, mert a keleti vallásokban ez is megjelenik. Keleten az élet egy örökkön létező körforgásban létezik – ez a Samsara, mely szerint az ember bármilyen létállapotban létezhet, vagyis az újjászületések alkalmával nincs garancia arra, hogy újból emberként tér vissza valaki, mert a visszatérés minőségére hatást gyakorol az a karmikus számla, amivel az illető a halál pillanatában rendelkezik. Újra és újra megszületünk, új tapasztalatokat szerzünk, és újabb karmikus számlákat teremtünk ezzel magunknak. Egyetlen dolog tudja megállítani ezt a folyamatot, mégpedig a felébredés, a megvilágosodás.


Talán sok a kérdőjel az életünk során, talán sok nehéz döntést kell meghoznunk, talán nem látjuk tisztán e döntések következményeit, és néha esetleg gyakran úgy tűnik, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kerültünk nehéz helyzetbe. Mégis ki más alakíthatná a saját sorsunkat, ha nem saját magunk. Most lehet, hogy felmerültek benned olyan gondolatok, hogy:

…ha más országban élnék, ha több lenne a fizetésem, ha nem lenne adósságom, ha nem ilyen lenne a főnököm, ha olcsóbb lenne az élet, ha másképp viselkednének az emberek … ami nem tőlem függ… (látszólag!)

Mindig van választásod, de megértelek, ha ezt most nem hiszed el nekem. Sokáig én sem hittem el. Csak add meg a lehetőségét annak, hogy ez igaz lehet, és figyeld a hétköznapjaidat. Figyeld meg, hogyan telnek a napok, mit csinálsz, hogyan gondolkozol, milyen érzéseknek adsz táptalajt, milyen elképzeléseket dédelgetsz magadban. Aztán figyeld meg, hogy tényleg mindig csak egy út van-e előtted, vagy ott van még egy, esetleg több is, amit csak azért nem vettél észre, mert árnyékban voltak! Légy résen önmagaddal szemben, mert az elméd nagy játékos, képes arra, hogy elhitessen veled olyan téziseket, amik hamis valóságként válnak hétköznapjaid alapjaivá.

Hérakleitosz azt mondja: mindenben ott van a látszat – ezt tudni azt jelenti, hogy az éberség útjára lépni.

Tehát a világ, amelyben élünk illuzórikus. Amikor ezt felismerjük, már másképp tekintünk rá. A gondolataink teremtőerejével, az érzelmeink megismerésével, a szívünk halk szavára való ráhangolódással ráébredhetünk arra, hogy mi a jelenlegi valóságtudatunk, s mi az, ami azon túl van. Ahogy e folyamat során változik az önmagunkhoz való viszonyunk, úgy változik a világhoz való viszonyunk is, változnak a reakcióink, a megnyilvánulásaink, a cselekedeteink, a választásaink. Egyre jobban a „kerék” közepéről élünk, egyre nagyobb belső erővel és nyugalommal, mert magából a Forrásból merítünk energiát. Magunk mögött hagyjuk életünk óriási hullámvölgyeit és hullámhegyeit, de ha alkalomadtán meg is élünk ilyesmiket, sokkal hamarabb túljutunk rajtuk, és ismét visszatalálunk a középpontunkhoz. A bennünk lezajló változások a körülöttünk lévő világban is változást eredményeznek, pontosan az ok-okozati viszony miatt. Így lehetőség adódik arra, hogy a magunk és mások számára is új világot teremtsünk, ha ez a mostani netán nem felelne meg. A döntés mindig a mi kezünkben van, nem véletlenül rendelkezünk a szabad akarattal. Ám:

„Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)



http://fontanasziget.hu