Ikertulajdonság -lélekben egymáshoz kötődő emberek egysége

A tizenkét ikertulajdonság a következő:

hallgatás - beszéd

 

fogékonyság - befolyásolhatóság

 

engedelmesség - uralkodás

 

alázatosság - önbizalom

 

azonnali cselekvés - megfontoltság

 

bárminek az elfogadása - a különbségtevés képessége

 

óvatosság - bátorság

 

nincstelenség - korlátlan birtoklás

 

a kötődések hiánya - hűség

 

a figyelem középpontjában levés - háttrébe húzódás

 

a halál megvetése - az élet tisztelete

 

közömbösség - szeretet

 

Az állandó harcok évezredei és a kapzsiság, a hiúság, az irigység, a bosszúvágy, a gyűlölet és a többi állati tulajdonság minden szépet, jót és igazat elpusztítana, ha az isteni gondviselés nem biztosítaná, hogy a lélekben egymáshoz kötődő emberek egysége - az Isteni fiainak szellemi síkon gyakorolt vezetése mellett - a tudást továbbadja és megőrizze a feledéstől. A Föld -a z össze többi bolygóhoz hasonlóan - egy felsőbb szellemi erő vezetése alatt áll, és ez az erő az Isten fiain keresztül nyilvánul meg az emberi léptékhez igazított módon. Ezt az erőt a beavatott, a fejlődés során az Isten fiaival egyenértékűvé vált emberek serege fogja képviselni. Ezek az emberek mind együtt dolgoznak a nagy művön, amelynek célja a Föld megváltása, kiszakítása a sötétségből, az anyagi és pokoli erők uralmából, az elszigeteltségből. Minden beavatott kiveszi részét ebből a munkából, és mivel te is megkapod a beavatást, neked is lesz szereped ebben a műben. Ahhoz, hogy az ember értékes módon járuljon hozzá a nagy műhöz, először a tulajdonságpárok egész skáláján úrrá kell válnia. Az úrrá válás azt jelenti, hogy a tulajdonságokat a megfelelő időben és helyen használod fel. Ugyanaz a tulajdonság, amely a megfelelő helyen és időben isteninek tekinthető, rossz helyen és időben sátáni lesz. Isten ugyanis csak jót, szépet és igazat alkot. Nincsenek rossz tulajdonságok és gonosz erők, csak rosszul felhasznált tulajdonságok és gonosz célokra fordított erők léteznek.

 

A "hallgatás" isteni tulajdonság, következményei áldásosak, ha az ember ott és akkor alkalmazza, ahol és amikor hallgatnia kell, ha azonban az ember ott és akkor hallgat, ahol és amikor beszélnie kellene, ha például egy embertársát egyetlen szóval meg tudná menteni valamilyen nagy veszélytől, de ennek ellenére hallgat, akkor az isteni "hallgatás" sátáni "elhallgatássá" válik. Ha a beszédre rossz helyen és időben kerül sor, akkor a "beszéd" isteni képességéből sátáni "fecsegés" lesz.

 

 

A következő tulajdonságpár egyik fele, a "fogékonyság" isteni, ha az ember minden emelkedett értékkel - tehát a széppel, a jóval és az igazzal - szemben fogékony és nyitott, hagyja, hogy Isten kifejtse rá hatását, és Őt magába fogadja. Azonban végzetessé és sátánivá válik, ha gerinctelen és akarat nélküli "befolyásolhatósággá" alacsonyodik. A pár másik fele, a "befolyásolhatóság" az összes alantas befolyás és hatás elleni rendíthetetlen ellenállást jelenti. Ha azonban az ember a magasabb erőkkel szemben fejti ki ellenállását, az isteni "befolyásolhatatlanságból" sátáni "elszigeteltség" lesz. A nagy mű össze munkásának kötelessége az isteni akarattal szembeni engedelmesség. Isten akarata közvetlenül rajtad, de másokon keresztül is érvényesülhet. Isten akaratát akkor ismered fel, ha mindent, amit tőled követelnek, először alaposan megvizsgálsz, vajon egyezik-e legbensőbb meggyőződéseddel. Isten a legbensőbb meggyőződésünkön szól hozzánk, és ilyenkor feltétlen engedelmességgel tartozunk. Ha bárkinek belső meggyőződésünk ellenére, csupán gyávaságból, félelemből, esetleg jólneveltségből vagy az anyagi haszon érdekében engedelmeskedünk, akkor ez a tulajdonság szolgaisággá válik.

 

 

Az "uralkodás" azt jelenti, hogy a tudatlan és gyenge lényekkel meg kell osztanunk saját erőnket. Ha valaki szeretet nélkül és önző célokból igyekszik az akaratát másokra kényszeríteni és megsérti embertársai önrendelkezési jogát, akkor az uralkodás isteni tulajdonságát sátáni zsarnoksággá alacsonyítja.

 

 

Az "alázatot" az istenivel, a minket éltető magasabb Önvalóval szemben kell kimutatnunk. Tudnod kell, hogy az összes szép, jó és igaz tulajdonság az Övé, hogy egyéniséged a kinyilvánítás eszköze, az isteni lényeget kivetítő készülék, de önmagában nem több üres buroknál. A mindenségben megnyilvánuló isteni lényeget, az örök létezést kell felismerned magadban, és alázattal kell átadnod magad Neki. Soha nem vetheted alá azonban magadat földi vagy alvilági erőknek, soha nem eshetsz térdre földi formák előtt. Ebben az esetben az isteni "alázat" gyáva megalázkodássá változna, amellyel a téged az Ő örök létezésével éltető isteni lényeget sértenéd meg.

 

 

 

Ha a Föld megváltásának nagy művéhez akarsz hozzájárulni, egy pillanatra sem felejtheted el hogy nem saját erődből élsz és dolgozol. Minden erő Istentől ered, és minden rajtad keresztül megnyilvánuló erő a felsőbb Önvalódból - Istenből - áramlik. Legyél annak tudatában, hogy egyéniséged önmagában látszatlény. Az igazi lényed - a benned rejtőző egyetlen, örök valóság - maga Isten!. Az önbizalom tehát a szívedben lakozó Istenbe, nem a látszatlénybe, vagyis saját egyéniségedbe vetett bizalmat jelenti. Az isteni "önbizalom" bármilyen tevékenység végzéséhez nélkülözhetetlen, és belső kapcsolatot jelent Istennel. Ha azonban valaki azt képzeli be magának, hogy képességei fölött ő maga rendelkezik, és nem Isten, akkor az isteni önbizalom "önteltséggé" változik.

 

A nagy mű egyik munkásaként villámgyors döntésekre kell képesnek lenned. Meg kell tanulnod, hogyan választhatod ki habozás nélkül a sok lehetőség legjobbikát. Bekövetkezhetnek olyan helyzetek, amikor pillanatnyi késés egy egyszeri, megismételhetetlen lehetőség elhalasztását jelenti. Ha minden figyelmedet összpontosítod, megőrzöd az idő bármilyen fogalma fölött álló lélekjelenlétedet, és azonnal tudsz cselekedni, akkor Isten akaratát hajtod végre és ebben az esetben a villámgyors döntés isteni tett.

 

 

 

Ha valaki azonban lélekjelenlét és megfontoltság nélkül cselekszik azonnal, és így nem tudja megőrizni a koncentrációt, akkor az isteni "villámgyors döntés" sátáni "megfontolatlan sietséggé" válik. Magadévá kell tenned tehát az isteni "megfontoltságot". Cselekvés előtt meg kell zaboláznod vérmérsékletedet, és sok türelemmel ki kell várnod, amíg a döntés megérik benned. Isten akaratának felismeréséhez gyakran várakoznod kell, mielőtt a helyes választást megleled. Ez azt jelenti, hogy "megfontoltan" kell dolgoznod.

 

 

Ha azonban az ember a végtelenségig nyújtja a döntéshozatalt, soha nem szánja el magát a cselekvésre, akkor az isteni "megfontoltságot" a sátáni, habozó "határozatlansággá" változtatja. A nagy mű egyik értékes munkásaként meg kell tanulnod, hogy mindent elfogadj, amit a sors hoz. Nem a külső körülmények határozzák meg értékedet, hanem kizárólag az, mennyire tudod Isten akaratát megvalósítani. Belső értékeidet a külső megaláztatások sem kicsinyíteni, sem nagyítani nem tudják. Éppen ezért nem szabad azzal törődnöd, hogyan viszonyulnak hozzád a tudatlan emberek.

 

 

Az vagy, aki vagy, függetlenül attól, hogy éppen lenéznek vagy felmagasztalnak. Tanuld meg, hogyan lehet az összes körülménnyel megbékélni, és rezzenéstelenül fogadni őket. Akár azt követeli meg tőled a nagy műben vállalt tevékenységed, hogy a legkilátástalanabb nyomorban élj, akár azt, hogy magas tisztséget tölts be, és hatalmas vagyon fölött rendelkezz, mindkét élethelyzet a nagy cél eléréséhez szükséges eszköznek kell tekintened. Egyik sem rendítheti meg belső meggyőződésedet. Ha így alkalmazod, a "bárminek az elfogadása" isteni tulajdonság. Azonban mindig meg kell fontolnod - még akkor is, ha bensődben semmi sem sérthet meg -, mikor kell a magasabb irányítás képviselőjeként védekezned a megaláztatások ellen, és szerényen visszahúzódnod a dicsőítés elől.

 

 

 

A "bárminek az elfogadása" soha nem fajulhat apatikus "lemondássá" vagy gyáva "gerinctelenséggé". Mindig a legjobbat válaszd, és soha nem elégedj meg az alacsonyabb rendűvel. Különbséget kell tudnod tenni a szép és a csúnya, az igaz és a hamis - az isteni és a sátáni között. A különbségtevés képessége nélküli ember használhatatlan a nagy műben. Ha azonban hasznos munkát akarsz végezni, akkor teljes erőddel kell tudnod "harcolni". Az igazság kardjával kell a tévedés árnyékai ellen küzdened, hogy az isteni lényeg földi győzelmét elősegítsd. A nemes és bátor "harcra készség" azonban soha nem változhat értelmetlen "viszálykereséssé".

 

 

 

Nem felejtheted el, hogy bármilyen bátor harcos is vagy, a szellemes fegyverével kell harcba szállnod, hogy a Földre békét hozz. Azért kell küzdened, hogy a meghasadtat egységbe olvaszd, és a küzdő feleket kibékítsd. Békeszereteted azonban soha nem válhat gyáva vagy kényelmes "konfliktuskerülésé". Ha a Föld megváltásának nagy művéhez értékes módon akarsz hozzájárulni, akkor az "óvatosságot" is el kell sajátítanod, ugyanakkor képesnek kell lenned annak eldöntésére, hogy mikor és hol kell felhasználnod ezt az isteni tulajdonságot.

 

 

Az "óvatosság" révén megmentheted magadat és sok más embert is a nagy veszélyektől, sérülésektől és az értelmetlen áldozatoktól. Azonban ha az önbizalom hiánya miatt mulasztod el valaminek a megtételét, akkor az "óvatosság" isteni tulajdonságát sátáni gyávasággá alacsonyítod. "Bátorságod" megrendíthetetlen kell, hogy legyen. Semmilyen veszélytől nem riadhatsz vissza. Az összes nehézséggel bátran kell szembenézned, és az isteni lényeg elleni támadásokat határozottan kell visszaverned, ha a nagy cél azt követeli meg.

 

Az isteni "bátorság" azonban soha nem változhat át istenkísértő "vakmerőséggé". A nagy mű munkásaként a "nincstelenséget" is vállalnod kell. Akár kilátástalan szegénységet követel meg tőled feladatod, akár mesés gazdagságot hoz neked, mindig legyél tisztában azzal, hogy soha semmi nem a tiéd, hanem minden fölött Isten rendelkezik, te csak küldetésednek megfelelő mértékben részesedhetsz bármiből. Ne aggódj amiatt miből fogsz élni.

 

 

Pontosan annyit kapsz, amennyire szükséged van. De még ha dúskálnál is a kincsekben, lelkedben mindig "nincstelennek" kell érezned magad. Ez az isteni beállítottság azonban soha nem fajulhat sem "minden mindegy" felfogássá, sem az "anyag megvetéséve". Nem várhatod el embertársaidtól, hogy munka nélkül tartsanak el. Az anyag is Isten megnyilvánulása, tehát az anyagot is isteni jelenségként kell becsülnöd, uralnod kell, és rendelkezned kell vele.

 

 

 

El kell sajátítanod annak a művészetét, hogy az anyagi javakból mindig csak annyit halmozz fel, amennyit a földi küldetésed megkövetel...Soha ne feledd, hogy amíg a földi síkon élsz, az anyaggal és nem az anyag nélkül, különösen nem az anyag ellen kell cselekedned. Fontos, hogy az anyagi javakat meg tud szerezni, és képes legyél megőrizni, valamint helyes módon használd fel, máskülönben teljesen kiszolgáltatod magad a földi hatalmaknak, és azok béklyójában nem tudod földi feladatod függetlenül és szabadon megvalósítani. Vigyáznod kell azonban, nehogy az anyag uralásának isteni tulajdonsága sátáni, önző "kapzsisággá" fajuljon.

 

A nagy mű munkásaként egyetlen emberhez sem kötődhetsz. Ismerd fel minden emberben az isteni, a földi és a pokoli vonásokat. Ne az egyént szeresd, hanem a benne lakozó isteni lényeget, tűrd el a földi, és kerüld el a pokoli megnyilvánulásokat.

 

Ha feladatod megköveteli, habozás nélkül kell otthagynod akár a legszeretettebb személyt is, mivel mindig szem előtt kell tartanod, hogy ami szeretetre méltó benne, az az Isten, nem az egyéniség. Az egyéniség csupán Isten egyik megnyilatkozási eszköze.

 

 

Ugyanazokat a megnyilatkozásokat másokban is megtalálhatod és szeretheted. Mindenkiben szeresd Istent, és akkor senkihez nem fogsz kötődni. A "kötődés hiánya" azonban soha nem változhat át az embertársaid iránti szeretet teljes hiányává. Azok iránt azonban, akikben felismered Isten kinyilatkoztatásait, életre-halálra szóló hűséggel tartozol. Mesteredet és a nagy műben résztvevő munkatársaidat azért szereted, mert felismerted bennük Istent. Rajtuk keresztül Istenhez vagy hű, mivel egyéniségüket Isten eszközeként szereted. A mestered és a munkatársaid iránti tisztelet és hűség így soha nem válik az egyéniség imádatává, valamiféle "személyi kultusszá".

 

 

A "figyelem középpontjába kerülés" soha nem ébresztheti fel benned a hiúság ördögét, soha nem fajulhat magamutogatássá, az isteni adottságaiddal való feltűnéskeltéssé. Ha emberek tömegei ünnepelnek lelkesen, állandóan tudatában kell lenned annak, hogy az embereket nem a - csupán üres buroknak tekinthető - személyed, hanem Isten ragadtatja el, aki a te földi porhüvelyed által nyilvánul meg.

 

 

Ha a "figyelem középpontjába kerülés" művészetének gyakorlása közben nem szolgáltatod ki magad a hiúság ördögének, akkor a legkevésbé sem fog zavarni, ha más feladatok ellátása érdekében újra a jelentéktelenség homályába húzódsz vissza. Ebben az esetben nem mutathatod ki képességeidet, hanem a feltűnés és a kiemelkedés vágya nélkül, észrevétlenül el kell vegyülnöd a tömegben. Ez a szerény "háttérbe húzódás" azonban soha nem vezethet képességeid alábecsüléséhez vagy az önmegsemmisítéshez, Emberi méltóságodat mindig szívedben kell hordoznod.

 

 

Semmi nem rendítheti meg meggyőződésedet, hogy a halál egyáltalán nem létezik. Amikor tested elhasználódik, Önvalód leveti magáról. Az Önvaló azonban az életfa egyik ág, maga az élet, és az élet múlhatatlan. Ha tudatodban az élettel azonosulsz, akkor a haláltól sem fogsz visszariadni. A halál megvetése azonban soha nem fajulhat az élet lekicsinylésévé, vagyis életmegvetéssé. Az életet mindenek fölött kell becsülnöd. Az élet maga Isten. Mindenben, ami csak él, az örök létezés nyilvánul meg. Soha nem teheted ki magad értelmetlenül életveszélynek. Becsüld a testedben lakozó életet is, éld életedet örömmel.

 

Utoljára marad a legnehezebb próbatétel: a "szeretet" és a "kegyetlen szeretet", vagyis a közöny próbája. Ez az utolsó tulajdonságpár itt a Földön elválaszthatatlan egységet képez. Bármikor nyilvánítod ki a pár bármelyik tagját, a másik akaratlanul is szintén kifejezésre jut. Személyes hozzáállásodat, személyes hajlamaidat és érzéseidet teljesen fel kell adnod: úgy kell tudnod szeretni, ahogy maga Isten szeret. Mindent kell szeretned, különbségtevés nélkül.

 

 

Mindennel az örök létezés egységének kötelékében kell szeretned. Ahogy a nap is minden különbségtevés nélkül ragyog a szépre és a csúnyára, a jóra és a gonoszra, az igazra és a hamisra - mindegyiket egyformán szereti - neked is úgy kell a szépet és a csúnyát, a jót és a gonoszat, az igazat és a hamisat teljes közömbösséggel, egyformán szeretni.

 

 

Meg kell értened, hogy a szép nem létezhetne a csúnya nélkül, a jó sem gonosz nélkül, az igaz sem a hamis nélkül. Fel kell ismerned, hogy a szép és a csúnya, a jó és a gonosz, az igaz és a hamis egyaránt a kimondhatatlan egymást kiegészítő tükörképei. Ezt a kimondhatatlant Istennek nevezzük. Az összes élőlényre ugyanazt a szeretetet sugárzod, akkor ebbe a szeretetbe már semmiképpen nem fog személyes vonzalom vegyülni. Mindent a nagy egész nézőpontjából fogsz szemlélni, és ha az általános szempont az egyéni szemponttal ütközésbe kerül, habozás nélkül az egész szempontját fogod képviselni, és az egyén érdekein kíméletlenül átlépsz. Ennek azonban mindig az egyetemes, isteni szeretetben kell gyökereznie, soha nem származhat személyes ellenszenvből. S

 

 

zemélytelenné vált szeretetedet azonban olyan esetekben is ki kell nyilvánítanod embertársaiddal szemben, amikor lelkük csak földi boldogságuk ellenében menthető meg, legyen szó akár hozzád legközelebb álló egyénekről. Inkább szenvedjen valaki anyagi vagy testi károkat, mintsem lelke elvesszen. Mindenképpen a lélek megsegítésére kell törekedned. Ahogy Isten sem avatkozik be az emberek ügyeibe, hanem teljes döntési szabadságot biztosít nekik, te sem foszthatod meg embertársaidat szabad akaratuktól, és soha nem kényszerítheted őket erőszakkal semmire. Segítőkészségednek a lelki épülésre és nem a földi vagy a testi előnyökre kell irányulnia. Ez az isteni közömbös szeretet azonban soha nem változhat át "szeretetnélküliséggé", soha nem szabad bárkitől is "ellenszenv" miatt megtagadnod a segítséget, ha a földi módszerekkel megmentheted.

 

Ezek a legnehezebb próbatételek, ugyanis személyes érzelmeidet kell feladnod és kikapcsolnod. Csak ha már teljes mértékben elsajátítottad a felsorolt tizenegy tulajdonságot, akkor ismerheted föl Isten hangját olyan tisztán, hogy bizonyossággal érezd, mit kel és mit nem szabad a legnehezebb esetekben igazi szeretetből megtenned! Azután azonban már nem hibázhatsz, mert maga leszel a megtestesült szeretet. A szeretet pedig csak szeretetből képes cselekedni.

 

 

Semmi mást nem kell tenned, csak Önvalódat kell kisugároznod, azzal kell azonosnak lenned, és egész mindenség a te melegségedből, fényedből és erődből meríthet. Akkor te magad is istenné válsz, a tudatod magával Istennel válik azonossá! A jó és a rossz tudásának fájából, vagyis a halálfa birodalmából, ahol minden szakadásként jelentkezik, az életfa, az isteni egység országába jutsz vissza. Újra az életfa gyümölcseiből eszel, és ezeket a gyümölcsöket a téged követőknek is felajánlod, hogy mindenki visszatérhessen a múlhatatlan, örök élet egységébe, az örök létezésbe - Istenbe.

 

Részlet: Elisabeth  Haich - Beavatás c. könyvből