Emberi játszmák I Bejegyzés-Eric Berne

Struktúrális elemzés

A spontán társas tevékenységet legtermékenyebben a pszichoterápiás csoportok bizonyos fajtáiban figyelhetjük meg. Kitűnik, hogy az emberek időről időre figyelemreméltó módon változtatnak magatartásukon, nézőpontjukon, hangjukon, szókincsükön és egyéb viselkedési sajátosságaikon. 
A viselkedésbeli változásokat gyakran érzelmi eltolódások kísérik. Úgy látszik, a magatartásformák bizonyos készlete minden emberben egy bizonyos lelkiállapotnak a megfelelője, míg egy másik készlet egy másfajta pszichikus attitűd járuléka; a kettő gyakran ellentétben áll. Ezek a változások és eltérések vezettek el az én-állapotok fogalmához. 
Szaknyelven az én-állapot fenomenológiai vonatkozásban érzések összefüggő rendszereként, működési vonatkozásban pedig összefüggő magatartásminták készleteként írható le. Gyakorlatibb formában: az érzések rendszerét megfelelő magatartásminták együttese kíséri. Az ilyen én-állapotok korlátozott választéka mindenkinek rendelkezésére áll; ezek nem szerepek, hanem lélektani realitások. A választékot a következő kategóriákba csoportosíthatjuk: 1. a szülőkére hasonlító én-állapotok, 2. autonóm módon, a valóság tárgyilagos értékelésére irányuló én-állapotok és 3. archaikus maradványokat képviselő, korai gyermekkorban rögzült, de még mindig aktív én-állapotok. Szaknyelven exteropszichikus, neopszichikus és archeopszichikus én-állapotoknak nevezzük őket. Megnyilvánulásaikat köznyelven így jelöljük: szülői, felnőtti és gyermeki. Ezek az egyszerű kifejezések, a legszakszerűbb okfejtéseket kivéve, mindenre beválnak. 
Kiindulópontunk tehát a következő: egy-egy emberi közösség minden egyes tagjában, minden pillanatban szülői, felnőtti vagy gyermeki én-állapotok jutnak kifejezésre; az egyének, ha különböző fokú készséggel is, de képesek átváltani az egyik én-állapotból a másikba. Ezek a megfigyelések bizonyos diagnosztikus megállapításokhoz vezetnek. "Ez most a szülői éned" annyit jelent: "Most ugyanabban a lelkiállapotban vagy, mint valamelyik szülőd (vagy szülőpótlékod) szokott lenni; úgy reagálsz, ahogyan ő reagálna; ugyanolyan kedélyállapotban, ugyanazokkal a gesztusokkal, szókészlettel, érzésekkel stb." "Ez most a felnőtti éned" annyit jelent: "Most éppen autonóm módon, tárgyilagosan értékelted a helyzetet, és előíítélet-mentesen fejezed ki ezeket a gondolati folyamatokat, a benned felmerült problémákat és következtetéseket." "Ez most a gyermeki éned" annyit jelent: "Reagálásod módja és célzata ugyanaz, mint lett volna kisfiú vagy kislány korodban." 

Mindez a következőket foglalja magába:

1. Mindenkinek voltak szülei (vagy szülőpótlékai), és így mindenki magában hordozza az én-állapot olyan készletét, amely újratermeli a szülők én-állapotait (úgy, ahogyan az egyén érzékelte őket); ezek a szülői én-állapotok bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak (exteropszichikus működés). Köznyelven: "Mindenkiben lakozik egy Szülő." 
2. Mindenki (beleértve a gyerekeket, az értelmi fogyatékosokat és a szkizofréneket is) képes objektív adatfeldolgozásra, ha a megfelelő én-állapot működésbe hozható (neopszichikus működés). Köznyelven: "Mindenkiben lakozik egy Felnőtt." 
3. Mindenki volt egyszer fiatalabb, mint az adott pillanatban, és magában hordoz olyan, a korábbi éveiben rögzült maradványokat, amelyek bizonyos körülmények között aktivizálódhatnak (archeopszichikus működés). Köznyelven: "Mindenki magában hordoz egy kisfiút vagy kislányt." 
Ezen a ponton most már célszerű az I/a-val jelzett ábra felvázolása; strukturális diagramnak nevezzük. Nézőpontunkból ez az egyén teljes személyiségének diagramja. Magába foglalja a személyiség szülői, felnőtti és gyermeki én-állapotát. Ezek gondosan el vannak különítve egymástól, mert erősen különböznek, és mert gyakran ellentétbe kerülnek egymással. A tapasztalatlan szemlélő első pillanatban nem látja világosan a különbségeket, de rövid idő alatt frappánssá és érdekessé válnak bárki számára, aki veszi a fáradságot, hogy megtanulja a strukturális diagnózist. A továbbiakban a valóságos személyeket kisbetűvel szülőknek, felnőtteknek és gyermekeknek nevezzük; a nagybetűs Szülőt, Felnőttet és Gyermeket a szóban forgó én-állapot megjelölésére tartjuk fenn. Az I /b ábra a strukturális diagram megfelelő, leegyszerűsített formáját mutatja. 
1. ábra 

Mielőtt befejeznénk a strukturális elemzés témáját, meg kell említenünk bizonyos problémákat.

1. A "gyermekes" szót a strukturális elemzésben sohasem használjuk, mivel olyan mellékzöngéi vannak, mint a nemkívánatosság, valami, amit le kell állítani, amitől meg kell szabadulni. A Gyermek (az archaikus én-állapot) leírásához a "gyermeki" kifejezést használjuk, tekintve, hogy ez biológiai jellegűbb és előíítélet-mentesebb. Valójában a Gyermek nem is egy módon a személyiség legértékesebb része, és ugyanazt viheti be az egyén életébe, amivel egy valóságos gyermek gazdagíthatja a család életét: báj, öröm és alkotókészség forrása. Ha az egyénben lakozó Gyermek zavart és nem egészséges, akkor a következmények kellemetlenek lehetnek, de ebben az esetben is lehet és kell tenni valamit. 
2. Hasonlóképpen áll a dolog az "érett" és "éretlen" szavakkal. A mi rendszerünkben nem létezik "éretlen személy". Csupán olyan emberek vannak, akikben a Gyermek nem helyénvaló módon vagy terméketlenül kerekedik felül, de ezeknek az embereknek is van teljes, jól strukturált Felnőttjük: mindössze fel kell fedni és aktivizálni. Megfordítva az úgynevezett "érett emberek" azok, akik az idő java részében képesek a Felnőttet ellenőrzésük alatt tartani, de alkalomadtán a bennük levő Gyermek, mint mindenki másban, akár felül is kerekedhet - nemegyszer meghökkentő eredménnyel. 
3. Megemlítendő, hogy a Szülő kétféleképpen, közvetlen és közvetett formában nyilvánul meg. Az egyik: aktív én-állapot; a másik: hatás. A közvetlen, aktív formában az illető így válaszol, ahogyan tulajdon apja (vagy anyja) ténylegesen válaszolt. ("Tégy úgy, ahogyan én.") A közvetett hatás esetében az illető úgy válaszol, ahogyan elvárták tőle. Ne azt tedd, amit én teszek, azt tedd, amit mondok.") Az első esetben olyan lesz, mint ők, a másodikban alkalmazkodik a kívánalmaikhoz. 

A Gyermek is két formában nyilvánul meg.

Az egyik: alkalmazkodó Gyermek; a másik: a természetes Gyermek. Az alkalmazkodó Gyermek szülői befolyásra módosítja viselkedését. Úgy viselkedik, ahogyan apja (vagy anyja) kívánta, például engedékenyen vagy koraéretten, de visszahúzódva vagy nyafogva is alkalmazkodhat. Ilyenkor a szülői hatás az ok, az alkalmazkodó Gyermek pedig az okozat. A természetes Gyermek spontán kifejeződés: például lázadás vagy alkotókészség. A strukturális elemzés érvényességét jól igazolja az alkoholizmus vizsgálata. A részegség először rendszerint a Szülőt fosztja meg erejétől; az alkalmazkodó Gyermek felszabadul a Szülő hatása alól, és ezáltal természetes Gyermekké válik. 
Az eredményes játszmaelemzés szempontjából csak ritkán szükséges átlépnünk a fentiekben körvonalazott határokat, amennyiben a személyiség struktúrájáról van szó. 
Az én-állapotok normális fiziológiai jelenségek. A lelki élet szerve és szervezője az emberi agy; termékei én-állapotok formájában szerveződnek meg és raktározódnak el. Penfield és társainak kutatómunkája már néhány konkrét bizonyítékkal is alátámasztotta ezt a megállapítást. Az emberben különböző szinteken másfajta csoportosító rendszerek is működnek - mint például az adatszerű emlékezet -, de a tapasztalás természetes formáját a változó lelkiállapotokban kell látnunk. Az én-állapotok minden egyes típusának nagy értéke van az emberi szervezet életműködésének a szempontjából. 
A Gyermekben intuíciók, alkotókészség, spontán hajtóerők és örömök sejlenek. A Felnőtt a fennmaradáshoz szükséges. Adatokat dolgoz fel, valószínűségszámításokat végez; az ember ezek segítségével birkózhat meg sikeresen a külvilággal. A Felnőtt szerzi meg a tapasztalatokat arról is, hogy mi jár kudarccal, és mi nyújt örömöt. Amikor például egy forgalmas úton kell átkelnünk, a sebességadatok komplex sorozatát kell feldolgoznunk; addig nem cselekszünk, amíg a számítások nem jelzik, hogy igen nagy valószínűséggel biztonságban érhetünk át a túloldalra. Az ilyen típusú sikeres becslések olyasfajta jóleső érzést váltanak ki, mint a síelés, a repülés, a vitorlázás és az egyéb mozgásos sportok okozta öröm. A Felnőttnek még egy feladata van: szabályozza a Szülő és a Gyermek tevékenységét, és tárgyilagosan közvetít közöttük. 

A Szülőnek két fő funkciója van.

Először: lehetővé teszi, hogy az egyén a valóságos gyermekek szülőjeként sikeresen működhessék, és így előmozdítsa az emberi faj fennmaradását. A Szülő értékét ebben a vonatkozásban jól szemlélteti az a tény, hogy a kisgyermekkorukban árván maradt emberek sokkal több nehézséggel küszködnek gyermekeik felnevelése során, mint azok, akiknek még serdülőkorukban is sértetlen volt az otthoni környezetük. Másodszor: bizonyos válaszokat automatikussá tesz, s ez sok időt és energiát takarít meg. Számos dolgot azért teszünk, mert "így szoktuk tenni". A Felnőtt ezáltal mentesül attól, hogy mindenféle csip-csup ügyben döntést hozzon, fontosabb kérdéseknek szentelheti magát, s a rutinügyeket a Szülőre hagyhatja. Így tehát a személyiség mindhárom arculatának igen nagy az értéke, mind a fennmaradás, mind az életvezetés szempontjából. Elemzésük és újraszervezésük csak akkor indokolt, ha egyikük vagy másikuk megbontja az egészséges egyensúlyt. Máskülönben mindhárom - a Szülő, a Felnőtt és a Gyermek - egyforma megbecsülést érdemel, és mindegyiküket törvényes hely illeti meg a teljes és termékeny életben.