2013. július 7., vasárnap

Kik azok a fényküldöttek?

Azok az emberek, akik a spiritualitás útját járva emelkedett tudatosságukat sugározzák szét a környezetükbe. Ez legtöbbször a túláradó nyugalom, béke és harmónia érzése. Ezek az emberek csupán a létezésükkel megváltoztatják mindazokat a környezetükben, akik még túlsúlyban az automatikus elmereakciókkal és a személyes játszmák csapdájával küszködnek.



Az eredeti elnevezés az angol "lightworker" , azaz "fénymunkás" szóból származik, melynek egy elterjedtebb magyar változata lett a "fényküldött" megnevezés. Az elnevezés az emberek egy azon csoportjára vonatkozik, akik jelen földi életüket a bolygó és az emberiség megsegítésének szentelik.

Nem áldozatot hoznak, mert nem annak érzik, amit tesznek. Sokkal inkább belső késztetéseik révén indulnak el - ki előbb, ki utóbb - egy olyan úton, amin aztán már nem lehet megállni,amiről nem tudnak visszafordulni (és itt jegyzem meg, nem is akarnak...).

Hiszen ha ráébrednek vagy egyszerűen csak érzik, hogy többre hivatottak, akkor már elkezdik tudatosan keresgélni helyüket az életben.

Akadnak olyanok közöttük, akik maguktól ébrednek rá feladatukra, de akadnak olyanok is , akik érzik, hogy tenni kell valamit, de csak homályos vágyak, érzelmek csillannak fel szívükben-lelkükben. Ilyenkor érdemes keresni egy "segítőt", aki kapcsolatot képes létesíteni az "égiekkel" és közvetíteni tudja üzeneteiket az ébredező léleknek életfeladatáról. Persze nem jósokra, önmagukat spirituális tanácsadóknak kikiáltó ál-segítőkre gondolok.


Az ébredezők egy idő után érzik, tudják, ki az, aki nekik valóban helyes útmutatásokkal fog szolgálni . Ha intuicióikra hallgatnak, megtalálják a megfelelő személyt. Lehet, hogy csak egy utolsó megerősítésre vár a fényküldött (aki gyakran ekkor még nem is tudja magáról, hogy az), hogy jó úton jár... és szárnyalni kezd.

Teszi a dolgát, mert TENNIE KELL !!! Miért? Néha maga sem érti, nem tudja, de halad előre, mint egy buldózer. Először maga is tanul: az életből, tanítóktól, tanfolyamokon, könyvekből. Majd gyógyítóvá, tanítóvá, segítővé válik. Szinte észrevétlenül átalakul az élete. Boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz és ezt sugározza környezete felé is. Először szűkebb, majd tágabb környezetében is beindulnak a pozitív változások.

De ne gondold, hogy a fényküldöttek valamiféle különleges, kiváltságokkal bíró teremtmények . Ugyanolyan egyszerű emberek, mint bárki más. Élik mindennapi életüket, vannak problémáik, küzdelmeik. Időnként ők is elkeserednek, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy elképzelték. De nincsenek egyedül, mindig van mellettük éppen ott és akkor egy másik társuk, aki nem hagyja, hogy letérjenek a helyes útról, amit maguknak választottak (talán ez is az égiek segítsége ?).

Egyszer lent, másszor fent...de mindig csak előre tekintve érdemes élni és cselekedni. A fényküldöttnek már az is öröm, ha egyetlen ember életében pozitív változásokat tud előidézni. Hiszen hatással vagyunk egymás életére és ha egy folyamat elindul, nincs megállás. Egyre jobbá és jobbá teszi a fényküldött önmaga és szűkebb-tágabb környezete életét.

A fényküldöttek egy idő után egymásra találnak, megérzik egymásban a tüzet, lelkesedést, segíteni akarást, a bolygó és azon élő minden élőlény testi-lelki gyógyítása iránti vágyat. Egyre inkább laza csoportosulásokat alkotnak, hogy egy ügyért együtt cselekedjenek, ha kell.

Mindenki más és más egyéni részfeladat megvalósítására hivatott, így a csoporton belül megtalálja a maga helyét. Itt ne "szektásodásra" gondoljatok. Szó sincs erről. Ha egy fényküldött-csoport munkájában valaki részt akar venni, azt kizárólag saját akaratából, kényszer nélkül és örömmel teszi.

Az élet minden terén igaz, hogy az összefogásnak van az eredménye. Földünket és az emberi civilizációt is csak az összefogás mentheti meg, ezért szükségszerű a fényküldöttek egymásra találása és közös munkálkodása a jövőért és felemelkedésért.

Napjainkban az idő múlása felgyorsult, folyamatos a változás, átalakulás, így a már életfeladatukra ráébredt és még ébredező fényküldöttek is egyre jobban érzik a belső késztetést, hogy tegyék a dolgukat, amiért leszülettek közénk...ha Te is fényküldött vagy, nem véletlenül olvasod e sorokat, hiszen ott munkál Benned is a vágy, hogy segíts: először is önmagad gyógyítod (legfontosabbnak tartom, hogy szeresd Önmagad!) , majd a többi ember, állatok, környezeted jobbá tételén kezdesz munkálkodni.
Olyan dolgokat teszel, amiket addig nem tettél. Nem érted miért teszed, miért lesz számodra olyan fontos a környezetvédelem, az otthontalan állatok védelme, elesett embertársaid felkarolása? Csendesedj el, meditálj, meglátod, megkapod a választ. De ne sürgesd az égieket, a válasz csak akkor fog érkezni, ha már valóban felkészült vagy életfeladatod beteljesítésére.

Ekkor tudni fogod, mi a dolgod: egy gondolat, egy élethelyzet vagy akár egy találkozás valakivel fogja megmutatni Neked a helyes utat. Lépj rá erre az ösvényre ! Ez a TE UTAD, amit csak TE járhatsz végig! Ne félj, most kezdődik igazán a VALÓDI ÉLETED, amitől boldog leszel!


Fényküldöttek Útja


Spirituális hatalmunk fölébresztése a lelki tudás és a bolygó-gyógyítás megvalósításáért

A Végtelen Életben, létezésünk színterén, minden tökéletes, teljes és egész. Ilyen lelki, szellemi lényünk valódi természete. Születésünkkor még tudtuk ezt az igazságot. Azóta mégis az anyagi test és környezet hatása alatt sokan megfeledkeztünk róla. Lehet, hogy olyan szülők neveltek fel, akik megtanultak félelemmel, rettegéssel tekinteni az életre. A félelem sok generációra visszavezethető. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink egyaránt elveszíthették ezt az Örök, bizalommal telített isteni igazságot. Félelemmel telt emberek között élve nekünk magunknak is könnyen megszakadhat kapcsolatunk azzal a lelki lénnyel, akik valójában vagyunk. Valójában az Élet Csodálatos, Égi Megnyilvánulásai vagyunk, és még anyagi testbe születve is hatalmas lehetőségeink vannak. Nem is sejtjük micsoda képességek és lehetőségek rejlenek bennünk.

A képesség, hogy gyógyító munkát végezzünk, mindannyiunk öröksége. Ez egy természetes folyamat. Egyesek úgy beszélnek a "kézrátételről", mint valami szokatlan és különös dologról. Pedig, ha valamelyik testrészünk megsérül, azonnal odatesszük a kezünket, hogy enyhítsük a fájdalmat. Mindenki így tesz, mert ez a természetes. Így kellene tekintenünk a gyógyítás minden formájára. Ha valaki késztetést érez bármilyen gyógyító tevékenységre, üzenetek átvételére, akkor tudnia kell, hogy valójában megvannak benne az ehhez szükséges alapvető képességek. Bátorítani kellene minden leendő gyógyítót és látót, hogy kövessék álmaikat, fejlesszék, figyelemmel kövesség meditatív intuícióikat és tanuljanak meg mindent a gyógyítási módszerekről, a test és lélek egymásra hatásának tudományáról.

Az ember mágikus lény, gondolataink olyan hatalmas erővel bírnak, hogy megteremtik életünk körülményeit. Gondolkodásunk magunkról, másokról, és az életről óriási mértékben befolyásolja életünket. Amit kiárasztunk magunkból, legyen az gondolat, szó vagy tett, az mindig visszatér hozzánk. A harmonikus, derűs élet feltételei akkor valósulnak meg, ha tudatunkban folyamatosan ápoljuk, fejlesztjük, óvjuk a harmóniát. Szeretetteljes gondolatkörnyezetet kell teremtenünk belül, és harmóniát rezgő környezetet a külső térben és időben. Ez jellemzi a fényküldöttek természetét. Elég csupán harmonikus lelki emberré válni, nincs nagyobb ajándék a szenvedő emberiségnek, mint a kibontakozott, harmóniát, gyógyító erőket árasztó fényküldött. Sosem leszünk képesek segíteni e bolygó gyógyulásában, ha folyamatosa kritizálunk, elítélünk más embereket, helyzeteket, eseményeket. Ahhoz, hogy valódi gyógyítók legyünk, mentális energiánkat arra kell összpontosítanunk, hogy meglássuk a pozitívumot mindenben, bármilyen képet is tár elénk a valóság.

Néha az ember úgy érezheti, hogy ő maga annyira jelentéktelen, egy ilyen globális gyógyító munkához, ám jusson eszébe, hogy igaz önvalónk, és Isten a gyógyító erő forrásai. Az anyagi, testi önmagunkba vetett bizalomnak semmi köze nincs a gyógyításhoz. Mindannyian egy hatalmasabb erőre támaszkodunk. Amikor kapcsolatba lépünk ezzel az erővel, akkor járjuk a Fényküldöttek örök útját és akadálytalanul megtörténhetnek a csodák.

Gyakran előfordul azonban, hogy az anyagközpontú földi életforma egyfajta amnéziát teremt a fényküldöttekben. Elfeledkeznek tökéletes, isteni identitásukról, és arról a képességükről, hogy csodálatos módon segíthetnének a Földnek, és minden élőlénynek. Amikor a fényküldöttek megfeledkeznek igaz természetükről és céljukról, elveszettnek érzik magukat és félnek.



"Fényküldöttek azok, akik születésük előtt önként vállalták, hogy segítenek a bolygónak és lakóinak kigyógyulni a félelemből és következményeiből. Minden Fényküldött szakrális feladattal érkezett. Céljuk a Föld, az emberek gyógyítása és tanítása. Te magad is Fényküldött vagy, ha: - késztetést érzel mások gyógyítására, - szeretnél megoldást találni a Föld szociális és környezetvédelmi problémáira, - hiszel abban, hogy spirituális úton minden helyzet megoldható, - voltak már misztikus tapasztalataid, pl.: előre megéreztél dolgokat vagy találkoztál angyali lényekkel, - kemény élettapasztalataid voltak, melyek összetörték isteni tökéletességbe vetett hitedet, - a világ gyógyításához első lépésként saját életedet akarod meggyógyítani, - késztetést érzel arra, hogy gyógyítási tapasztalataidról írj és taníts másokat, - tudod, hogy egy magasabb cél érdekében vagy itt, még ha nem is tudod pontosan mi az vagy hogyan tudnád megvalósítani.

A Fényküldöttek a Föld különböző tájain most kezdenek ráébredni arra, miért jöttek el a Földre. Belső hívást hallanak, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez a hívás az emlékeztető arra, hogy itt az ideje abbahagyni az anyagi álmokkal való játszadozást és munkához kell látni. Sok Fényküldött fedez fel önmagában spirituális adottságokat, pl. a szellemi lényekkel való kommunikáció, illetve a spirituális gyógyítás képességét.

Ezek azok a képességek, melyeket önként vállaltunk fel, hogy gyógyíthassuk a Földet és lakosságát az ezredforduló kritikus évtizedeiben. Próféciák előre jelezték jöttünket és most eljött az ideje annak, hogy betöltsük küldetésünket! A világ sorsa múlik rajtunk!" (részletek Dr. Doreen Virtue: Fényküldöttek útja c. könyvéből)

A Fényküldöttek imája:

Igaz önvalóm, Isten és a Szeretet valóságában időzöm.

Ebben a központban, mint egy hurrikán közepén, minden nyugodt, biztonságos és békés. Hatalmam, bölcsességem és békém abból ered, hogy ebben a középpontban maradok. Kérem Isten és az ő angyalainak spirituális támogatását, hogy tudatomat mindig átitassa az igazság. Szándékosan elengedem ragaszkodásomat az anyagi világhoz, tudva, hogy ezzel hatékonyan segíthetek másokon.

Bízom Istenben, hogy mindennel ellát, amire szükségem van, és engedem, hogy mindenható bölcsessége irányítson minden utamon.
Elfogadom a szeretet és öröm állandó jelenlétét, tudva, hogy megérdemlem a boldogságot és az egészséget.

Önszántamból, szeretettel elengedek minden egóból eredő ítélkezést önmagamról és a többi emberről, tudva, hogy minden, amire vágyom attól az elhatározásomtól függ, hogy akarom-e megtapasztalni az egységet a mindennel, ami él.

Tudom, hogy gyógyítanom és tanítanom kell Isten nevében, és most teljes mértékben késedelem vagy ellenállás nélkül elfogadom a küldetésemet.

Felajánlok mindent, ami akadályozna belső hangom meghallásában, és boldogan bízom belső vezetőmben, hogy irányítani fog a Fényküldött útján, ahol a szeretet eszköze lehetek.

Elengedem félelmeimet és kétségeimet küldetésemmel kapcsolatosan, és most elkötelezem magam a tudatosságnak, hogy mindig halljam Belső Hangomat.

Tudom, hogy ez az egyetlen eszköz, amire valaha szükségem lesz önmagam és a világ gyógyításához.
Ámen


Fényküldöttekhez !

A szeretet harsonái vagytok Ti!

Fényharcosok, akik egytől- egyig feladattal születtek le erre a Földre. Mindegyikőtök érzékenysége egyedi és utánozhatatlan – a tökéletes egész egy- egy részei vagytok Ti.

Egyediek, és mégis hasonlóak. Bár eszközeitek, képességeitek mások, egy célért harcoltok! A fény fenntartói, egy ébredés előfutárai vagytok.

Áldásai vagytok Ti a Földnek, hiszen puszta létezésetekkel képesek vagytok megváltoztatni a körülöttetek élőket. Képesek vagytok, magasabb rezgéseiteket szétsugározva, ébredésre sarkallni a szunnyadó lelkeket.

Visszarántjátok őket a sötétségből, miközben fényt, békét és nyugalmat adtok át nekik. Egy magasabb tudatosság útját járjátok már, ami nagyobb felelősséggel is jár.

Régóta terelgetünk már Titeket, számos jelet kaptatok már… Mindig is sejtettétek, szívetek mélyén mindig is tudtátok, mire is vagytok hivatottak. Megerősítettünk már Bennetek annyiszor, és most eljött az idő. Itt az idő, hogy előlépjetek, és fénymunkásokká legyetek.
Ég és Föld összekötői vagytok Ti, egy átmeneti világ gyermekei.

Közvetítsétek, hát szavunkat! Nyíljatok meg nekünk, fogadjátok a felétek áradó fény- és szeretet energiáját! Legyetek élő csatornák, a fény csatornái, amin keresztül eljuthat a fény a Földre, és szétáramolhat.

Egyéni megnyilvánulásaitok is hatalmas erőt rejtenek magukban, de együtt, egy Egységben, összefogva vagytok a legerősebbek. Együtt kell meggyógyítanotok a Földet, és a rajta élő embereket. De ne feledjétek, nem erőszak és ráerőltetés útján – a példamutatás, a szeretet a Ti fegyveretek.

Gyógyítók! Gyógyítsatok! Tanítók! Tanítsatok! Művészek. Alkossatok!


Fényküldöttek csoportjai


A létezésetek azon fokán, amikor magatokhoz veszitek angyali minőségetek, életetek egy új állomásához érkeztek el,- amelyben, kiteljesedett Lényként élitek életetek.
Tudatában vagytok isteni létezéseteknek, a formának, melyet magatokra öltöttetek, s mely által itt a földi világban megvalósítjátok azt a tervet, melyet feladatul magatokkal hoztatok.
Az emberi létezésnek több formáját ismeritek. Sokan vannak köztetek, akik küldötti minőséggel rendelkeznek. Ők olyan kódokat hordoznak magukban, amely által a FÖLD szerves létezési formáját átalakítják.
Saját fényrezgésük által egy bizonyos membránt hoznak létre, amelyen keresztül hozzákapcsolódnak a FÖLD információs rendszeréhez, és átáramoltatva magukon keresztül a Krisztusi Energiát, - egy újabb energia minőséget hoznak létre.

Őket nevezzük, Fényküldötteknek.

A Fényküldötteknek számos csoportja létezik, mindegyik más programmal vállalt megtestesülést.

Különböző osztályokba soroljuk őket:

- ÉBRESZTŐK:
Ők azok, akik tudatukkal már jóval az átlag felett járnak, de önkéntes vállalásuk által, az anyag vonzásába zárták magukat.

Az ő feladatuk felettébb fontos és meghatározó, mert olyan formátummal rendelkeznek, - amelyben isteni hírnökökké válnak/válhatnak.

Rajtuk keresztül kinyilatkoztatások történnek, az égi világ üzeneteiről közvetítenek.
Információáramoltatás által hozzák a többi ember tudtára, hogy a BOLYGÓ jelenleg milyen folyamatánál, ciklusánál tart.


- HÍDTARTÓK:

Ők azok a csoportok, akik az ÉBRESZTŐKET követik és segítik tervük megvalósulását. Egy erős, határozott energiával inkarnálódtak,- hidat tartanak az emberi és a tudatfeletti határok között.
Saját maguk nem rendelkeznek információs csomaggal, angyali létezésük által különböző megnyilvánulásokat bocsátanak ki magukból,- amellyel növelik a Fény erősségét, a BOLYGÓ tudatát,- őket külön kategóriába soroljuk.

- BEFOGADÓK:

Ők azok, akik készen állnak lelkiségüket megnyitni az isteni világok felé, és az előbb felsorolt segítők által,- nyitottá válnak a szellemi útmutatásra,- ebből adódóan egy újabb réteget vonnak maguk köré,- akik szintén átengedik magukon keresztül a szellemi tanításokat, útmutatásokat.
A Fényküldötteknek több csoportja is létezik, most ebből soroltunk fel néhányat.

Most térjünk rá az Emberangyali minőségre, aki tudatában hordozza az isteni világok megnyilvánulásait, és felébredve az anyag vonzásából,- ráébredve küldetésére és mibenlétére, itt a FÖLDÖN egy önkéntes szolgálatot teljesít.

Szolgálata pedig abban nyilvánul meg, hogy a BOLYGÓ tudatát egységesen emeli, összekapcsolja a Krisztusi Világokkal. Magán keresztül átáramoltatja a krisztusi minőséget, és leföldeli a földi világokba.

Létezésének azon fokán működik, amikor tudja, hogy rajta keresztül nyilvánul meg az isteni minőség,- és ezáltal olyan tettekre, cselekedetekre képes,- melynek tudta nélkül képtelen lett volna megnyilvánítani magát isteni Lényként a földi létezésben.

Az Emberangyali minőséggel rendelkező Fényküldöttek egyre mélyebbről hozzák felszínre a tudásukat,- megnyilvánítják a Létezésben, a TEREMTŐ FORRÁSRA csatlakozva, a Krisztusi Fényt sugározzák szét a világba.

Éppen ezért arra kérünk bennetek, akik felismeritek magatok a Létezésben,- tudatosak legyetek!

Önkéntes vállalásotok által, nagy tettekre vagytok képesek. Tudatos Lényként, önálló gondolatokkal rendelkeztek, amelyben az isteni minőséget hívjátok elő magatokból.

Az isteni Fényt magatokon keresztül áramoltatva kötitek össze a FÖLDDEL az ÉGI VALÓSÁGOT,- ez megemeli a FÖLD rezgését,- ezáltal szervesen részt vesztek a felemelkedésben.
Isten végtelen szeretetét átengedve magatokon, segítsetek megrekedt társaitokon.

Szívetek irgalmába helyezve, ajánljátok Isten kegyelmébe őket.

Imáitokkal segítitek megtérésüket.

Szívetek gyengéd szeretetével öleljétek át őket, vonjátok körbe Isten élő szeretetével.

Adjatok, mindig csak adjatok…, a FÉNYT sugározzátok.

A szeretet, a hála, soha nem fogyhat ki belőletek, hisz ti magatok VAGYTOK a FÉNY FORRÁSA.

http://naurit.gportal.hu/