2013. augusztus 5., hétfő

Vegyük kezünkbe sorsunkat!

Az előző szekciók során elmondtuk, hogy minden csúcsteljesítmény kiindulópontja az
önbecsülés. Az, hogy mennyire szeretjük magunkat. Mennyire tiszteljük, és milyen
mértékben fogadjuk el magunkat mint értékes és érdemes emberi lényt.
A csúcsteljesítmény másik feltétele, és ez a 2 alapfeltétel, a másik tehát: az önmagunkért
érzett felelősség. Önbecsülés plusz felelősségérzet: egymást erősítő elemek. A felelősség
önmagunk iránt azt jelenti, hogy mi vagyunk saját életünk építői. Hogy saját sorsunk
alakítói vagyunk. Hogy teljes felelősséggel tartozunk magunkért. Hogy mindaz, ami most
vagyunk és amivé válunk, az egyedül tőlünk függ, senki mástól. Hihetünk egy magasabb
hatalomban, mint ahogy én hiszek benne. És akkor azt mondhatjuk, hogy ő a felelős. De
Isten azokon segít, akik önmagukon segítenek. És itt a földi életben mi vagyunk a felelősek
azért, ami velünk történik. Ha nem tetszik a helyzetünk, csak mi változtathatjuk meg. És
nincs rá mód, hogy valaha is lerázzuk magunkról a felelősséget. A felelősség egész
kérdése igen-igen ellentmondásos, de ez az, amit kristálytisztán meg kell érteniük, ha…
ha emberhez méltóan akarnak élni képességeikkel.
Nos, lépjünk tovább! Azt biztosan tudjuk, hogy csecsemőként indultunk el a
világba, amikor megszülettünk. É-vel jelölöm a csecsemőkort! Csecsemőként kezdjük, és
ahogy növekszünk, felnőtté válunk 18 éves korunkra. Életünket nulla felelősséggel
kezdjük. És ahogy közeledünk a felnőtté váláshoz, fokozatosan egyre több felelősséget
veszünk magunkra. Mire 18 évesek, tehát felnőttek leszünk, ha a szüleink megfelelően
neveltek, ha felkészítettek minket, ha jól megalapozták önbizalmunkat, ha képessé tettek
arra, hogy önállóan döntsünk, hogy gondoljunk magunkra, és tervezzük meg az
életünket, 18 éves korunkban, a törvény szerint is, pszichológiailag, morálisan,
szellemileg, fizikailag készen állunk arra, hogy kezünkbe vegyük sorsunkat. Ha szüleink
nem készítettek fel minket a felnőttkor teljes felelősségére, az nem számít. 18 éves
korban és attól kezdve 100 %-ig felelősséggel tartozunk életünk végéig. Soha nem
vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Életünk további részében bármi történik velünk,
az tőlünk függ. Csak tőlünk. Ez alól nincs kibúvó. A… az igazi, a valóban felelős ember
jelmondata ez: „Ha így kell lennie, az tőlem függ!” Ami azt jelenti, ahogy Henry Ford
mondta: „Sose panaszkodj, sose magyarázkodj!” Sose panaszkodj, sose magyarázkodj! Ez
azt jelenti, hogy ha nem tetszenek a dolgok úgy, ahogy vannak, csak mi változtathatunk.
És ha nem vagyunk hajlandók változtatni, akkor ne panaszkodjunk, hanem egyszerűen
fogadjuk el! A felnőtt férfiak és felnőtt nők nem panaszkodnak az élet nehézségei miatt.
Egyszerűen elfogadják mint az élet velejáróit, és vagy tesznek ellenük, vagy nem
beszélnek róla. „Ha így kell lennie, az tőlem függ! Ha meg kell történnie, az tőlünk függ!”
Ez egyike a legnehezebben megérthető dolgoknak, mert gyermekként teljesen függő
helyzetben vagyunk, és ebben a függő helyzetben kiépítettünk egy szokásmintát, egy
feltételes reflexet. Mégpedig azt, hogy a történések okát önmagunkon kívül keressük.
Felnőtté válunk, és ha nem vigyázunk, megőrizzük ezt a függőséget. És vágyakozni
fogunk a gyermekkor álbiztonsága és felelőtlensége után. Mert gyerekkorunkban valaki
törődött velünk. Gyerekkorunkban, amikor etettek, öltöztettek, és rendben tartották az
otthonunkat, beírattak az iskolába, szóval semmiért nem kellett aggódnunk, mert őkintéztek mindent. Aztán nagyobbak leszünk, iskolába járunk, és ott is mások törődnek
mindennel. És ha nem vagyunk elég óvatosak, kikerülve a munkásvilágba, megint mások
lesznek, mindig valaki más, és nem mi magunk. Automatikusan más lesz a felelős értünk.
Később még beszélni fogunk arról, mit is jelent az önfejlesztés.
A legtöbb ember, mivel közoktatási rendszerben végezte tanulmányait, azt hiszi,
továbbra is az ő dolguk, hogy mint felnőttet is pátyolgassák. És ha ezt nem teszik, akkor
egyszerűen nem tesz semmit.
Egy másik kérdés: az érettség és az éretlenség közötti különbség. Mondok egy
nagyon egyszerű példát. Képzeljük el, hogy ez itt az életút, a csecsemőkortól a
felnőttkorig! Előbb-utóbb mindenki eléri ezt a szakaszt, amikor eléri ezt a szakadékot
vagy kanyont. Ez az éretlenség, a gyermekkor oldala. Amikor másoktól függünk, és
válaszainkat, megoldásainkat másoktól várjuk. Kifelé tekintünk magunkból. Ezen a
ponton a szakadék széléhez érünk. A szakadék széléről átnézünk az érettség, vagyis a
felnőttkor földjére. És mindannyiunknak meg kell hoznunk a döntést, hogy átugorjunk
egy nagy szökkenéssel a gyermekkorból a felnőttkorba. Van, akire ráerőltetik, van, akinél
a fejlődés hozza magával. De előbb-utóbb mindenkinek döntenie kell, és elfogadni a
tényt, hogy felelősséggel tartozunk saját életünkért. Mi építjük sorsunkat, amivel együtt
kell élnünk.
Mit tesz a legtöbb ember? Sajnos, az emberek többsége ezen a ponton
visszafordul. Fejest ugrik egy házasságba, hogy valaki törődjön vele. Olyan állást választ,
ahol tudja, hogy főnöke majd gondoskodik róla és a többi. Vagy egyszerűen úgy hárítja el
a felelősséget, hogy mindenért, ami vele történik, más embereket és körülményeket
hibáztat: „Az ő hibájuk. Ők tehetnek róla.” A szülei így vagy úgy bántak vele és a többi.
Egyszóval: nem ő a felelős. Olyan is van, aki úgy dönt, hogy vállal egy kis felelősséget. Épp
csak annyit, hogy az előtte lévő szakadékot megpróbálja átugrani, de 2 ugrással. Sajnos,
ahová az emberek többsége érkezik, az a szakadék alja. Ez pedig a kifogások völgye. A
szakadék alja. Az emberek többsége egész életét ebben a völgyben éli le, mentségeket
keresve, ahelyett, hogy a kiutat keresné. Egy régi bölcsesség azt mondja erre: a
mentegetőzés betegsége. Az a szokás, hogy kifogásokat keresünk kudarcaink és
alkalmatlanságunk mentegetésére, ami aláássa a sikert. A mentegetőzés szokása
végzetes a sikerre nézve.
A felelősségről beszélve meg kell válaszolnunk azt a kérdést: Milyen kifogásokkal
élünk, hogy ne mozduljunk előre? Tolsztojnak van egy nagyon híres története, melyben
Tolsztoj a testvéreivel különös játékot játszik. A játék az, hogy kint a kertben el van rejtve
egy doboz, benne a válasz az élet összes rejtelmére. A dobozt megtalálhatjuk az egyik
bokor alatt, de csak akkor, ha nem gondolunk a nagy fehér nyúlra. Ha kizárjuk a
tudatunkból a nagy fehér nyulat, és nem gondolunk rá, akkor megtalálhatjuk a választ az
élet összes rejtelmére. Természetesen soha nem találták meg a dobozt. Senki nem találja
meg a választ az élet rejtelmeire, mivel képtelenek nem gondolni a nagy fehér nyúlra.
Meg kell kérdeznünk magunktól: Hol van a mi nagy fehér nyulunk? Mi az, amire
gondolunk, mi az a kifogás, ami minden alkalommal felmerül, amikor azt latolgatjuk: mi
mindent tehetnénk, mi mindenünk lehetne? Egy új munka, egy új kihívás, egy alkalom,
egy kellemetlen változás az életünkben. Mi a nagy fehér nyúl? Mi az a kifogás, ami
felmerül bennünk? Miért mondjuk: nem tehetem, mert… Vagy miért mondjuk: igen, de…
Szeretném, de… hát mindig van egy ok: túl fiatal vagyok, túl öreg vagyok, túl magas vagytúl alacsony. Nem vagyok elég felkészült. Ehhez túl sokat tanultam már. Nem megfelelő a
hely, nem megfelelő az idő stb. Mi a nagy fehér nyúl? Mi az, ami ott lapul gondolataink
mélyén, ami mentegetőzésre késztet, ami visszatart bennünket a felelősségvállalástól,
ami ott tart minket a gyermekkorban? Éretlenül és felelőtlenül. Igen-igen fontos, hogy
erre választ kapjunk. Ha a felelősségről beszélünk, valami másról is beszélünk. A
következőről: a felelősség elfogadása nem választás kérdése. Sokan szeretnék úgy
felfogni, hogy itt is vállalok egy kis felelősséget, meg ott is vállalok egy keveset. Nem, a
felelősség elfogadása nem választás kérdése. 18 éves korunktól kezdve 100 %-ig felelősek
vagyunk. Nincs más választási lehetőség. Valójában az életben kevés olyan dolog van,
amiben nincs választási lehetőség, de ebben nincs, mert ez kötelező. Kötelező, ha ki
akarjuk bontakoztatni képességeinket. Ha azzá akarunk válni, amire képességeink
feljogosítanak, teljes felelősséget kell vállalnunk, hogy megteremtsük a körülményeket,
hogy változtassunk. Hogy meghozzuk a szükséges döntéseket. Ha megvizsgáljuk a
felelősség szót, látjuk, hogy 2 szóból áll össze: felelés és képesség. Van valami, amit
történelmi tanulmányaim során megtanultam. És ez az, hogy egész életünk kihívások,
nehézségek, problémák, gondok, akadályok sorozata. Az élet győztesei és vesztesei közötti
különbség nem a problémáik különbségéből ered, mert mindenkinek van problémája, és a
legtöbbnek, igen sok embernek több és nagyobb problémája van, mint amit mi el tudunk
képzelni. A győztesek és vesztesek közötti különbség abból ered, ahogyan megfelelnek a
problémáikra. Sok évvel ezelőtt egy Osvald Spengler nevű ember könyvet írt arról, amit ő
a kihívás feleletteóriájának nevezett. A kihívás feleletteória azt mondja, hogy a civilizáció
olyan mértékben nő, illetve hanyatlik, amilyen mértékben hatékonyan válaszol és
megfelel a kihívásnak. Egy kis közösség kicsiként kezdi, és majdnem mindig szembekerül
egy kihívással, egy külső ellenséggel, vagy a természettel, vagy az időjárással, vagy
mással. Ha ez a közösség pozitívan és konstruktívan reagál a kihívásra, akkor a közösség
nőni fog. Ahogy nő, újabb kihívásokat provokál. Nehézségeket, és ha ezekre is
hatékonyan válaszol, tovább növekszik. Osvald Spengler az emberi civilizáció 21 nagy
birodalmát tanulmányozta, és úgy találta, hogy mindegyik ezt a ciklust követte. Ameddig
a civilizáció a kihívásokra adott válasszal növekedett, addig egyre erősebb és erősebb lett.
Ez az analógia azért annyira fontos, mert mi, emberi lények pontosan ilyenek vagyunk.
Olyan mértékben fejlődünk, amilyen hatékonyan válaszolunk. Olyan mértékben
emelkedünk fel a kihívásokhoz, amiket az élet elénk hoz. Ha megnézzük a történelem
nagy személyiségeit, mint Albert Schweitzer, Winston Churchill vagy George Washington,
vagy Abraham Lincoln, vagy Franklin Rooseveld, azt látjuk, hogy ők azok az emberek, akik
felemelkedtek az idő kihívásaihoz.
Ha azt szeretnénk, hogy képesek legyünk megfelelni nagy kihívásoknak, akkor
napi gyakorlatokkal kell kezdenünk. Kis kihívások megválaszolásával. Más szóval: bármi
történik, elfogadjuk a kihívást, elfogadjuk a felelősséget. Nem teszünk kifogást. Csak
megyünk előre.
Brian tracy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése