Minden küzdelem a Félelemből kigyűrűzve zajlik. Amikor kinyílik a Fénykapu, amikor felragyog a láthatáron a legjobban várt, a hőn áhított, legigazibb, legnagyobb vágyunk megtestesülése, akkor bukkan fel a legmélyebb sötétségből a Félelem régóta megbúvó, rejtőzködő árnya és azonnal lecsap. Amikor szárnyra kap a szívünk, akkor vág oda polip-csápjaival, utánunk nyúl és kapaszkodni próbál, egyre vissza-vissza hívogat... Gyere csak, gyere.. Hadd kapaszkodjak beléd újra, hadd táplálkozzak a Félelmeidből! Etess még, gyarapíts, hadd szívjam el minden örömöd, fényed, reményed... Élnem kell, élni akarok, nem emelkedhetsz a Fénybe, még nem, nem engedlek...
Mosolyoghatsz egyet és elfordíthatod a fejed. A Fény felé emelt tekintet, a sötétség árnyai iránti őszinte közömbösséged olyan tiszta teret teremtenek, hogy hiába nyúlkálnak utánad a polip-karok. El sem érhetnek.Zentai Anna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése