2014. augusztus 2., szombat

A FELEMELKEDÉSRŐL

Felemelkedés azt jelenti, hogy rezgésünket a fény szintjére emeljük. 
Mivel minden gondolat, szó, érzelem és cselekedet rezgés, amely létrehozza az auránkat, a felemelkedés a gondolataink megtisztítását, érzelmeink letisztulását és a legtökéletesebb jóság eléréséhez szükséges cselekedet kiválasztását foglalja magába, amíg nem sugárzunk azon a magasabb szinten.
Akkor boldogan és szabadon élhetünk majd.
Azok, akik az értelemnek kizárólag csak a fizikai szintjén léteznek és csak azt hiszik el, amit látnak, hallanak vagy éreznek, azok metaforikus értelemben egész életükön át a harmadik sebességben döcögnek járművükkel.
Fentről ők úgy néznek ki, mint aki csak szorongatja a kormányt és attól retteg, hogy mi fog történni vele. Emberi törvények szerint élnek, szitkozódnak és átkozzák a többi sofőrt, és a következmények miatt gyakran félnek a sávváltástól is. Azt hiszik, hogy az ő sávjukban kell haladnia mindenkinek.
Amikor nyitottabbá válunk a lélekvilág dolgaira, különös tekintettel a feltétel nélküli szeretetre, akkor negyedik sebességre vagy a negyedik dimenzióra váltunk. Ez azt jelenti, hogy az életet lazábban és több hittel éljük meg, tiszteletben tartjuk a többi sofőrt, amint a maguk útját járják és követjük a megérzéseinket. Tudjuk, hogy minden egyes ember útja egyedülálló küldetés.
Amikor elfogadjuk azt, hogy először lelkek vagyunk és az isteni egységnek részét képezzük, akkor kezünkbe vesszük a sorsunkat.
Felismerjük, hogy az isteni alkotóval együtt teremtők vagyunk, és az ezzel járó hatalommal és felelőséggel átkapcsolunk az ötödik sebességre, az ötödik dimenzióra. Így zökkenőmentesen haladhatunk az élet útján és közben másoknak is segíteni tudunk. Elengedjük alacsonyabb rendű akaratunkat és utazásunkat egy magasabb rendű célnak rendeljük alá.
Amikor úgy döntöttünk, hogy ellazulunk és élvezzük az utazást, akkor kinyitjuk a tetőablakot, hogy beengedjük a fényt. Ez a felemelkedés.
Sok ember teljesen félreértelmezi a felemelkedést és fél tőle.
Vannak, akik azt hiszik, hogy fizikai testük emelkedik fel, holott ez nem így van. Kétezer évvel ezelőtt ez történt, mivel az emberek rezgésszintje nem bírta el a fény frekvenciát, de most már sokat fejlődtünk. Tehát nem kell aggódnod a családod elhagyása miatt. Senki sem kéri azt, hogy felemelkedj a tetőablakon át a magasba. A felemelkedéskor szorosan és vidáman ülsz a sofőrülésen, miközben a Forrás, Isten, a világegyetem erejének teremtője vagy bármije, amit te elfogadhatónak találsz a világegyetem erejének megalkotójára, irányít téged.
Régen nem volt lehetséges az, hogy megemeld a frekvenciádat és a fizikai testedben maradj, de most már lehetséges. Azok az emberek, akik manapság felemelkednek, a Földön maradást és az emberiség szolgálatát választják. Ha azt választod, hogy a felemelkedéskor a fizikai testedben maradj, akkor pontosan úgy fogsz élni, mint annak előtte, csak magasabb rezgéssel fogsz ragyogni és örömet sugározni. Az öröm, a mások iránti feltétel nélküli szeretet és a velük való egység érzése által földi mennyországot teremtesz magadnak.

Amikor felemelkedett mesterré válsz, a gondolataid és szavaid teremtő erővel rendelkeznek. Ezért hihetetlen hatalommal bírsz. Ezentúl a bolygók szolgálatába állsz, ezért személyes szükségleteid és vágyaid már nem lesznek olyan fontosak, mint a mindenség szolgálata.
Ahhoz, hogy felemelkedhess, ki kell egyenlítened a karmádat az összes inkarnációk között. A karma a megélt életeid jó és rossz gondolatainak, szavainak és cselekedeteinek mérlege. A harmadik dimenziónál az alacsony rezgésű cselekedeteket lehet, hogy csak egy későbbi életben kell visszafizetni, ezért úgy tűnik, hogy nincs kapcsolat az életstílusod és a sors által számodra kimért események között. A magasabb dimenzióknál az adósságokat hamarabb kell törleszteni. Amikor karmád végül egyensúlyban van, akkor megkapod az azonnali karmát. Ez azt jelenti, hogy ha valami negatív gondolat jut eszedbe vagy méltatlan cselekedet van a rovásodon, akkor ez bumeránghoz hasonlóan azonnal visszaüt. Ha az életben soha semmit nem úszol meg büntetlenül, légy hálás! Elérted az azonnali karmát és lehetőség nyílik arra, hogy fenntartsd az egyensúlyt.
Minden egyes gondolatnak, érzésnek, szónak vagy cselekedetnek rezgésszáma van, ami vonzza azokat az eseményeket, embereket és szituációkat, amelyek ugyanezen a hullámhosszon rezegnek. Ezért amit te kibocsátasz magadból, azt vissza is kapod és így biztosítva van az, hogy az életed külső körülményei pontosan tükrözzék a belső folyamatokat. Bele kell néznünk az élet által elénk tárt tükörbe és viselkedésünkön kell változtatnunk, nem a tükörképen.
Ez alól három kivétel van:
- Először is, lehet hogy vannak korábbi életeidből visszamaradt elkötelezettségeid, melyek alacsonyabb rezgésszámú embereket vagy körülményeket vonzanak. Ezek alól az elkötelezettségek alól nem szabad kibújni.
- Másodszor, előfordulhat, hogy nehéz helyzetekben találod magad, hogy a választott küldetésed vagy sorsodat beteljesítsd. Ez az oka annak, hogy a nagy lelki vezetők borzalmas dolgokon mennek keresztül, például a múlt nagy emberei, mint Jézus Krisztus.
- Harmadsorban lehet, hogy ezek a beavatási próbatételeid.
A felemelkedés útjára lépők közül sokan már beteljesítették a karmájukat és a lelki mesterek által kiszabott próbatételeket azért kapják, hogy a gyenge pontjaikat megerősíthessék. A megpróbáltatások a kapcsolatokban felmerülő nehézségek, anyagi gondok és munkahelyi problémák formájában jelentkeznek.
Ahhoz, hogy felemelkedhessünk, először a földi életben vállalt küldetésünket kell teljesítenünk. Vannak olyan emberek, akik belül érzik és tudják, hogy azt teszik, amiért idejöttek.
Másoknak azonban meditáció által kell megtudakolniuk életük célját. Ha nem vagy életed igazi útján, akkor fontos, hogy meghozd a helyes út megtalálásához vezető döntéseket. Néha nehéz döntéseket kell hoznunk ahhoz, hogy biztosan azt cselekedjük, amiben idejövetelünk előtt megállapodtunk.

A felemelkedésnél az egész test fénnyé változik, a ruhát is beleértve. Ekkor vagy visszatérsz a fizikai testedbe, hogy egy magasabb szinten szolgáld az emberiséget, vagy eltávozol a testedből.
Most a Földön hihetetlen lehetőség kínálkozik arra, hogy a fénybe emelkedhessünk, mert a felemelkedés hullámai jelen vannak.
Magasabbrendű lények, arkangyalok és angyalok, és hatalmas mennyiségű lelki energiák állnak a rendelkezésünkre, hogy segíthessenek. A felemelkedés útjának egyik fontos lépése az együtt működés. Kevesen vannak, akik elszigetelten másoktól képesek felemelkedni. Arra kérnek minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és együtt haladjunk előre. Lehet, hogy közelebb vagy a felemelkedéshez, mint gondolnád. Ha lelki fejlődésed érdekében szeretnéd kihasználni ezeket a hihetetlen lehetőségeket, akkor továbbra is tartsd szem előtt a célt, és mindent a legmagasabb és legtisztább motivációk által vezérelve mondj, gondolj
és cselekedj.
Úr Kuthumi, a felemelkedett mester ezt mondta: „Bárcsak tudnák a tisztaszívűek és tisztatudatúak, hogy milyen közel állnak a felemelkedéshez.”

Hihetetlen időket élünk. Az emberiség történelmében még soha sem volt ilyen óriási lehetőség a lelki fejlődésre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése