2013. december 10., kedd

Angyali kommunikáció-Hogyan hívhatjuk segítségül az angyalokat?

Az angyalok figyelnek ránk, és kommunikálnak is velünk, de erre, az angyali, éterfinomságú kapcsolatra nagyon kevés ember tud felfigyelni a mindennapi rohanás és az emberi élettel együtt járó zajok miatt. Ahhoz, hogy érzékelni tudjuk légies, segítő szándékkal teli jelenlétüket, nekünk is el kell csendesednünk és lassítanunk kell a tempón. Az angyali párbeszéd persze csakis akkor jöhet létre, ha az, amit mondani szeretnénk, vagy amire választ szeretnénk kapni, az lélekből fakadóan őszinte és átgondolt. Csakis tiszta fényű gondolatok tudnak ugyanis az angyalhit szerint cikázni angyal és emberi lény között.

Hogyan hívhatjuk segítségül az angyalokat?
 1. Az első lépés, ahogy az előbb már írtuk, a kommunikáció felvétele - ebben komoly segítség lehet a meditáció.
 2. Kérésünket nagyon pontosan fogalmazzuk meg - ez egyébként akkor is nagyon fontos, ha angyali segítség nélkül nézünk szembe a problémával, hiszen sok esetben a legnagyobb baj, hogy saját magunk se látjuk tisztán, valójában mit is szeretnénk. Ha az angyalok segítségét kérjük, tudnunk kell tisztán és pontosan megfogalmazni céljainkat.
 3. Képzeljük el azt az angyalt, akitől segítséget kérünk. Szép látvány lehet, annál is inkább, mert úgy tartják, az angyal "kivetítése", vagyis a kép, ahogy lelki szemeink előtt megjelenik, olyan lesz, amilyenek mi magunk vagyunk. Az angyal ránk hangolódik, a mi értékeink, belső tulajdonságaink alapján rajzolódik ki a kép róla. És ez még akkor is szép lehet, ha egyébként valaki komoly önértékelési válsággal küzdünk, mert az angyal a valódi tartalmunk alapján ölt formát. Ez egyébként nagyon hatásos önbizalomerősítő tréning is lehet, hiszen ha angyalunkat szépnek tudjuk látni (és az is), akkor lehet, végre elhisszük önmagunkról is, hogy emberi életünk és személyünk is szép és szerethető.
 4. Az angyalhívásnak legyen személyre szabott szertartása, ezt magunk alakíthatjuk ki, életritmusunknak, környezetünknek megfelelően. A lényeg egy csendes, tiszta sarok, ahol gyertyát gyújthatunk, angyalunkra hangolódhatunk.
 5. A gyertyák fehérek és az ég felé törő, keskeny, magas gyertyák legyenek, ezek illenek az égi segítőkhöz.
 6. Ne akarj azonnal választ és segítséget kapni. Az emberi élet időhöz csomózott létezés, ha angyalunk át is léphetne az időkorlát felett, saját érdekünkben nem teszi, hacsak nem közvetlen beavatkozás szükséges.

Megmentő angyalok?

Olyan helyzet is adódhat életünk során (és nagy valószínűséggel számolatlanul vagyunk már túl ezeken), amikor nincs idő segítséget kérni, vagy a hívás, a segélykérés elindítása öntudatlan, csak egy sóhaj, egy rebbenés, egy ütközés egy zuhanás előtt. Máskor észre sem vesszük a beavatkozást, csak utólag mérjük fel és csodálkozunk, hogy egy bizonyos helyzetet hogyan úsztunk meg, hiszen emberi számítások szerint akkor és ott meghalhattunk volna.

A csodás menekülések példája annak bizonyítéka lehet, hogy angyalunk akkor is vigyáz ránk, ha mi észre sem vesszük, vagy egyenesen elutasítjuk létezését.

De kik vagy milyen lények az angyalok, és hogyan tudtak ilyen szeretetre méltó módon társául szegődni az emberi kultúrának?

Az angyalok három nagy vallásban, a judaista, a keresztény és a muszlim hitvilágban is fellelhetők, és mindhárom megközelítés szerint halhatatlan, láthatatlan, fénytestű, szellemi lények, akik feladata Istenük feltétlen szolgálata. Az emberek közé is azért jöttek-jönnek, mert uruk ezt a feladatot adta az angyalok egy rétegének. Igen, egy rétegének, mert az angyalok létezésével foglalkozó irodalmak szerint (első körben a Biblia), úgy tűnik, hogy komoly égi hierarchia uralkodik közöttük.

 1. A legmagasabb szinten, az első triádban, az asztrálsík legmagasabb szintjén tevékenykedő angyalok Isten közvetlen kísérői. A hit szerint ők soha nem jönnek le a Földre.

 2. A második szinten, a második triádban lévő angyalok feladata a szervezés és a szolgálat. Ám elsősorban az univerzummal kapcsolatos feladatokat látják el, nem feltétlenül vannak kapcsolatban a földi emberekkel, de jó tudni, hogy baj esetén már ezen a síkon létező angyalokat is lehet segítségül hívni.

 3. A harmadik szinten, a harmadik triádban lévő angyalok azok, amelyek közvetlen közelről figyelik életünket, akik a mindennapi életünk kísérői.ujvilágtudat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése