2015. december 31., csütörtök

2016 - A lezárások és elengedések éve---A 2015-ös év sok embernek bizonyult az eddigi legeseménydúsabbnak. Minden helyzet és emberi kapcsolat kimozdult abba az irányba, melyben a feladatok rejtőznek. Ez volt rengeteg konfliktus és feszültség forrása.

A 2015-ös év sok embernek bizonyult az eddigi legeseménydúsabbnak. Minden helyzet és emberi kapcsolat kimozdult abba az irányba, melyben a feladatok rejtőznek. Ez volt rengeteg konfliktus és feszültség forrása.
Ha azt gondolta valaki, hogy ez a legalja, tévedett! A 2016-os év mindenkit megtanít az elengedésre és a lezárásra. Egy hatalmas fordulópont lesz az emberiségnek, mellyel lezáródhat egy korszak a bolygón. Ennek jutalma egy sokkal jobb életminőség lehet. Visszatérünk szép lassan a természetességhez, a bolygó által nyújtott csodák rendeltetésszerű használatához.
Ha valaki eddig nem törődött lelki szükségleteivel, ha nem figyelt oda belső hangjára, ebben az évben olyan események generálódtak körülőtte, melyek által kénytelen volt kicsit túl látni a fizikain.
2015-ben minden elkezdett átrendeződni, hogy helyreállhasson az egyensúly. Azért erősödtek fel a konfliktusok, hogy vegyük észre, mit kell megoldanunk. Azért rúgtak belénk hatalmasakat, hogy tudjuk, minek vagy kinek kell búcsút intenünk. Azért erősödtek fel a testi fájdalmak, hogy lehetőséget kapjunk arra, hogy önmagunkat meggyógyítsuk. Éreztük, hogy nincs tovább. Ha életben akarunk maradni, változni kell. Változtatni kell.
A változás mindig fájdalmas, hiszen olyan erősen ragaszkodunk a múlthoz. Akkor is, ha esetleg már csak szenvedést okoz. Félünk az ismeretlentől. Aki még mindig nem hajlandó az elengedésre, annak nagyon fájdalmas lesz a 2016-os év. Aki azt hiszi, hogy a megoldások csupán a fizikai világban vannak, szenvedni fog. A megértés viszont felszabadít! Éppen ezért:
Véleményem szerint a legfontosabb, hogy megértsd, miért születtél ebbe a családba. Vajon mit akartál megtanulni a szüleidtől? Ők a születésed pillanatától kezdve azt a tükröt tartják eléd, amilyen sérülést előző életedből magaddal hoztál. Ha például az egyik szülő megcsalta a másikat, akkor tudnod kell, hogy az ott van a lelkedben egyfajta sebként, ami arra vár, hogy begyógyítsd. Ezt elmúlt életeid sérüléseként hoztad magaddal, hogy most végre megoldd! Ha a szülői házban nem sikerült mindezt feldolgoznod, akkor a párkapcsolataid mutatják tovább a tükröt, vagyis bevonzol egy olyan párt, aki szintén megcsal, egyre erősebben rávilágítva arra, hogy van a lelkednek egy része, ami gyógyulásért kiált.
Tehát ha van folyamatosan visszatérő probléma az életedben, elsőként a családban keresd az okot.
2. Fontos, hogy megérts az emberi kapcsolataidat. Az érzések mindig útmutatók 1-1 helyzettel vagy emberrel kapcsolatban. Aki erős érzéseket vált ki belőled a megismerkedés pillanatában, ott szinte biztos, hogy van már közös múlt. Előző életekben már találkoztatok, és a lélek emlékezni kezdett.
Ha a közelében megnyugszol, békére lelsz, akkor valószínű, hogy nem cipeltek nehéz karmát, segíteni jöttetek egymás életét. Ha az illető dühöt, haragot vált ki belőled, akkor ott szinte biztosan van egy meg nem oldott konfliktus, amit áthoztatok erre az életre. Ha pedig sokszor éltetek párkapcsolatban, szerelemben, romantikus érzéseket fog kiváltani belőled. Boldogság önti el a szívedet a közelében.
Arra törekedj ebben az évben, hogy megoldd emberi kapcsolataidat, senkivel kapcsolatban ne maradjon benned rossz érzés. Értsd meg azt, mit és miért tett az illető, hogy elengedhesd végre.
3. Törekedj arra, hogy tisztázd magadban, miért vannak visszatérő helyzetek az életedben. Mi az, amit még nem tanultál meg belőlük? Lehet, hogy meg kell tanulni kiállni magadért. Vagy felvállalni a véleményed… a saját igazságod… De lehet akár az elfogadás, a megbocsátás vagy az elengedés a lecke. Onnan tudhatod, hogy még van dolgod egy bizonyos helyzettel, hogy még érzéseket vált ki belőled. Ha bevégezte rendeltetését, semleges lesz számodra.
4. Értsd meg, mit üzennek testi tüneteid. Talán túl mereven állsz a változáshoz, azért fáj a gerinced? Talán nehezen emészthetőek a körülőtted zajló események, és a gyomrod fáj? Vagy folyamatos feszültség van a fejedben, mert egy pillanatra sem tudsz kikapcsolni?
Állj meg a percre, csendesedj le, és próbáld megérteni, mit akar üzenni a tested. Mit kell még meggyógyítani magadban? Mi az a múltbéli sérülés, amit szélnek kell eresztened? Mi az, amivel eddig nem néztél szembe?
Eljött az aratás ideje. Mindenki, amit elvetett, most kénytelen lesz learatni. Sokan érzik igazágtalannak életüket, mert azt gondolják, nem érdemlik meg, hogy megcsalják, megalázzák őket, hiszen ők soha életükben nem tettek ilyet. Ez lehet, hogy így van, de a lélekruhában eltárolódott mindaz, amit eddigi életeinkben megéltünk, és ami eddig nem került feldolgozásra, az most utat tör magának. Éppen ezért nem azon kell gondolkodni, miért is ilyen szerencsétlen az ember, hanem tárt karokkal fogadni mindent, ami jön és nyitottnak lenni a megoldásokra. Így sokkal gyorsabban léphetünk túl bármin. Nem árt naponta többször tudatosítani magunkban: ÉN VAGYOK A FELELŐS! Minden eddigi megtapasztalásomért én vagyok a felelős. Az az ember, aki erre ráérez, képes lesz saját maga irányítani életét. Senkit és semmit nem hibáztathatunk életünkért, hiszen minden döntést mi magunk hoztunk. Még azt is, hova és mikor születünk meg. Tudtuk, hogy pontosan ezekre az emberekre és körülményekre van szükségünk, hogy kiegyenlíthassük, amit lelkünkben hordozunk.
A karma elengedése nem azt jelenti, hogy holnaptól minden tökéletes, hanem azt, hogy szituációk által lehetőséget kapunk, hogy szembenézzünk a múlt terheivel és feldolgozzuk azt. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha belemegyünk a szituációkba. Amikor szembenézünk legmélyebb félelmeinkkel. Amikor nem elmenekülünk, hanem végre megértjük és megoldjuk azt. Az elmúlt időszak számtalan lehetőséget adott nekünk erre. Egy karma akkor tekinthető megoldottnak, amikor megértetted a rendeltetését és elfogadtad. Ezáltal automatikusan megtörténik a megbocsátás és az elengedés. Nyugalomra lelsz.
Akkor válunk életünk mestereivé és akkor fogjuk könnyeden viselni az életet, amikor már nincsenek bennünk kérdések. Amikor már nem áldozatként tekintesz magadra, és nem kérdezed állandóan, hogy MIÉRT?
Ez akkor válik lehetségessé, amikor valóban megtanulsz bízni az isteni gondviselésben. Amikor megérted azt, hogy a világban minden Érted történik egy olyan terv alapján, amelyet Te hoztál létre Önmagad számára. Amikor felvállalod a felelősséget az életedért. Amikor elfogadod a sorsodat. Onnantól kezdve mester leszel és nem szolga. Ezt bármelyik pillanatban felismerheted.
A karmikus kapcsolatok lezáródnak ebben az évben. Örüljünk, hogy eddig az életünk részei voltak, hiszen számtalan leckét sajátítottunk el általuk. De mostmár eljön a valódi társak, a valódi párkapcsolatok és szerelmek ideje. Bár véleményem szerint a tömeges egymásra találások a következő (2017) évben lesznek.
Arra kérnék szívem szerint mindenkit, hogy ne bántsuk egymást. Mindenkinek van éppen elég feladata, ne nehezítsük meg egymás életét. Ne gyártsunk újabb karmákat. Legyünk türelemmel, alázattal, szeretettel egymás felé.
2017 lehet a fordulópont az emberiségnek. A legtöbben addigra egyenlítik ki a személyes és családi karmáikat, leválnak a kollektív szenvedés-tudatról, és felvállalják életük irányítását. Megértik a létezés titkait. Felébrednek az álomból. A szeretet veszi át az irányítást.
Hogy mit is kell elengedni ebben az évben? Főként régi önmagadat. Azt az arcodat, amit a társadalom kreált. Le kell vetni az álarcokat. A szüleid, a barátaid, a párkapcsolataid által Rád égett álarcokat, hiszen a megfelelni vágyás miatt sokszor azt sem tudtad, melyik a valódi arcod.
Tudd meg végre, ki vagy Te, hol a helyed a világban. Tudd meg, mi okoz Neked örömet. Ne várd, és ne is engedd, hogy más mondja meg, ki vagy. Éppen ezért szűrd meg a tanításokat, kapcsold ki a tévét és a rádiót, és csak olyan emberekkel beszélgess, akik töltenek. Ne hagyd, hogy megijesszenek, hogy manipuláljanak.
Ne másokkal törődj, mindenkinek éppen elég a saját, megoldandó feladata. Senkit nem tudsz megmenteni Önmagától. Viszont Önmagadon kötelességed segíteni.
Tehát van egy egész évünk arra, hogy lezárjunk és elengedjünk mindent és mindenkit, aki nem szolgálja a fejlődésünket. Aki visszahúz minket. Ez lehet tudatos munka, és így kevésbé fájdalmas. Feloldani a bennünk lévő összes negatív érzelmet: harag, bűntudat, félelmek, fájdalmak, neheztelés, aggódás stb… Míg ezeket nem fogadod el és nem engeded el, nem tudsz eltávolodni tőle. S míg nem távolodsz el, nem tudsz rálátni. Addig a része vagy. Addig ez egy mókuskerék, amiből nem tudsz kiugrani. Míg nem látsz rá, addig nem érted meg. A karma oldása pedig egyenlő a megértéssel. Ha megértetted 1-1 szituáció rendeltetését az életedben, betöltötte a szerepét. Vagyis nincs már szükséged rá. Feloldódik.
A világ a tükröd. Amint kint, úgy bent. Amint bent, úgy kint. Semmit nem tudsz egy másik emberben megtalálni, míg nem találtad meg saját magadban. A személyes karmát az oldja, ha megtanulod végre feltétel nélkül szeretni önmagadat. Amikor elhiszed, hogy méltó vagy. Az önszeretet azzal egyenlő, hogy elengeded a bűntudatot. Meg kell értened, hogy nem vagy azonos a tegnap történtekkel. Nem vagy azonos a gondolataiddal, a testeddel.
A világ az összeomlás szélén áll. Az utóbbi ötven évben nem hullott le annyi könny, amennyi 2016-ban fog, és rengeteg lesz az önpusztító ember, aki nem akarja feldolgozni, ami benne zajlik, és a könnyebb megoldás felé fordul. Sokan fognak elmenni a földről, feladják a küzdelmet.
Ez az időszak továbbra is mindenkit önvizsgálatra késztet. Már senkinek nem lehet megmondani, megjósolni, mi várhat rá a jövőben. Ha valaki lepakolja a múlt batyuit, ha megérti élete történéseit, kiegyenlíti a számlát, rájön saját határtalanságára és értékeire, felvállalja élete feladatát, egy olyan áldásban lehet része, melyben arra döbben rá, hogy minden gondolata és vágya egy szempillantás alatt valósul meg és köszönt rá a valódi boldogság. Érzelmekben, lelkiekben és a fizikai világban is gazdag, harmonikus, békés és kiegyensúlyozott évet kívánok Mindenkinek!
Mohácsi Viktória

2016. a Mars éve lesz---Horoszkópra lebontva----Ebben az évben megerősödhetünk, bátrabbak, elszántabbak és pompásan spontánabbak lehetünk. A 2016-os év a legjobbat hozhatja ki belőlünk.-----




Ebben az évben megerősödhetünk, bátrabbak, elszántabbak és pompásan spontánabbak lehetünk. A 2016-os év a legjobbat hozhatja ki belőlünk.

Ha eddig bizonytalanok voltunk, ha kételkedtünk önmagunkban, most a kezünkbe vehetjük az életünket, és magunk is csodálkozni fogunk, hogy mi minden sikerülhet. Hiszen a Mars uralkodik 2016-ban. A Mars hajt előre bennünket, és tesz bennünket teljesen fitté.

Csak rajtunk áll, hogy a dolgokat halogatjuk, hogy tétovázunk, habozunk, vagy véget vetünk ennek és cselekedni fogunk.

Sokszor szívesebben álmodozunk, inkább szép dolgokat képzelünk el magunknak, mintsem döntenénk, nehogy később megbánjunk valamit.

2016-ban ez nem fordulhat elő. A Mars átváltoztat bennünket, akaraterőt ad, vasakaratú elhatározással, azzal a bátor és szenvedélyes elemekkel, amit már olyan sokszor megcsodáltunk másoknál.  
Ennek vége, 2016-ban dönteni fogunk. Vége a fontolgatásnak.

Most pontosan olyanok lehetünk, mint akik nekünk imponáltak, ugyanazon harcos természettel, elszántsággal rendelkezünk, ugyanazzal a lelkesedéssel, és érvényesülni tudással. Csak ezeket az erősségeinket eddig elnyomtuk.

Az élet ellenállásai, a rideg ellencsapás, az összes igazságtalanság, a visszautasítások elvették a bátorságunkat, hogy kiálljunk igazi személyiségünk mellett, hogy megmutassuk igazi arcunkat, és levessük a ránk kényszerített figyelmességek és az örökös mosolygás álarcát. Nem mertünk kiállni önmagunk mellett, mint sokan mások, akiket a gonosz, a világ aljasságai megfélemlítettek, akik meghajoltak, megtörtek.

Képesek leszünk túlnőni saját magunkon. Megtesszük, amit már régen elhatároztunk. Cselekedni fogunk akkor is, ha eddig csak mások akcióira és tetteire reagáltunk.

A Mars egész embert farag belőlünk, aki nem vár ki, amíg mások döntést hoznak, hogy ahhoz alkalmazkodjunk, igazodjunk, és defenzív módon reagáljunk.


A Mars a tett, ami a haladást, a szerencsét, az ember fejlődését jelenti már ősidők óta. Mert képzeljük csak el, elődeink a kegyetlen kőkorszakban az oroszlánnal vagy a medvével szemben kivártak volna, hogy meg akarja-e enni őket a ragadozó vagy sem, és csak aztán reagáltak volna, de hogyan?

Mars archaikus őserőket ébreszt fel az emberben, amelyek mindig is segítették a túlélésben. Természetesen fejlődésünk során ezek az erők kifinomodtak, ahogy életünk javult. Az elv azonban megmaradt. Energiájával segíteni akar nekünk, hogy kibontakoztassuk lényünket, hogy érvényesüljünk, hogy megvalósítsuk önmagunkat, és ugyanakkor meg tudjuk védeni magunkat, és megőrizhetjük személyiségünket.

Fel kell lépnünk érdekeink védelmében, győznünk kell, igazat kell adjanak nekünk, és meg kell tartanunk az igazunkat. Az elsőnek, az erősebbnek kell lennünk. A Mars ereje úttörőket, hódítókat, harcosokat, vezetőket, kalandorokat és kiemelkedő sportolókat hoz elő.

Ezenkívül nagy sebészeket, merész vállalkozókat – igen, a pénz mögött is ott az erő, amivel ötleteinket, üzleti modelljeinket keresztül tudjuk vinni, amit egy Mars-évben erősebben érzünk, mint máskor.

Érvényesülni fogunk, ha eddig még tétováztunk, most elszántan bevethetjük magunkat pénzötleteinkért, hivatásunkért, és zseniális megérzéseinkért.


És nyerni fogunk, mert a Mars a legnagyobb ajándékot adja nekünk, amit egy kétkedő embernek adni lehet: bízni fogunk önmagunkban, hinni fogunk magunkban és a jövőnkben – pozitív gondolkodásunkkal, ami a sikert biztosítja, ami minden győzelem, minden üzlet, minden karrier mögött áll.

Mars megajándékoz bennünket ehhez a legfontosabb alappal: egészségessé tesz. Ha már régóta bajlódnánk egy krónikus betegséggel, ha gyengének és kiégettnek éreznénk magunkat, ha átlagon felül gyakran betegedünk meg, 2016-ban fellélegezhetünk. Végre megtaláljuk a helyes terápiát, saját testünk gyógyító erejével győzhetjük le a betegségeket. A Mars a legjobb formába hoz, olyan erősnek és kiegyensúlyozottnak érezhetjük magunkat, amilyenek ezelőtt csak nagyon ritkán voltunk.

2016-ban Mars hetekig, hónapokig, egészen szeptember 27-ig két jegyben mozog ide-oda – a Skorpió és a Nyilas jegyében. Közben januárban, februárban, júniusban és júliusban a Skorpiót erősíti – és vele együtt a Bikának, a Ráknak, a Szűznek, a Baknak és a Halaknak küldi gyógyító erejű sugarait. Amíg márciusban, áprilisban, májusban, augusztusban és szeptemberben a Nyilas jegyéből sugárzik, és egyúttal a Kost, az Ikreket, az Oroszlánt, a Mérleget és a Vízöntőt is kényezteti. Szeptember 27 után a Bak, a Vízöntő, és az év vége felé a Halak jegyéből fog sugározni.

A Mars persze harcos planéta, a háborúk és a hódítók ura persze nemcsak nem csak az erő és a bátorság áldását hozza, hanem nyílt agressziókat, amelyek lerombolják a közösség szellemét az emberek között, és még több háborús konfliktust hozhatnak Földünkre.

A terror kirobbanhat, új háborúk törhetnek ki, vallási fanatikusok még több bajt okozhatnak. A börzén is szabályos csaták játszódhatnak le, amelyek újabb világgazdasági válságba taszíthatnának minket.

Miután a Mars a Tűz bolygója, egy nagyon forró 2016 lesz, a nagy szárazság és az erdőtüzek nyara.

A Mars-évek mindig is izzó hőséget hoztak – mindenesetre a meteorológiai előrejelzések megbízhatóságában néhány dolog megváltozott. Mert mióta az ember belekontárkodott a természetbe, mióta ennek következményei egyre világosabbá válnak, és a klímakatasztrófa keményedik, a kozmosz befolyása Földünk éghajlatára nem annyira egyértelmű.

Egy Mars-év minden vonatkozásban szenvedélyes lesz. Az erotikát is szítja, szokatlan szexuális energiát lobbant lángra, élvezetes és kielégítő lesz. Ez azonban csak az egyik oldal, csak egy nézőpontja a vörös bolygónak mint a szenvedély urának.

Ugyanazzal a szenvedéllyel, amivel szeretünk, fogunk veszekedni is. Különösen a férfiak, akik még erősebben állnak a háborúk bolygójának a hatása alatt állnak, mint a hölgyek.

Egy szétszabdalt év lesz, természetesen csak azok számára, akik hagyják, hogy temperamentumuk és szenvedélyük elragadja őket. Mars ugyanis makaccsá teszi az embereket. Talán olyan partnerrel találkozunk, aki szokatlan nyíltsággal és egyenességgel képviseli a véleményét, sértően direkt módon és abszolút kíméletlenül.

A Mars kikapcsolja a jó modort. Ezt pozitívan is lehet nézni: Nem játsszuk már meg magunkat, nem bújunk hazug bókok mögé. De negatívan is: nagy a hajlandóság a konfliktusokra, és az agresszióra is.


Az ember türelmetlen lehet, forrófejű, gátlástalan, romboló, és önromboló is. Rajtunk múlik, hogy Mars erejét helyes irányba kormányozzuk. Megerősíthet minket, de gyengíthet is, kiszolgáltatva érzelmeinknek.
Természetesen nincs semmi kőbe vésve, ezért a horoszkóp nem mondja meg, hogy holnap mi fog veled történni, de felhívhatja figyelmedet olyan több ezer éves múltra visszatekintő ciklikusan ismétlődő jelekre, amik segíthetnek, hogy jobban megtervezhesd az életedet, és felkészülhess az esetleges nehézségekre 2016-ban. Talán olyan jelekre is bukkanhatsz, amik mentén elindulva könnyebben boldogulsz majd és sikerül egy olyan életet kialakítanod, amit mindig is szerettél volna.
3
2016. a Mars uralta év lesz. Ebben az évben megerősödhetünk, bátrabbak, elszántabbak és pompásan spontánabbak lehetünk. A 2016-os év a legjobbat hozhatja ki belőlünk. Ha eddig bizonytalanok voltunk, ha kételkedtünk önmagunkban, most a kezünkbe vehetjük az életünket, és magunk is csodálkozni fogunk, hogy mi minden sikerülhet. Hiszen a Mars uralkodik 2016-ban. A Mars hajt előre bennünket, és tesz bennünket teljesen fitté. Csak rajtunk áll, hogy a dolgokat halogatjuk, hogy tétovázunk, habozunk, vagy véget vetünk ennek és cselekedni fogunk.
3
Julie Bell festménye
Sokszor szívesebben álmodozunk, inkább szép dolgokat képzelünk el magunknak, mintsem döntenénk, nehogy később megbánjunk valamit. 2016-ban ez nem fordulhat elő. A Mars átváltoztat bennünket, akaraterőt ad, vasakaratú elhatározással, azzal a bátor és szenvedélyes elemekkel, amit már olyan sokszor megcsodáltunk másoknál. Ennek vége, 2016-ban dönteni fogunk.
3
Vége a fontolgatásnak. Rajtunk múlik, hogy Mars erejét helyes irányba kormányozzuk. Megerősíthet minket, de gyengíthet is, kiszolgáltatva érzelmeinknek.
3
Kos (március 21.- áprlilis 20)
A bolygóállások igen kedvezőek lesznek a Kos jegyűek számára a 2016-os évben, így mindenképpen egy csodálatos évre számíthatsz.
Azonban fontos lenne felállítanod egy fontossági sorrendet, és arra koncentrálni, hogy a legfontosabb dolgokat megvalósíthasd. Ha találékony, és kitartó leszel, sikerrel járhatsz! Sok kihívást és feladatot tartogat számodra a jövő év, de az optimizmusoddal minden akadályt sikeresen vehetsz majd. Ezek a megpróbáltatások segítenek majd érzelmileg megerősödnöd, és büszkeség tölthet majd el a teljesítményeid és mások elismerése által.
3
Bika (április 21 – május 20)
A 2016-os évben a  Bikáknak szembe kell nézniük a konfliktussal a belső énjük és a világ között. Koncentrálnod kell a lelkedre is, mialatt anyagi sikereket hajszolsz az életben.
Fontos lenne kialakítani magad köré egy olyan társaságot, akikkel közös a gondolkodásotok, hogy együtt a társadalom javára munkálkodjatok.
A jövő évi előrejelzés alapján csak akkor lehet sikeres éved, ha nem félsz szembenézni a kihívásokkal amikkel találkozni fogsz. Ez kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy az eljövendő jó pár éved sikereit is megalapozd.
3
Ikrek (május 21 – június 21)
A 2016-os horoszkóp alapján a jövő éved a függőben lévő feladatok befejezésének jegyében fog telni. Ne kezdj bele semmibe, amíg ezekkel nem végeztél! Talán át kéne gondolnod hogy a jelenleg fontosnak tartott célok a jövőben is tarthatóak lesznek-e. Közelítsd meg gyakorlatias oldalról ezt a problémát és ne félj megkérdezni a munkatársaid véleményét sem.
A tudományos pályán dolgozó Ikrek 2016-ban felülmúlhatják önmagukat. A jegyedben álló Jupiter és Szaturnusz különféle jelzéseket küld feléd. A Jupiter fellendíti az anyagi helyzeted, és a benned lakozó életörömöt.
A külföldi utazások és a rövid kirándulások sem maradnak el a jövő évben. Az előrejelzésed azt mutatja,hogy még magabiztosabb leszel, és könnyebben leszel képes élvezni az életet. de ne aggódj: a Szaturnusz megfékezi majd a túláradó lelkesedésedet, ha az szükségessé válna.
3
Rák (június 22 – július 22)
A Rák a 2016-os horoszkóp előrejelzése szerint, egész évben optimistán és magabiztosan fogsz hozzá állni a dolgokhoz, ami miatt sikeres leszel bármiben, amibe csak belefogsz. Bármilyen félreértést a családban eloszlathatsz az egyenes hozzáállásoddal. 2016-ban sokkal agresszívebben kell majd fellépned a szakmai életben, hogy elérd azt, amit akarsz. Ne habozz kifejezésre juttatni a véleményedet! El fogod érni a kitűzött céljaidat, ha két lábbal állsz a földön. Hallgass a megérzéseidre, mert jó irányba fognak vezetni. Ne félj mások közbenjárását elfogadni a karriered építésében.
 3
Oroszlán (július 23 – augusztus 23)
A 2016-os évben a Jupiter a te jegyedben áll majd, ami lehetővé teszi, hogy gyarapodj az élet különféle területein, és hogy elárasszon az optimizmus. Itt az ideje, hogy kihasználd csodás képességeidet, mivel a bolygók állása inspirálni fogja a benned lakozó találékonyságot és kreativitást és segíteni fog az előrejutásban. Meg kell tanulnod mások véleményét is komolyan venni, ha valódi fejlődést szeretnél látni. Ez alatt az időszak alatt lehetőséged lesz kibővíteni a kapcsolati hálódat, ami újabb sikerekhez szolgálhat eszközül. Meg kéne próbálnod a lelki- és szellemi erődet is gyarapítani a jövő évben. Az előrejelzés azt mutatja, hogy jobban kell majd figyelned a pénzszórási-késztetéseid kordában tartására az év folyamán.
3
Szűz (augusztus 24 – szeptember 23)
A 2016-os horoszkóp alapján ez az év az önismeret és kreativitás jegyében fog telni a Szüzek számára. Fel kell fedezned a rejtett képességeidet, és új területeken kell kipróbálnod magad, hogy rátalálj a céljaidhoz vezető útra. Eközben néhány jellemvonásodon is változtatnod kell, melyek akadályoztatnak az előrejutásban. A kívánt fejlődést elérheted egy tanfolyam, vagy szakképzés formájában is. Ha erre most nincs lehetőséged, keress egy mentort! Ragadj meg minden eszközt arra, hogy szélesíthesd a látóköröd. Sajátíts el módszereket a tehetséged előcsalogatásához.
3
Mérleg (szeptember 24 – október 23)
Jövőre a Mérlegek a kreativitásuk segítségével új stratégiákat lesznek képesek kidolgozni, melyek a jövőbeni boldogulásokhoz vezet. Mindenekelőtt azonban döntést kell hozniuk: mit akarnak pontosan elérni? Utána kitartással és szorgalommal elérhetik a kitűzött céljaikat. Ettől magabiztosabbá válnak, aminek köszönhetően a kapcsolati hálójuk is kiterjedtebbé válhat. A család fontos szerepet fog játszani az előrejutásukban és sikereik elérésében segíteni fogja őket. Sokkal nagyobb mértékben fognak részt venni a családi eseményekben és több időt töltenek majd szeretteikkel. Mivel telve lesznek energiával sok kirándulás és sportesemény vár rájuk 2016-ban.
3
Skorpió (október 24 – november 22)
A horoszkóp előrejelzésed alapján sok személyes sikert tartogat a jövő év. Lehetőséged lesz nagy változásokat végrehajtani és eljutni egyről a kettőre. Elég vitalitásod lesz ahhoz, hogy teljes értékű életet élj. A második negyedév nagyobb kihívásokat tartogat a Skorpióknak. Kellő körültekintéssel hozz csak döntéseket ebben az időszakban. A szükséges életmód-változás kemény munkát és több időt fog igényelni 2016-ban.
 3
Nyilas (november 23 – december 21)
A jövő évi horoszkópod mindent elsöprő változásokat mutat. Sokat fogsz fejlődni 2016-ban és ehhez megkapod a szükséges támogatásokat. A kapcsolataidat alaposan meg kell majd vizsgálnod, és ha szükséges, kemény döntéseket hoznod némelyik esetében. Elképesztő sebességgel fogsz haladni az élet minden területén áprilisig, amikor is lehetőséged lesz kicsit lassítani és kiélvezni a munkád gyümölcseit.
3
Bak (december 22 – január 20)
Jövőre ismét át fogod gondolni, hogy mi szeretnél elérni az életben, és újabb stratégiákat fogsz ennek érdekében kitalálni. Leltárba veszed majd a képességeidet és pontosan kitűzöd a céljaidat. Új módszereket fogsz elsajátítani, és a felesleges – így akadályoztató – dolgokat pedig eltünteted magad körül. A jövő évi előrejelzésed azonban azt is mutatja, hogy óvatosabban kéne kezelned a külső forrásból származó információkat. Valamint le kéne építened azokat a barátságokat, melyek csak akadályoznak a fejlődésben.Nem kötelességed régi érzelmi mocsarakba ragadva szenvedni. Szabadítsd fel és fejezd ki önmagad! A Jupiter rendelkezésedre bocsájtja a szükséges dolgokat a haladáshoz. Miután kitűzted a céljaidat, semmi sem fog akadályozni az utadon!
3
Vízöntő (január 21 – február 19)
A jövő évi horoszkópod azt mutatja, nagyszerű éved lesz arra, hogy új ismeretségeket köss és jó barátokra tegyél szert. Nem félsz majd meghátrálni a konfliktusok elől, azonban ez nem lesz feltétlenül jó hatással a karrieredre. Ne feledkezz meg a részletekről sem, amikor nagyobb tervek kivitelezésén dolgozol. A környezeteddel folytatott viszonyban meg kell találnod az egyensúlyt a rámenősség és kedvesség között. Ha új barátokat vagy párkapcsolatot keresel, a hűség legyen a legfontosabb szempont. A munkahelyedre becsempészhetnél egy kis kreativitást, hiszen már régóta esedékes lenne néhány idejétmúlt módszert lecserélni.
3
Halak (február 20 – március 20)
Jövőre rengeteg nagyszerű lehetőség vár rád, és csak a képességeiden múlik majd, hogy ki tudod-e őket aknázni. Inkább két lábbal állsz majd a földön, így a kreativitást igénylő tevékenységek nem lesznek ínyedre. A 2015-ben megálmodott ötletek jövőre valóra válnak, és a korábban felhalmozott spirituális energiáidnak köszönhetően 2016-os év bővelkedni fog a sikerekben. Válogatnod kell majd a lehetőségek közül melyekkel találkozol, mivel nem mindegyik passzol a vérmérsékletedhez. Csak olyan fába vágd a fejszéd, amivel meg is tudsz birkózni.
Gini Papp

2015. december 16., szerda

December 21-e az utolsó nap az évben, amikor a sötétség tovább tart, mint a világosság. A téli napfordulóval megszületik a Fény, és napról napra visszaállítja uralmát a világban – és bennünk.A Fény születése----lyenkor nemcsak a fény születésének ünneplése van fókuszban - a dualitás: önmagunk és a világ fényes és árnyékos oldalának szeretetteljes elfogadása is. Az adventi időszak a megtisztulás, a sérelmek megbocsátásának, az elengedésnek és az elfogadásnak az időszaka is - érdemes ilyen szemszögből is végignézni az évünket.

December 21-e az utolsó nap az évben, amikor a sötétség tovább tart, mint a világosság. A téli napfordulóval megszületik a Fény, és napról napra visszaállítja uralmát a világban – és bennünk.
 
Ilyenkor nemcsak a fény születésének ünneplése van fókuszban - a dualitás: önmagunk és a világ fényes és árnyékos oldalának szeretetteljes elfogadása is. Az adventi időszak a megtisztulás, a sérelmek megbocsátásának, az elengedésnek és az elfogadásnak az időszaka is - érdemes ilyen szemszögből is végignézni az évünket.
 
Az ősi kultúrákban ismerték ezt a természeti jelenséget, a Fény születését, és legtöbbük a nyári és téli napforduló által meghatározott időkeretben élt, így hagyományaik is ehhez igazodtak. A nyári napforduló (amikor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka) alkalmával a nyár beköszöntét, a téli napfordulón pedig a fény újra megszületését ünnepelték. Mivel a nappalok hosszabbodása azt szimbolizálja, hogy a fény ismét győzelmet arat a sötétség felett, érthető, hogy sok nép ettől a naptól számította az új évet is. A keresztény egyház az i. sz. 4. századtól Jézus születésének ünneplését írja elő ebben az időszakban, bár ma már egyértelműnek látszik, hogy Jézus a tavaszi vagy az őszi ünnepkör idején született.
Többek között a keresztény egyház térhódításának, a naptárreform során betoldott néhány plusz napnak és a XX. században eluralkodott fogyasztási láznak köszönhetjük, hogy ma már alig emlékszünk az ünnep valódi jelentésére. Így az is feledésbe merült, mi az a lelki tartalom, ami ilyenkor középpontba kerül.
 
A fény születését sok kultúrában nagy vigasságokkal ünnepelték, mivel a természettel még szoros közelségben élő népek pontosan érezték, hogy ilyenkor nemcsak a külvilág, de az ember is újjászületik, megújhodik és visszanyeri eredendő fény-természetét, vagyis pozitív minőségeit. Éppen emiatt a napfordulót megelőző hetekben önvizsgálatot, számvetést tartottak, igyekeztek testben és lélekben is megtisztulni, megbocsátani és megszabadulni minden rossztól, hogy méltóvá váljanak a közelgő Fény beáramlására. Hosszú évszázadokig elterjedt volt például a karácsonyt megelőző 40 napos böjt. Az ősi magyarok a sötét erők távozását és a fény uralmát tábortüzek melletti vigasságokkal és a kerecsensólyom röptetésével ünnepelték. Úgy hitték, hogy a fény fokozatos erősödésével távozik a sötétség szelleme, ezért fontosnak tartották, hogy a sötétséget önmagukban is legyőzzék, saját sötét foltjaikat befelé fordulva, elmélkedve megtisztítsák és megbocsássanak. Ez a belső gyakorlat lehetővé tette, hogy testben-lélekben tisztán lépjenek át az új esztendőbe.
 
A természettel egységben élő népek tudata is egységesebb volt abból a szempontból, hogy pontosan tudták, egy duális világban léteznek, amelyben nincs fény sötétség nélkül, a kettő csak egymással egységben értelmezhető és élhető meg. Igaz ez hasonlóképpen az emberre is, akinek értéke azon méretik meg, hogy a fülébe duruzsoló ördögnek vagy angyalnak a szavára hallgatva cselekszik-e. Pontosan ez a szemlélet az, ami segíthet a valódi megbocsátásban, hiszen bennünk is ez a két minőség él, hol az egyik, hol a másik uralkodik inkább, attól függően, hogy melyikre helyezzük mi magunk a hangsúlyt, melyiknek adunk figyelmet, energiát. A jót vagy a rosszat, pontosabban az előrevivőt vagy a lehúzót választani - döntés kérdése, ami az emberi lény örökös feladata. A Lélek szintjén ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat, ahogy megtanuljuk a képességeinket kicsiszolni és a bennünk élő isteni minőségeket megnyilvánítani, az emberi gyengeségeinket pedig elhagyni vagy erővé transzformálni és minden döntésünkkel a lehető legjobbat kihozni az életünk helyzeteiből. A folyamat lényeges látszólagosan „sötét” elemei a kudarc, a sérülés, a fájdalom, a hibák, mert ezek nélkül nem tanulnánk igazán, nem lennének mélyreható, valódi emberi tapasztalásaink. Minden egyes ilyen „negatívként” megélt élmény csak közelebb visz a saját megoldásainkhoz és sikereinkhez. Döntés kérdése, hogy a bennünk élő fénynek vagy a bennünk élő sötétségnek adunk-e lehetőséget a megnyilvánulásra.
 
A Fény születésére való készülődés során, ha szánunk egy kis időt arra, hogy ilyen szempontból is végiggondoljuk életünk történéseit, megérthetjük a nehéz helyzetek mögött húzódó rejtett összefüggéseket is. Hogy minden éppen azért történt úgy, mert az pontosan úgy tudott bennünket szolgálni a legjobban. Pontosan olyan lökést adott, amire éppen szükségünk volt a továbblépéshez. Innen nézve, talán nem is tűnik olyan nehéznek a megbocsátás – sem önmagunknak a tévedéseinkért, sem másoknak a bántásokért, amiket kaptunk. Ha mégis nehezünkre esik, az adventi időszak - és hosszabban a téli, önvizsgálatra, befelé fordulásra alkalmasabb hónapok - kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a bántó emlékeket újra és újra elővegyük, amíg semlegesen nem tudunk rájuk emlékezni - ezzel sokkal inkább önmagunknak teszünk szívességet, ha begyógyítjuk ezeket a sebeinket.
 

2015. december 15., kedd

2016 Majom Éve Milyen változásokat hoz önnek?MINDEN HOROSZKÓPRA LEBONTVA

2016 - A magyarság felvállalásának éve

2016 - A magyarság felvállalásának éve
(Az október 03-i keszthelyi előadás jegyzetei)
Miről fog szólni a 2016-os esztendő?
A magyar nemzet számára ez az év rendkívül fontos mérföldkő. Olyan energiába lépünk, amely már 2015 végén érzékelhető, megkeződik egy folyamat és 2016-ban tetőződik – ez maga a küldetés felvállalásának ideje!
2015-ben már belép életterünkbe a szíriuszi energia (ennek fizikai síkon való megjelenése a „szír”-ek megjelenése is hazánkban). Ebből az erőből merítve folytathatjuk tovább belső munkánkat. A Szíriusz a magyarok vezérlő csillaga, nagyon tiszta, magas rezgésű energia (lásd:http://fenyszovo.blog.hu/2015/05/15/sziriuszi_energiak_515 ). A magyarságunkban, mag-őr-ségünkben megerősödni, itt az idő. Ehhez érdemes elgondolkodni azon, mit is jelent magyarnak, mag-őrnek lenni, fejben tartani, hogy ez nem a másokon való felülemelkedésről, hanem éppen a testvéri szeretet működtetéséről szóló állapot. A magyar ember képes arra, hogy ne lehúzza, hanem felemelje társait, akkor is, ha a legnagyobb „ellenségéről” van szó – hiszen mélyen belül tudja, hogy valójában nincs különbség, mindannyian egyek vagyunk és mindenki, aki rajtunk kívül álló embertársunk, az a saját bensőnk tükröződése. Így tehát ellenségünk valójában saját ellenpontunk, akit nem elpusztítani kell, hanem életben tartani és felemelni. Mindemellett, a magyar ember bírja a magas rendű tudást, a szeretet bölcsességét, a gyógyítás képességét. Ezt hívatásunk, hogy mások felé is működtessük, árasszuk. Erről szól a magyarság csillagzata, a Nyilas csillagkép üzenete is, akinek első fele a Tejúton, az isteni erőket közvetítő úton helyezkedik el, második fele pedig már leérkezik onnan, vagyis a magas energiák kiárasztását szimbolizálja.
2016-ban minden egyes magyar ember életében hangsúlyos szerepet kap, hogy tudatára ébredjen identitásának és felvállalja küldetését! Ezek a történések egyéni, belső folyamatok. Mindenki másban érintett, de mindenki számára ott áll a lehetőség: szeretettel kezelni a kapcsolatokat, az embertársakkal való viszonyt!
2016 egyik hangsúlyos energiáját a Szaturnusz képviseli. A Szaturnusz mutat rá a valódi, időtálló értékekre, a valóban életképes dolgokra, ő jelképezi a sorsfeladatot, a küldetést és annak felvállalását. Általa ismerhetjük fel a meghaladható – meghaladandó határainkat. Hozzá kapcsolódik az önértékelés és önmeghaladás fogalma. Most a Nyilas jegyében jár a Szaturnusz, a Plútó pedig a Nyilas csillagkép alatt, miközben a Nyilas uralkodó planétája, a Jupiter is erős fényszögeket képez 2016 során. Így a magyarság életében ez az esztendő valóban sorsfordító lehet és mindenképpen óriási lehetőség arra, hogy már ne csak felébrejdünk, hanem tudatosan felvállaljuk azt a magasabb szintű utat, ami a miénk! Mindehhez hozzá tartozik az ALÁZAT kiemelkedő fontossága (szintén szaturnuszi analógia)! Aki alázatos, az nem hadakozik a sors akarata ellen, tudva azt, hogy a legjobbat adja számára. Aki alázatos, az nem húzza le, nem pocskondiázza (pláne nem nyilvánosan) saját lélektársait. Aki alázatos, az képes a türelemre és a bizalomra, de legfőképpen a szeretetre.
Mi indul el 2015-ben?
2015. október 11-én először válik egzakttá egy olyan bolygóállás (fényszög), amely később végigkíséri a 2016-os év első két harmadát. A Jupiter és a Plútó bolygók emelő erőben (trigon) kapcsolódnak egymáshoz. A háromszög – piramis energiájában az energiák koncentrálódnak, a Tűz elem jelenik meg, ezzel együtt hevesség, lelkesedés, motivált, inspirált állapot. Az égiek a felemelkedésre és az átalakulásra ösztönöznek. Hozzá kell tenni, hogy minden fényszögnek van hatóköre, így 11-én ennek az energiának a tetőzése jön el, de már jóval előbb beindult a folyamat és tart még ezt követően is.
A Jupiter a Szűz jegyében, az Oroszlán csillagképben jár ekkor, a Plútó pedig a Bak jegyében és a Nyilas csillagképben. Rajtuk keresztül érzékelhető most az inspiráció. Amit érezhetünk: erős, szenvedélyes hit, eddig igaznak hitt nézetek, eszmék átalakítására való késztetés, világnézeteink változása, de legfőképpen a hit ereje és a rend megteremtésére való ösztönzés. A rend itt bármely értelemben jelen lehet – gyakorlatilag, lelkileg és szellemileg is ideje, hogy minden a helyére kerüljön az életünkben. Lépéseket tehetünk, hogy igaz helyünkre kerüljünk kapcsolati, magánéleti, és egyéb területeken, hívatásunkban.
Október 17-én a Mars, majd 25-én a Vénusz is együttáll a Jupiterrel, így a férfi és női minták, energiák rendezése is zajlik. Előbbi együttállás felébreszti igazságharcos oldalunkat, szellemi emelkedést hozhat, utóbbi pedig már a harmónia és egyensúly állapotát segíti megélni, megteremteni.
November 26-án lesz egzakt a másik hangsúlyos bolygóállás, amely 2016-ban is többször fog még jelentkezni. A Szaturnusz és a Neptunusz bolygók teremtő aspektusban nyitnak kaput egy fontos változásra, amely legelső sorban a hit és a bizalom megerősítéséről szól!
A Szaturnusz a Nyilas jegyében, a Skorpió és a Kígyótartó csillagai alatt, a Neptunusz pedig a tisztító angyal csillagainál, a Vízöntő jövőbe ömlő vizének csillagai alatt jár. Erőt próbáló, emberségünkben fejlődést hozó kapcsolatban állnak egymással, ezért érdemes a kihívásokat tárt karokkal fogadni és nem eltolni magunktól, hiszen nagy dolgokat valósíthatunk meg általuk. Konkrétan az anyagba ültethetünk, megvalósíthatunk eddig lebegő dolgokat. A Szaturnusz oldaláról van most jelen az alázat és a türelem, a nézeteink életképességének megtapasztalása, a küldetés felvállalása, de leginkább a HIT bizonyossága! (A skorpió Szaturnusz idején a belső stabilitásunk, az érzéseinkben való bizalom, bizonyosság megerősödésének volt ideje, most a nyilas Szaturnusznál a hit vállalása és ereje van terítéken.) Bármilyen helyzetben vagyunk, bármit élünk meg, az égiekben, Istenben, a magasabb rendeltetésben eleve megbízhatunk, beléjük kapaszkodhatunk. Már nem csak „hinni” hanem „tudni” van ideje Istent. Ha ez az állapot bekövetkezik bennünk, akkor nincs félelem, nincsenek kétségek, nincs bizonytalanság, nincs gyengeség és bármire van megoldás.
A Neptunusz oldaláról a legmélyebb lelki-tudati tartalmakból felszínre kerülő, most gyógyulni és feloldódni tudó élmények, minőségek jelennek meg, egy mély lelki tisztulás, ami a szebb jövő előkészítése is egyben. A Neptunusz magas szintje nem csak az Egység állapota, hanem a legmélyebb bizalom az égi gondviselésben, a Teremtőben, a teljes feloldódás ebben a bizalmi állapotban. Ha ez a bizalom eleve bennünk él, akkor szintén elmondhatjuk: nincs félelem, nincsenek függések és lehúzó erők, bizalmunkat mélységesen belevethetjük akár önnön magunkba, akár jósorsunkba, akár Istenbe – vagy így, együtt, mindezekbe.
2016. főbb bolygóállásai
Nagyobb ünnepeinkhez köthető az idei évben szinte minden nagy, belső, energetikai szintlépés lehetősége. Március 16-án lesz egzakt a Jupiter és a Plútó felemelő, átalakító ereje. Ezen a napon visszatérő minőségek is megjelennek életünkben és a szaturnuszi erő adja a megoldást (hit, türelem, alázat, felvállalás, önkorlátozó határaink átlépése). 23-án pedig a Jupiter már a Szaturnusszal kapcsolódik, teremtő erőben Általuk most a szeretet és a tapasztalás bölcsessége, a kiáradás és a lényegre koncentrálás, a hit és az alázat, a rend és igazság, a feltétlenség és önlegyőzés minőségei segítenek kaput nyitni egy magasabb dimenzióra.
Június 18-án ismétlődik a Szaturnusz és a Neptunusz teremtő kapcsolata (lásd: november 26-nál). Itt annyi lesz a különbség, hogy fontossá válik az információk átadása, áramlása, a beszélgetések, a megértés, a másik oldal véleményének és működésének megismerése és a testvéri szeretet működtetése is. Eleve láthatjuk azt, hogyan működhet életünk még magasabb szinten. 26-án pedig a Jupiter és a Plútó emelő kapcsolata újra ismétlődik (lásd: október 11-nél).
A nyár végéig, ősz elejéig eltartanak ezek az energiák. A Jupiter szeptember 9-én a Szűz jegyéből a Mérlegbe lép majd, ezzel egy finomabb energetika kezd kialakulni. Innentől változik a helyzet – 10-én utoljára ismétlődik még a Szaturnusz és a Neptunusz fényszöge, egyben ekkor kapunk lehetőséget választani is: megtisztulva, vagy terhekkel nyomasztva haladunk tovább az úton? Teszünk-e azért, hogy egy szebb és boldogabb, szabadabb jövőt teremtsünk?
November 24-én a Jupiter ismét a Plútóval kapcsolódik, de már egészen más energetikában – a közöttük lévő teremtő erő már nem csak ösztönöz, de a konkrét megvalósítás idejét is elhozza. Ismét próbáj elé állhatunk, de eredményt is teremthetünk. A Jupiter ekkor a Holddal áll együtt, a Plútó pedig a Vénusszal, így kiemelt szerepet kap az igazságok érzékelése (egyszerűen érezzük, hogy mi igaz és valós), a lelki és családi működések átlátása, megértése, a női minőség magasabb szintre emelése, a szenvedélyes érzelmek-érzékek, a termékenyítő erő megújulása.
December 25-26-án, azaz éppen a Szeretet Ünnepének idején, Karácsonykor tetőződik az év talán legdominánsabb fényszögkapcsolata. Ebben a három főszerepet a Jupiter, a Szaturnusz és az Uránusz kapja – az Uránusz itt a karmatisztításról, eddigi korlátainkból való szabadulásról, tisztulásról és függetlenedésről, forradalomról és megújulásról, nagy gondolatok és ötletek bevillanásáról szól. Az átalakulás és változás ideje ez is, de itt születhetnek olyan nagy eredmények (akár bennünk, akár kint), amelyek fontos sorsfordulót jegyeznek. Ezen folyamatban, egyéni szinteken fontos szerepet kap az, hogy a párkapcsolati működéseket magasabb minőségbe emeljük, a nem működő kapcsolatokat letegyük, igaz társunk mellé emelkedjünk, ami azért is fontos, hiszen a CSALÁD szent intézménye erre az alappillérre kell épüljön! 2016-ban fontos lesz, bármely területen, hogy felismerjük: mennyi hiedelmet vettünk át kívülről, másoktól, mennyiben befolyásolja nézeteinket és viselkedésünket az, hogy olyan eszméknek akarunk megfelelni, amely a most zajló tapasztalások által is világosan kiderül, hogy téves.Zentai Anna

2016-Tízmilliószoros napjai:--2016. előzetes AZ ÚJ FÖLD 4. ÉVE---2016. – Az előttünk álló év - Megérteni a Harmonikus Föld Hurrikánjait, Áradásait és Szélviharait.Mivel az Új Földön különböző eszközök állnak rendelkezésetekre a felemelkedéshez, azokkal elengedhetitek a félelmet és elfogadhatjátok a jól-létet a viharok és a zűrzavarok közepette is.

Így most azt kívánjuk közzétenni, azt az ellentmondást feloldani, amit annyiszor tettünk már, hogy amit megtapasztaltok azt ti hozzátok létre. Mégis vannak bizonyos események időnként, amik nem időhöz és természethez köthetők és állandó törvényszerűségeket hordoznak magukban, a fizikai és anyagi valóság törvényeit a dualitás/kettősség területén. Az Emberiség Felemelkedése is ilyen.

És Mesterek ti éppen egy folyamatos változások kellős közepén vagytok most. Földetek megtisztul, meg/átváltozik, és ez történik a természetben és az emberi tevékenységben, bár látszólagosan ez egy hatalmas felfordulással jár egyben a lineáris időtök folyásában, de mégis céllal történik mindez. Ami történi 2015-ben és 2016-ban és azt követően, nem más, mint egy emlékeztető/figyelemfelhívás a 2038 (megj.: A Krisztusi Fény, Teljes Fény visszatérése) és 2075 kulcsfontosságú éveire, melyeket az emberiség választott ki és rögzített egy magasabb jóság forgatókönyvében. És éppen ezért kénytelenek vagyunk emlékeztetni erre, mert a bennetek folyamatosan gyökeret verő félelem szétbomlasztó erővé válhat.

Nos, valóban, a viharok, árvizek, földrengések, csuszamlások, cunamik és tornádók a természet működésének egy részét képezik. A Föld egy olyan részét képezik, aminek az az igazi, valóságos célja hogy önmaga egyensúlyába kerüljön vissza. Ezek nem csak azokon a regionális területeken történnek meg, ahol egyensúlytalanság van és egyfajta elektromágneses megoldást igényelnek, mert az nem fogja orvosolni, hanem egy jelentősebb esemény vagy inkább egy nagy valószínűséggel bekövetkező kataklizma szükséges ahhoz. És 2016-ban és azt követően ez így is fog történni, folytatódni. De az egyre fokozódó félelmek ezzel kapcsolatban jelentős mértékben csökkenthetők, ha megértitek/felfogjátok azt, hogy mindez egy magasabb jóság szerint történik.

Akik nem hangolódtak rá a változásokra és nem elég magas a fényhányadosuk azok közül sokan a terveik, szándékaik megvalósításakor számos nehézséggel találják szembe magukat, mert nem fogadják el a változás és az élő bolygó emelkedésének valóságos paradigmáit. És azok az emberek, amíg szeretnének segíteni a jelenlegi állapoton, valójában nem tudják, hogyan tegyék ezt. Abban a hiszemben élnek, hogy meg tudják akadályozni a hatalmas viharokat vagy földrengéseket, vagy eltéríteni azokat oda ahová vélelmük szerint szükséges inkább, de a félelem sokkal jobban uralkodik bennük, tudjátok? Talán dicsérendő hogy segíteni szeretnének, de valójában jobb lenne, ha megértenék azt, hogy ezek a jelenségek, mint például a hurrikánok, vulkánkitörések, földrengések és cunamik a legfőbb jóság céljából vannak, történnek.

Így a legtöbbjüket az ilyen események által kiváltott félelem vezérli és meg szeretnének szabadulni a szorongásuktól. De a félelmük feloldása nem hasonlítható ahhoz, mint amellyel megértenénk a félelmet egy magasabb valóságból. Ezért aztán az emberiség tömeges szinten a félelem felszámolása során valójában feltölti, újraerősíti a félelmeiket és újrateremtik azokat. Így a természeti események általi félelem eloszlatása, feloldása a változások okozta újra kiegyensúlyozása során így nem igazán látszanak hasznosnak a Föld és az emberiség számára.

Így elég ironikusan hangzik az, hogy az emberiség tömegei nem ismerik fel azt, hogy elektromágneses (természeti) kiegyensúlyozás nélkül nem lehetnének még hatékonyabbak a földi változások. Így a kiegyensúlyozás érdekében azt meg kell, hogy előzze mindig egy földrengés, vagy hurrikán, tornádó, értitek? Aztán a következőkben egy földrengés majd tornádó és hurrikán létrehozza a saját maga (elektromágneses) mintáit, amin már nincs mit segíteni a földre és az emberiségre nézve. Ily módon, (a minták megértésével) előreláthatóak lehetnének a földet övező elektromágneses energiamozgásaik, áramlásaik az új kristályos háló rendszere körül, ahogy keresztülhatolnak a Földön, és ahogy rendben kiegyensúlyozzák azt.

Nem lehet megakadályozni a Föld változásait, hanem inkább egyensúlyt hozni ott ahol egyensúlyra van szükség. Ha hagyjuk, hogy kiegyensúlyozatlan maradjanak bizonyos térségek, és nem igazítjuk ki, akkor biztosíthatlak bennetek, hogy az kataklizmához vezet, globális makroszinten. Sokkal jobb tehát az, hogy mikro (helyi) szinten történik meg a kiegyensúlyozás, mert ez által megakadályozhatjuk a makroszintű globális katasztrófákat.

Mivel az Új Földön különböző eszközök állnak rendelkezésetekre a felemelkedéshez, azokkal elengedhetitek a félelmet és elfogadhatjátok a jól-létet a viharok és a zűrzavarok közepette is. De egy másik területen még ekkor is ott lehet a félelemérzés körülöttetek, többek között a gazdasági összeomlás, ami újra félelemmel fenyegethet. Mindig is vannak és voltak félelemcsinálók, akik sajátos okukból kifolyólag félelemmel táplálkoznak. De mi most azt mondjuk nektek, hogy a globális gazdasági összeomlás nem szolgálna bennetek, és így nem is valószínű egy ilyen helyzet létrejötte. De még azokat, akiket vonz egy globális gazdasági katasztrófáktól való félelem, nekik valójában eredményezhet a személyes valóságukban egy olyan esemény, amit a félelmükkel váltottak ki magukkal.

A beérkező napsugárzásról - A legutóbbi Napkitörésről

Október 22.-én bekövetkezett napkitörés mágneseses napfáklyája időtartamában több mint 3 óráig tartott. Ez a kivételesen hosszú robbanás koronális kitörésével október 25.-ére csak egy pillanat erejéig volt hatással a Föld mágneses mezejére. De ennek energetikai hatását rendkívüli mértékben felerősödve olyan mértékű hatással bírt, mint egy tízszeres telihold energetikai hatása. A Napkitörés jelenségek a váltás/változás egyik mechanizmusa, eszközei. De a koronális kidobódás képes repedések okozni az aurán és felerősíteni az érzelmi válaszokat, visszahatásokat. Szükséges védekezni ezért, energetikai védőpajzzsal védeni a mezőnket
2016. előzetes
AZ ÚJ FÖLD 4. ÉVE



2016-2023 A HOSSZÚ URÁNUSZ-PLÚTÓ SOROZAT UTÁN, AZ ASSZIMILÁCIÓ ÉS REFORM KEZDŐDIK. 2018-ban az Uránusz belép a Bikába 2024-ig. A Plutó elhagyja a Bakot és a Vízöntőbe kerül 2023-ban. Az Uránusz vezette Vízöntő jegye lesz a következő 2000 év asztrológiai korának vezető szereplője. Ez a jövőbeli jegy arra szólit fel bennünket, hogy az egyéni, személyes vágyainknak összhangba kell lenni a társadalmi, közösségi vágyakkal, szükségletekkel harmonikusan. A jelenlegi Uránusz-Plútó kvadrát a következő változásokhoz vezet.: lehetővé tesz egy sokkal békésebb, társadalmi egyenlőségen alapuló világban való létezést, a jövőt tekintve.
Allison Rae


2016.-ÚJ CIKLUS KEZDETE
2008-2016 CIKLUS
1998-2007, 2008-2012-2016 KILENCES IDŐCIKLUSOK
Azonban elmondható, hogy a tudatos fejlődés mostani spiráljai a kilencéves spirálokon alapulnak.
Az a ciklus, amely 1998-ban (9) kezdődött, 2007-ben (9) ér véget.
Egy újciklus kezdődik 2008-ban (1) és ér véget majd 2016-ban (9).
Ebben a ciklusban a kulcs-év 2012 lesz
(SCH:07:06-VK2.)

2016. FEBRUÁR 22. - Tízmilliószoros nap
2016. MÁJUS 9-ÉN.  12:12-19:42 KÖZÖTT MERKÚR ÁTVONULÁS        LÁTHATÓ.

2016. MÁJUS 21. - Tízmilliószoros nap
2016. JÚLIUS 8. - Tízmilliószoros nap
2016. OKTÓBER 22. - Tízmilliószoros nap
 földcsillagok.hu