A spiritualitásról

Szó szerint szellemiséget jelent, gyakorlatilag pedig azt, hogy a világ nem csak a látható és tapintható dolgokból áll, hanem létezik mögötte egy láthatatlan, szellemi világ, ami alakítja a sorsát – az élet nem céltalan, nem csak kémia folyamatok összessége vagyunk, ami egyszer csak kialakult és azóta sem célja más, csak a szaporodás, hanem jól meghatározott céllal jön létre minden, ami létezik. A spirituális ember holisztikusan gondolkodik, vagyis tudja, hogy nem csak a test létezik, hanem egy mögötte álló energiarendszer is, aminek a gyógyításával vagy befolyásolásával orvosolni lehet a test bajait és akár „túlvilági” képességekre is szert lehet tenni. A spiritualitás a felsőbb igazságok és törvényszerűségek keresése és megélése ebben a fizikai világban.

Bár illusztrációként ezt a képet raktam ki, a spiritualitás nem azt jelenti, hogy lótuszülésben ülsz a hegy tetején, és lepkék repkednek körülötted, miközben tibeti harangok szólnak. Ez valakinél működik, másoknál meg nem. Ha rockzenét hallgatsz vagy elektronikusat, akármit, de tudod, hogy ez a fizikai világ nem minden, és keresed, kutatod az élet értelmét, spirtuális életet élsz. Ha csak most kóstolsz bele a dolgokba, mert olvastál egy jó könyvet, vagy láttál egy filmet, ahol füstölővel meditálnak és csilingel a sok csengő, attól még hallgathatsz Tankcsapdát vagy akármi mást - mert neked az működik, azt szereted, az vagy te, amit nem kell feladnod egy külső kép miatt.

Nagyon fontos dolog, hogy a spiritualitás nem egyenlő a vallásossággal. Egy vallásos ember szörnyű dolgokat követhet el vallása nevében, akár azért, mert úgy hiszi, hogy ez a helyes, akár mert titkon szeret ilyen tetteket végrehajtani, és a vallás adja hozzá azt a hátteret, amit okolni lehet érte. A spirituális ember önmaga minél nagyobb fokú kifejezésére, önmegvalósításra törekszik. Ez erős ellentétben áll az intézményesített vallások rendszerével, mivel ott már egy előre meghatározott szabályrendszert kell elfogadni, hogy az ember tagja lehessen. Ismerek olyan embereket, akikre a szüleik kényszerítik rá egy rég idejétmúlt vallás szokásait, amivel teljesen elrontják az ember életét, hisz ez erős konfliktusban áll az önmegvalósítással. Az ilyen szülő azt gondolja, hogy teljesen jól neveli a gyerekét, hisz vallásos nevelést kap, ami „csak jó lehet”, közben meg észre sem veszi, hogy a gyereke lehet, hogy nem is szeretné ezt – ha meg észreveszi, mérges érte, és hálátlannak titulálja. Ki nevezné ezt spiritualitásnak?

Van egy fontos dolog, amiről sokan megfeledkeznek: a spiritualitás szó a szellem szóból származik, és dualista világunkban a szellem kétféle polaritással rendelkezhet: pozitívval és negatívval. Szándékosan nem használtam a jó és a rossz szavakat, mert a pozitív polaritás egy tettje szubjektív módon valaki számára lehet rossz is – de ez mindig csak látszólagos, ha pozitív tettről van szó. Szóval technikailag létezik pozitív és negatív spiritualitás is. Ha majd a cikk végére érve mégegyszer végigolvassa valaki a cikk bevezetőjét, észreveheti, hogy gondosan ügyeltem arra, hogy mindkét útra jellemző, közös dolgokat írjak. A legtöbb ember nem jár a spiritualitás útján (vagy nem tudatosan), hanem csapong a két út között, a bozótosban járkál ide-oda. Így is le lehet élni egy életet, a legtöbb ember így éli le, de közel sem halad olyan gyorsan, mint aki a jól meghatározott utakon jár. Az is tény, hogy előbb-utóbb a bolyongás során mindenki megtalálja az útját, elveszett ember nincs, ahogy elvesztegetett idő sem – mindig tanulunk valamit, csak a tanulás hatásfoka más és más.

Elértünk végre a fő témához, ami a későbbiekben fontos lesz, a negatív és pozitív út összehasonlításához. Ez két fejlődési végcélt jelent, a valóságban nem létezik 100% pozitív vagy negatív orientáltságú ember, tehát nincs olyan ember, aki csak és kizárólag az egyik úton jár, mindannyian ide-oda sodródunk. Az átlagember a negatív felé húz, világunk jelenleg negatív orientáltságú. Még meg kell jegyeznem, hogy nincs olyan, hogy jó és rossz út – minden út és úttalanság „jó”, mert fejlődni mindig lehet, ezért érdemes a pozitív és negatív jelzőt használni inkább.

Pozitív út:

Az ezen az úton járók fő fejlődési stratégiáját mások szolgálata és segítése jelenti, ami által önmaguk is fejlődnek, szóval mások szolgálatával szolgálják az önmaguk érdekeit is. Még itt rögtön leszögezem, hogy ez nem mások vak szolgálatát, minden kívánságának a teljesítését jelenti, mert ennek kihasználás a vége, ami nem segíti a fejlődést. Nem azt jelenti, hogy önmagunk érdekeit nem szolgáljuk, csupán másokét – ez rabszolgaság, spirituális és fizikai öngyilkosság. A pozitív úton járók mások spirituális felemelkedését keresik, ami nem fog megtörténni, ha kiszolgáljuk mások egóját és hatalmi vágyát. Tudni kell nemet mondani, mindig át kell gondolni, hogy mi a legjobb dolog a másik fejlődése szempontjából. Ezért írtam, hogy a pozitív út tettei mások számára rosszak is lehetnek, pl. amikor megtagadunk tőlük valamit – de e mögött mindig segítő szándék rejtőzik, a kulcsszó a bölcsesség.

A pozitív úton a szabad akarat szent dolog, amit tiszteletben kell tartani – nem csak a sajátot, hanem másokét is –, a szabad akarat maximalizálása a cél. Az önkifejezés mások szabad akaratának a tiszteletben tartásával, másokra nézve kár okozása nélkül történik. Ezért ha valaki azt mondja, hogy kövess engem, mert én vagyok a jó út, és ha nem teszed, akkor nem a jó úton jársz, ez vészjelzésként fogható fel. Egy igazi tanító soha nem fogja azt mondani, hogy kövesd, hanem rád fogja ezt hagyni. Szintén elsődleges cél az egyensúly megteremtése az élet minden területén – önmagad és mások szolgálata között is. Nem cél a rossz teljes kiküszöbölése, mert rossz dolgok nélkül nincs fejlődés, katalizátorként hatnak – megvan a maguk helye a Teremtésben -, a cél az egyensúly fenntartása. Az ezen az úton járók végcélja az Univerzummal való egyesülés önmaguk „beolvasztásával”.

Negatív út:

Az ezen az úton járók fő fejlődési stratégiája önmaguk szolgálata mások kárára. Csak önmaguk szabad akaratát ismerik el, másokét nem, uralkodni akarnak mindenki felett. Másokat a saját akaratuk meghosszabbításának tekintik, önmaguk megvalósítását mások kárára teszik. Az egyensúlyt felborítják, mások maximális irányítása a céljuk. Ha valaki egy ilyen ember minden kívánságát teljesíti (miközben azt hiszi, hogy ez a „jószándék” egyenlő a valódi spiritualitással), azzal csupán táplálékot szolgáltat neki önmaga feláldozásával. A szabad akaratuk fejlődésükkel egyre csökken, fejlődésük végcélja a fizikai anyag. Nem fogadják el az Egységet, a magasabb törvényeket önző módon kihasználják, torzítják, a Teremtés ellen lázadnak, az Univerzumot saját magukba, mint különálló fragmentbe akarják olvasztani – ezért létezik olyan teória, hogy fekete lyukakká válnak végül.

Ra szerint a létezés következő szintjére lépéshez az embernek több, mint 50%-ban pozitívnak vagy 95%-ban negatívnak kell lennie.*

Még egyszer leírom, mert fontos, hogy mindkét úton el lehet érni az Univerzummal való egyesülésig, mindkettő elfogadott. Ez most furcsán fog hangzani, de igazából nem mondhatja senki sem, hogy egy negatív úton járó ember rossz úton jár, mert ez csupán egy szubjektív megítélés emberi szemszögből nézve. Emberi szempontból nyilván a pozitív a kívánatos. Az, hogy valaki merre húz inkább, az a szellem, a halhatatlan részünk tulajdonsága, így ha valaki áttér a másik útra életében a fizikai világ vagy mások behatása miatt, a következőben valószínűleg az eredetin fogja folytatni, de valamivel kisebb polarizációval.lawofone.info