2014. augusztus 22., péntek

Program:--Akasha-olvasás személyre szabottan nagy energiákkal

Akasha Krónika
Akasha Krónika elmélete, és elképzelése!
Valahol létezik egy könyvtár, ahol a világ történelmének minden eseménye, a legapróbb részletekig feljegyzésre kerül. Aki ellátogat végeláthatatlan csarnokaiba, visszakeresheti az emberi történelem előtti idők őskori világát, az emberelőtti földtörténet évmilliókon át hömpölygő állati tudat-birodalmak emlékképeit, de még a földi életet megelőző csillagködök hullámterében leképződött időfeletti történéseket is. Eme időtlen könyvtár írnokainak emlékezetében MINDEN feljegyezésre kerül. Talán nincs is ember, akit ne hozná lázba ez a gondolat, és ne vágyna életében legalább egyszer betekintést nyerni az emberi tudás eme kifogyhatatlan kincsestárába. Hol keressük hát?
Az Ősemlékezet
Az erre vonatkozó legkorábbi írásbeli feljegyzés a távoli India, történelem-előtti idején keletkezett; a védikus hagyomány őrizte meg nekünk tudását. A szanszkrit nyelven fennmaradt leírás szerint, a könyvtár neve Ákásha, aminek eredeti jelentése: egyszerűen tér, vagy mező, valaminek a helyszíne. Ezoterikus körökben közkeletű ez a fogalom, mégis szerteágazó, hogy ki mit is ért alatta. Leggyakrabban mégis ezt, az emberiség kollektív emlékezetének csarnokát jelöli, ahol holografikus módon elraktározódik a világ minden egyes történése, a legeslegapróbb részletekig. Az Univerzum bármely pontján keletkező legparányibb éteri rezgés is kitörölhetetlen nyomot hagy rajta. Ez az energia mind fizikai, mind pedig spirituális értelemben a Fény minősége, mégpedig az egyes lelkek által egyedileg megszemélyesített életerő vagy vitalitás minősége.
Az Akasha-krónikát , számos szent szöveg megemlíti. Így a Bibliában is tetten érhető:
„…szemed már látta tetteimet, s könyvedben mind felírta őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent belőlük. (Zsolt 139,16)
...Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint…” (Jel 20,12)
„És Jézus megnyitotta (a tanítványoknak) a rejtett út, a Szent Lélegzet és a tévedhetetlen fény jelentését. Mindent elmondott nekik az Élet Könyvéről, Graphael tekercseiről, Isten emlékezetének könyvéről, amelybe az ember minden gondolata és szava le van írva…” (Vízöntő Evangéliuma 158.3-4.)
Égiek tanítása és üzenete az Akasha krónikáról az Élet Könyvről!
Mit is rejt valójában e könyv
A könyv egy hagyományos elnevezés, de valójában sokkal több lényege van külsőben és tartalomban is.
Külsőleg egy nagy adat és információs tár egység, amilyen pl a számítógépekben is megtalálható.
Minden adat személyhez, és lélekre van bontva.
Egy nagyon pici átlátszó lemezre van írva aranyszínnel.
A lemezen találhatók képek, érzések, szövegek, sokszor írás jelek és van amikor különböző kódok is találhatók.
Mivel a lemezek tartalma több nyelven íródik, ezért sokkal nehezebb bizonyos információknál át váltani.
Így ahhoz, hogy valaki betekintéskor tudja, értelmezi, több nyelven kell tudni átfordítani.
Ez mind azért van, ha netalán valami okoknál fogva betekintést nyert ne tudjon mindent elolvasni.
Csak azt az értelmet kapja meg hozzá, amit az olvasó saját maga le tud fordítani.
Tehát nagyon kevés az emberi lélek aki kb 50%-nál többet tud elolvasni a lemez tartalmából.
Vannak kiválasztottak, és van, Akinek a leszületési feladata e könyv tartalmának megértése, és lehozni a földi valóságban, hogy az életen segíthessen.
Kinek és miért íródót e könyv
E könyvet minden leszülető lélek érdekében íródót, és ma is folytatódik.
A segítségével nyomon tudjuk követni hibáinkat, erényeinket, szellemi és lelki tanulásunkat, és tudásunkat.
Így az életek folyamán látjuk, hogy mennyit haladtunk előre, és min érdemes változtatni.
Van, amikor saját magunkat, van, amikor másokhoz fűzött kapcsolatunkon.
De pontos információt ad a szellemi segítőknek is, hogy mikor miben támogassanak, és mit tudsz elfogadni.
Ez azért lényege, mert aki a földi világhoz, és nézetéhez ragaszkodik, azt nem érdemes magasabb rezgés szinten a gondolat erejére tanítani, mert úgy sem fogadja be , és nem is tudja értékelni.
Innen ered a mondás is NE SZÓRJ DISZNOK ELÉ GYÖNYGYÖKET!
Lélek felkészülése
Egy lélek csak abban az esetben tud leszületni, ha lelkileg, szellemileg teljesen harmóniában van, nincs apró harag a szívében, vagyis teljesen letisztult állapotban van.
Felmérik, kikérdezik a döntés komoly elhatározásáról.
Ha úgy látják, hogy mindenben képes a leszületésre, akkor járul Szent Péter elé.
Megbeszéli nagyvonalakban a lényeget, és időt kap arra, hogy minden összekészítsen gondolatban, és tervekben.
Amikor a döntés mellé az elhatározás is megszületet, hogy le szeretne születni a földre vagy más életet tartalmazó bolygóra, akkor előre megírja élete történetét.
Ez olyan, mint egy a forgató könyv, amiben benne vannak a szereplők is.
Az előző életében elkövetet hibákat, történéseket, karmákat is bele veszi.
Ekkor a mindent összefogó Szent Péter elé járul, és megbeszélik, hogy mit hogyan érdemes Neki leírnia.
Ilyen fontos tartalom a következők
a nem meghatározása
az energiákkal való felruházás
a tudás, bölcsesség, tapasztalat mértéke
a próbatételekhez kik legyenek a földi illetve szellemi segítői és Angyalok
az ország és város kiválasztása ahol élni fog
anyagi helyzet, illetve körülmények
a szülő, illetve szülök kiválasztása
emberre kel való kapcsolata
tanulás, illetve tapasztalatok idő tartamai
családban levő emberi tapasztalatok, örökségek
Van, ami nincs pontosan egyértelműen időhöz és térhez kötve, vagyis több lehetőség út van megírva. Itt lép be az EMBERI AKARAT!!
A Te akaratodtól függ, hogy milyen életet élsz!
Belenyugszol abbba, hogy problémáid vannak, és nem tudsz előre jutni?
A körülményeid írányítanak, vagy Te írányitod az életed?
Vedd a kezedbe a sorsod, merj változtatni!
Mikor ajánlom az Akasa Kronika elemzést.
ha az életed bármely területén elakadtál
ha választanod kell, mert több lehetőséged van
ha vállalkozásod van és a bevételed csökken,
ha kiváncsi vagy hova fektesd be a pénzed
mi az a vállalkozás amiben sikereket érhetsz el
ha nem tudsz meg szabadulni valakitől érzelmileg
ha lakásodat nem tudod eladni
párkapcsolatban kérsz segítséget, mert nem tudsz dönteni ki való lelkileg hozzád
gyermeket szeretnél, és nem tudod merre találod a megoldást, hogy ANYA legyél
Várom jelentkezését mind Azoknak, Aki szeretnének előre lépni, és megoldani az életüket...mert lehetsz Te is Boldog!!
KÉRJETEK ÉS ADATIK!!!
Időpontok, témák és bejelentkezés emailban: forditsdmegasorsod@gmail.com
Telefonszám: +3630 215 5836

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése