2015. szeptember 21., hétfő

Szeptember 22. kedd – Érzelmi magasságok és mélységek megéléseit hozhatja el a mai nap, ugyanakkor annak lehetőségét is, hogy merjünk nyitni ezekre.

Szeptember 22. kedd – Érzelmi magasságok és mélységek megéléseit hozhatja el a mai nap, ugyanakkor annak lehetőségét is, hogy merjünk nyitni ezekre. Merjünk kilépni a komfortzónánkból és megélni a szenvedélyeinket. Ma sokat tanulhatunk arról, hogyan működtessük erőinket, a felsőbb világokkal kapcsolódhatunk, a magas, égi tudást lehozhatjuk a hétköznapokba, a gyakorlati síkra.
Ezen felül alapvetően ideje van annak, hogy a múlt újra- és újragondolásával, tanuljunk saját működésünkről és a női-férfi kapcsolódásokról, illetve elengedjük, ami már nem visz előre. Ha azt érezzük, hogy valami nem indul be az életünkben, akkor ez lehet az egyik lényegi kulcsa: először le kell tenni a régit, hogy ne foglalja már el a helyet az újtól. Mindebben segít, ha tisztába jövünk önmagunkkal. A beszélgetések, az ide-oda áramló információk már a jövőről szólnak, kövessük bátran azokat a tanácsokat, amelyekre rezeg a lelkünk, amelyeket jónak, ígéretesnek érzünk – akár kívülről jönnek, akár önmagunkban fedezzük fel őket!
Zentai Anna
Kép: io9.com

2015. szeptember 17., csütörtök

Példátlan kozmikus hullám éri el a Földet 2015 szeptemberének a végén



Példátlan kozmikus hullám éri el a Földet 2015 szeptemberének a végén
2015, júl.27.

Kedveseim!

A világotokban egy alapos változás lesz a következő két hónapban, amint a Galaktikus Magból (a Pleroma-ból) jövő gamma fény erőteljes hulláma eléri a Földet és a lakóit.

Fontos megjegyezni, hogy mi már alaposan benne vagyunk a gamma sugárzásban,(, A gamma- és a kozmikus sugárzás) amely a WAVE-X (x hullám) nevet viseli és már sokan közületek érzik ezt az energianövekedést, amely minden nap intenzívebb lesz 2015, szeptember 28-ig.


Az emberiség fejlődésének ezt a nagy pontját "THE EVENT HORIZON" (Horizon esemény) néven ismerik.

2015, szeptember 28 az a nap, amikor ez a szuper-hullám tetőzik és ez lesz a legmagasabb energetikai rezgés, amelyet valaha mértek a kozmosz modern történelmében.

Lesz valaki, aki aktuálisan ezen a napon emelkedik fel? Igen! Bármelyik fénylény, aki már a 21 Hertz 5D-s rezgéséhez közeli szinten rezeg, át fog törni az 5D-t védő akadályon, a "The Great Void"-on (a nagy űrön), és képes lesz megtapasztalni az Új Föld tartós érzetét a történelmünknek ebben a nagy pillanatában.


Sokan nem fogják fel ennek az új érzésnek a valóságát, mert az új Föld még egy hologram-mátrixon belül lesz, de egy jelentős javulás fog bekövetkezni a régi ellenőrző háló felett, amelyről 300 000 éve tudunk.


Az új Föld még mindig egy érzékelhető hologram, mert egy lélek csak egy hologramon belül képes lézeni fizikailag és megtapasztalni az 5D érzés élményét.

A fizikai része mindezeknek, akik még a 3. dimenzióban rezegnek, azonban az 5. dimenziós szinten gondolkodnak a 3D legtetején van. Az egyetlen mód, a nem holografikus mátrixban létezésre, nem számít mennyire ellenőrizve vagy égi módon, csak a nem-fizikaivá válás lehet.


Ti újra és újra inkarnálódtatok ide azzal a céllal, hogy a magasabb természetetekbe fejlődjetek vissza, de az igazi ok, amiért itt vagytok és itt maradtok azért van, mert szerettek fizikai létben lenni és megtapasztalni az öt érzékszervet. Ha ehhez egy jobb környezetetek lenne, minden tökéletes lenne. Ez az, amiről szó van, hogy megtörténjen!

Ugyanakkor, amikor megtapasztaljátok a 3D-s érzékszerveiteket egy 5D-s fénymátrixban képesek lesztek átmenni a fénytestetekbe (a Merkaba) és képesek lesztek korlátok nélkül közlekedni a magasabb birodalmakban.
„ Belelátva egy Új Mennyet és egy Új Földet látok”. Ez a két dolog nem ugyanaz. Az Új Föld magában foglalja a 3D, 4D és 5D-t és az Új Mennyben a 6-tól a 12. dimenziók vannak, ahova csak a fénytestben lehet átkelni.

Ez azt jelenti, ti nem hagyjátok el a 3D-t! Ehelyett ti folytatjátok a léteteket a 3D, 4D és 5D-ben ugyanabban a tér-időben (most itt) és teljesen tisztában lesztek az élményeitekkel mindegyik dimenzióban.
Jelenleg egy folyamatos haranggörbét tapasztalunk a gamma fény rezgésében, amely növekszik, amint elmozdulunk a fotonöv legintenzívebb része felé, így látni fogjuk, ha tisztában kell lennetek ennek a hatásával a testre, az elmére és az érzésekre a következő két hónapban!

Ez az intenzív gamma energia folyamatosan érkezik és sokszoros égi eseményeket hoz létre, amelyek mind ugyanabban az időben jelennek meg, egy hatalmas mennyiségű kozmikus fény-adatot árasztva ebbe a rendszerbe!
Ez nem egy rossz dolog és természetesen nem kell félni, amint ezek az új adat-frekvenciák bombázzák a földet és a lakóit!

Egy káosz-szint lesz, ha ezek az új foton-adatok belépnek a mátrixba és integrálódnak, de ennek utóhatása lesz a régi ellenőrző mátrix hologram fokozatos átalakulása egy új kristályháló mátrixba, és ez az, amiért mi dolgozunk olyan régóta és látni akarjuk, hogy megtörténik.

Ismert, hogy a gamma fény képes bármilyen egyed DNS-ét azonnal átalakítani annak magasabb formájába. Ti most szó szerint gyorsan átalakulhattok a ti lehető legmagasabb formátokba!


Néhányan a végzetről és a sötétségről prédikálnak mindezzel kapcsolatban, másokat pedig teljesen hidegen hagy, hogy igazából mi történik.

Van sok Első-Hullámos, akik lelkesedtek a felemelkedés nyomán az elmúlt 40-60 évben, akik nem voltak közömbösek ezzel kapcsolatban és örülnek, mert tudják mi történik.

Mi azt mondjuk, hogy lovagoljátok meg ezt a fotonhullámot mindennel együtt, amitek van. Tekintsétek úgy, hogy ez az Emberség igazi szabadságának a kezdete. Ünnepeljetek, azt mondjuk!

Éljetek hibátlanul minden szempontból miközben mi minden pillanatban haladunk előre, amint az ionjaitok egyre gyorsabban és gyorsabban forognak.

Fontos, hogy hagyjatok mindent eltávolodni, ami ebből a szempontból nem szolgálja a lelketeket és nem nyitja meg az univerzum végtelen lehetőségeit.

A legtöbben már érzitek a rezgések erős növekedését a testben. Sokan közületek észrevettétek, hogy elsodródtok az új helyetekről, elveszítitek a kapcsolatokat és az anyagi dolgokat. Néha teljesen kívül vagytok mindenen, egyedül, akár elveszve.


Biztosíthatunk benneteket arról, hogy minden úgy történik, ahogy kellene, és ez a régi energiák tisztulása, amelyeket olyan erősen őriztek. Ezek az alacsonyabb rezgések átalakulnak, így a fénynek és a szeretetnek ezek a isteni hullámai át tudnak áramlani a testen és leszállnak Gaia magjába. Az elnyomott érzelmi sérülések és a téves DNS programozás (korlátozott hitrendszerek) alacsony rezgéseit lehetetlen átvinni a magasabb dimenziókba. Ezeket a régi sérülésekből eredő energiákat el kell engedni a testből, így a fény-adatok teljesen át tudnak áramlani rajtatok és megfelelően földet érni. Ez teljessé teszi az isteni „áramköröket”, amely szuper lénnyé tesz titeket, amik valójában is vagytok.

A Földön a legmagasabb szintű ikerlángok fontos szerepet játszanak a "THE EVENT HORIZON"-ban. A világító ikerláng kulcsemberek vezetni fognak és megnyitják a kozmikus kapukat az ő együttes szeretetük intenzív erejével és előhozzák ezt a magas rezgésű érzékelést, amelynek a neve „Az Új Föld és Új Menny”.

Mi, akár az angyalok emberi testben, jöttünk, hogy elfoglaljuk a saját testünket az egész emberiségnek erre a nagy megvilágosodására és hogy hírül adjuk ezt a fontos üzenetet! Tudjátok, hogy sok Csillagfaj van most itt, ennek a hatalmas kozmikus történetnek a végső jelenetében, amelyben ti fontos szerepet játszotok.

Sok világból nagy egyéniségek vannak itt a tartományuk szélén, hogy lássák, hogyan csináljátok, és lássák, mit tesztek ezután. Ők csodálnak titeket!

Látjuk, hogy miután az első-hullám ikerláng kulcsemberek átmennek az 5D fátylán, meg fogják kezdeni a tényleges munkájukat mint férfi/nő csoportok a többiek legnagyobb szolgálatára, segítve az emberiség többi részét, hogy keresztülmenjen a nagy Szivárványhídon.

Nem győzzük hangsúlyozni annak fontosságát, hogy fordítsatok nagy figyelmet magatokra ebben a jelentőségteljes időben, hogy a legjobbat hozzátok ki magatokból!

Minden univerzumban ez a legnagyobb tanítás:
Szeresd Istent teljes szívedből, elmédből és lelkedből és ez a titok, hogy belépj a Mennyek Birodalmába. Kérdezünk titeket, kivel azonos ez a nagy Isten?

Szeresd magadat teljes szívedből, elmédből és lelkedből! Nincs más dolgotok, mint ezt tenni!

Köszönjük nektek nagyok, hogy eljöttök a Földre, erre a nagy céltudatos küldetésre.
Lépjetek be, ti jók és hűségesek! Ez a ti órátok a tündöklésre.
Ti vagytok a fénye ennek a világnak, ahogy egyszer egy nagy mester mondta. Ragyogjatok fényesen, hogy mindenki lássa.

Kedves barátaim, ez mind nagyon valóságos, már történik és meg fog történni pontosan úgy, ahogy mondják. Ez gyönyörű és csodálatos, és nincs mitől félni. Közületek senkit nem ér veszély.

A ti világotok most szabad lesz mindörökre! A szenvedés és káosz szintje ezen a bolygón nem maradhat meg még néhány újabb hónapig! Valamit azonnal tenni kell és ez valójában már megvan, amint Fénymunkások milliárdjai (ti) folytatják az átalakulást ebben a Szuper Tudatos Evolúciós Hullámban, hogy alakítsuk át magunkat és ennek a helynek a külső megjelenését paradicsommá, amint az volt.

Az ebben az üzenetben található adatok a forrásenergiából származnak ezen az eszközön keresztül.

Én a nagy Michael Arkangyal vagyok. A Szeretet és a Védelmezés Őrangyala, aki ezt mondja nektek.

Isteni segítséget a fény minden nagy lényének!

Michael ArkangyalFordtotta: MA
Forrás: http://www.earthascends.com/page/491295596http://amivilagunk11-12.blogspot.hu


Hogyan segítsd a folyamatot?


1.Tedd békéssé és harmonikussá az életedet. Ekkor energiád automatikusan megemeli majd mindenkinek a rezgését, akivel kapcsolatba kerülsz.

2. Ismerd fel, hogy mindenki egyenlő, és bánj velük eszerint.

3. Tisztelj minden életformát a bolygón, a szikláktól, rovaroktól és növényektől kezdve az állatokig és emberekig.

4. Ne adj energiát a félelemnek, a sötétségnek vagy a tömeghisztériának. Ehelyett koncentrálj a jóra, a bölcsre és a nagyszerűre, hogy az terjeszkedjen.

5. Vizualizáld, hogy a világ minden táján békében és szeretetben éljen mindenki.

6. Járj úgy, hogy lábadat a földön, fejedet pedig az égben tartod. Ha elég ember követi ezt, akkor elkerülhetetlenül növekednie kell minden ember tudatosságának. Az a feladatod, hogy állhatatosan tartsd a fényedet és viselkedj világítótoronyként. Azt fogod tapasztalni, hogy képes vagy több ezer lelket befolyásolni, és még arra is, hogy a felemelkedésbe vezesd őket.

Gyarmati László http://ffiformula.ucoz.com http://essado.myffi.biz

2015. szeptember 14., hétfő

Szeptember 14. hétfő – 18. péntek – Egy költözés kellős közepén lenni egyrészt tökszuperjó dolog, másrészt ideiglenes változtatásokat kíván.



Szeptember 14. hétfő – 18. péntek – Egy költözés kellős közepén lenni egyrészt tökszuperjó dolog, másrészt ideiglenes változtatásokat kíván. Így hát nézzétek el, hogy nem tudok minden nap, folyamatosan írni. Most ezt a megoldást találtam: röviden, lényegre törően, íme a heti üzenetek.
HÉTFŐ – A Hold a Szűz csillagképben jár, a lelki munkák, rendezgetések, helyretételek ideje van, elsősorban a múlton való, belső továbblépésen dolgozhatunk. A Nap ma elhalad az Oroszlán nemző része, a Denebola csillag alatt, így a termékenyítő, alkotó energiák kiáradása zajlik.
KEDD – A Hold már a jövő érdekében, a boldogságért, teljességért történő, belső-lelki munkákat segíti. A Nap a Szűz csillagképbe érkezik, így mától érezhetjük egyértelműen, hogy eljött a rendrakás és az aratás ideje! Eddigi élet-munkáink gyümölcseit szüretelni kezdjük, vonatkozik ez persze a kapcsolatainkra is. Megkezdődött a továbblépés a múlt minőségein, immár cselekvő formában is. Napközben a lelki beszélgetések, a jövőért szóló információk áramlásának ideje van. Érzelmek és érzékek napjait is éljük, a női-férfi megélések ma nem csak szép élményeket, de fontos felismeréseket is hozhatnak. Ha szeretnénk többet tenni kapcsolatunkért, akkor ma ráláthatunk arra, hogyan is változtassunk.
SZERDA – A Hold az Angyal csillagképbe érkezik, így most erőteljes, aktív, letisztultabb a kapcsolat az angyali birodalmakkal és segítőinkkel. Ha jól figyelünk önmagunkra, akkor érzékelhető egy erőteljes igény a belső tisztaságra, ennek érdekében ma változtatni tudunk.
CSÜTÖRTÖK – A Hold által az angyali energiák ma is jól érzékelhetők. A nap második felében aztán már a Mérleg csillagzat alá ér a Hold, így lelkünkben érzékelni kezdjük a tetteink/magatartásunk és a szeretet súlyát, illetve ezek egyensúlyi állapotát. Mint egy benső mérlegre, úgy kerül megmérettetés alá a lelkünk, először a múlt igazságait érzékeltetve.
09:32-kor egzakt, de napokon, heteken át érzékeljük a Jupiter és a Neptunusz égi szembenállását. A Szeretet Bölcsességének bolygója és az Unio Mystica, az egység és mély lelkiség planétája ma teljesen egymás felé fordulva kapcsolódik össze. Lelki szinteken a külső-belső rend megalkotása, a legmélyebb benső működéseink megismerése, a rendrakás általi bölcsülés és az egységre irányuló változások, korszakváltások idejét élhetjük meg. Amíg a folyamat beindul és lelkünk igazi mélységei felé vezet bennünket, addig több ízben megélhetjük azt, hogy egyik minőségből egy látszólag teljesen másba fordulunk át. Ám amint beáll az egyensúly, amint megértés születik bennünk és rábízzuk magunkat az áramlásra, az eleve meglévő égi gondviselésre, ezt a két energiát megtanulhatjuk egymás szolgálatába állítani. A szembenállások egyik nagy titka, hogy egyszerűen annak legyünk jelen, ami éppen történik, teljes szívvel és lélekkel. Amikor már a mélységes harmóniát, a rendet és megértést, elfogadást tapasztaljuk, beállt az egyensúly. Nagy segítőink ebben most az angyalok (bátran lehet kérni a segítségüket!) és a belső magabiztosság. Csillagképi üzenetként, szellemi szinteken a Jupiter részéről az Oroszlán, a Neptunéról a Vízöntő kiömlő vize jelenik meg. Egyik oldalon tehát a szeretettel való teremtés és uralás, a sors-uralás jelenik meg, másikon pedig a jövő tisztázása, a legmélyebb mélységekig!
Este (20:11-kor) a Merkúr is irányt vált, kozmikus haladást vesz fel a földi karmikus irány helyett. Mindez a Szűz csillagkép jövőbe lépő részénél történik, tehát a jövőnkért való lépések már elkezdődtek – ám nem tudnak még a maguk teljességében működni, valamit még el kell intéznünk ehhez. Érdekes, hogy a Merkúr éppen az előtt fordul meg, hogy az Ökörhajcsár angyali csillagai alá lépne – most visszatér a Bereniké Haja csillagkép alá és itt vonul még egy darabig. Ez a csillagzat az áldozat-áldás törvényét jeleníti meg, így az üzenet részben az, hogy szellemi szinteken, kapcsolatainkban, fontos és szeretetteljes áldozatokra vagyunk most képesek – ez szükséges még ahhoz, hogy október 9-től majd újra előre haladjunk a tettek mezején is.
PÉNTEK – A Hold a Mérleg csillagzat alatt jár, lelkünk az égi igazságosság mérlegére kerül, érezhetővé válik, mi a helyes. 11 óra után halad el a Hold a Mérleg közepén, ezek a kozmikus egyensúly megélésének órái, majd dél után már a jövő igazságai kerülnek megmérettetésre.
A Szaturnusz hajnali 04:59-kor a Skorpióból a Nyilas zodiákus jegyébe lép. Ezzel átkerül a Jupiter uralma alá, így a két bölcsességbolygó energiái összeadódnak. Mögötte a Kígyótartó kezének csillagai ragyognak, amint a Kígyó Fejét, a láthatatlan, szellemi erőket jelképező kígyót tartja.
A változás zajlik, az új minőség előkészületei történnek. Ha tudom, mi az utam és járom, ha tudom, mi a jó irány, és teszem a dolgom, az már elég. A szellemi erők, a gondolatok kézben tartása és megfelelő irányítása segíti az elengedést, a változásokat, az alacsonyabb rezgésszintű dolgok levágását, hogy nemsokára egy új életminőségbe léphessünk.
Zentai Anna

2015. szeptember 7., hétfő

Horoszkóp-Szeptember 08. kedd – Teremtések, varázslatok, aratások... ...idejét éljük.

Szeptember 08. kedd – Teremtések, varázslatok, aratások...
...idejét éljük. Óriási segítséget adnak mostanában az égiek, ha figyelünk bensőnkre, érzékelésünkre. Mindhárom megváltói minőségbe vezető princípium most az égi sugallatok, a magas tudás és varázslatok aspektusát bírja. Mély, belső élményként jelennek meg ezek az élmények, a teljes átlátás-megértés, a magasabb összefüggések általi eredményre jutás, a látható mögé érzékelés.
A mai nap főszereplője az Uránusz, aki által bármilyen rendszert képessé válunk teljes egészében átlátni, megérteni. Vonatkozhat ez szellemi tudományokra, műszaki működésekre, kapcsolatrendszerekre, vagy életünk működésére. Érdemes most különös figyelmet fordítani a sugallatokra, ötletekre, visszatérő, tiszta vágyakra és motivációkra. Érdemes olyan dolgokban ötletelni, amiben kell, hogy előbbre jussunk, megoldást találjunk, vagy sikeresebbek legyünk.
Érdemes a lélek terheinek búcsút mondani, nem rögzülni semmihez, szabadon engedni a lelkünket. Ma tarthatunk olyan napot, amikor végiggondoljuk, mennyi mindentől vagyunk képesek megszabadulni, mennyi mindent tudunk elengedni, mi az, amire szükségünk lesz a jövőben és mi az, amire már nem. Ez alatt sokat tanulhatunk önmagunkról is.
A szeretet ereje és az akarat szabadsága egyszerre ösztönöz új életminőség megteremtésére, új korszak elindítására, rámutat régen várt örömök megélésének lehetőségére és sorsunk feletti hatalmunkra, amellyel élve végigvihetjük terveinket.
A Hold továbbra is az Ikrek csillagzat alatt halad, a nap második felében lelki megértést segítve. Ha vannak olyan napok, amikor megtapasztalhatjuk-tanulhatjuk, mit jelent „vállvetve” egymással, egymásért... akkor ez a nap éppen ilyen.
Zentai Anna

Valódi Kapcsolódás: Mások nézőpontjának felvétele

Valódi Kapcsolódás: Mások nézőpontjának felvétele

Rengeteg minden zajlik most világunkban. Vélemények, nézőpontok tömkelegével találjuk magunkat szembe minden nap. Teljesen ellentétesekkel is, akár néhány perc leforgása alatt. Össze is vagyunk zavarodva sokan, mertfogalmunk sincs, hogy mi az igazság, a valóság, melyik cikk, beszámoló, poszt ad valódi iránymutatást. Mire alapozhatunk?

Ebben a helyzetben bőven kapunk lehetőséget arra, hogy a másik ember nézőpontjába beleéljük magunkat, ne pedig érvényteleníteni vagy semmissé tenni próbáljuk azt. Még ha csípőből hülyeségnek is tűnik az övé. Nagy erő rejlik abban, ha lehetővé teszem neki, hogy úgy gondolja, lássa, érezze, ahogy, és átlépek a mozijába, én válok az ő mozija főszereplőjévé. Így kapcsolódom hozzá és empatikussá válok, még akkor is, ha az én világom és mozim nagyon más.

Egy szerelmi kapcsolatban tanultam erről a legtöbbet. Kedvesem olyan, számomra egyszerűen elképzelhetetlen, akár ledöbbentő nézőpontokból értelmezett történéseket, hogy eleinte automatikusan elutasítottam ezeket és védekezni is kezdtem. Hogy "hát ez nem is így van, nem gondolod komolyan, ez teljes nonszensz!" Miközben ő nagyon rosszul is érezte magát. Aztán egyszer csakátkapcsolt valami bennem, és elkezdtem képes lenni meghallani a szavait. Elkezdtem felfogni, hogy de igen, neki most épp az a valósága, azt gondolja és látja, és azt érzi hozzá. És ez épp annyira érvényes észlelés, mint az enyém. Még ha ég és föld is a különbség a kettő között.

Azóta sokkal könnyebben hallgatom és olvasom úgy az embereket, hogyérvényesítem az ő valóságukat és nézőpontjukat, kezd teljesen erőfeszítés mentessé válni. Mindeközben figyelem, mennyire nem így működnek és kommunikálnak az emberek egymással. Az a megszokott, hogy ha olyasmit hallunk, ami nem egyezik a miénkkel, akkor visszadobjuk, elutasítjuk, megítéljük, ócsároljuk nem csupán a nézőpontot és véleményt, hanem magát a személyt is, akitől  származik. És ez a valódi belső háború. Mindennapi életünk minden szintjén. Kezdjük el ezt kitisztítani és nézzük meg, hogyan változik az emberekhez, a világhoz való hozzáállásunk.

Scott Kiloby részletesen ír erről Természetes Nyugalom című könyvében. A könyv kereskedelmi forgalomban megvásárolható, részletesen foglalkozik az Élő Önvizsgálatokkal, a kereséssel, az összes függőséget okozó emberi mechanizmusokkal és ezek feloldásával. Legalapvetőbben pedig egy olyan észlelési mód begyakorlásával és elsajátításával, mely a mindenkori pillanatba érkeztet meg és tart meg minket. (Olvasói vélemények a könyvről itt.)


Mások nézőpontjának felvétele

Amikor a jelenlét állapota mélyen és rendszeresen megélődik bennünk, fontos, hogy észrevegyük azt a késztetést, hogy kizárjuk mások történeteit is az életünkből. A jelenlét nem a másik ember történeteinek semmibe vételéről szól. Ha nem figyelünk oda másokra, amikor beszélnek, akkor a jelenlét terét arra használjuk, hogy elvágjuk magunkat az élettől és a többi embertől. Ez pedig nem más, mint további elmenekülés.

A jelenléttel természetes módon együtt jár mások minősítés és elítélés nélküli meghallgatása.

Minden hang, szó, elképzelés és történet egy mély csendből bukkan fel és oda is tűnik el. Minden beszélgetés során hallgassunk a csendből. A csend nyitottság. Amikor egyszerűen megpihenünk csendes jelenlétként, akkor lehetőséget kapunk arra, hogy teljesen meghallgassuk, amit mások mondanak. Ez a bennünk lévő természetes együttérzést is felfedi. A jelenlétben elérhetővé válik az a természetes képesség, hogy teljességgel és ítéletmentesen átvegyük a másik ember nézőpontját.

Amikor valaki beszélni kezd, engedjük, hogy a szavai koncepciókat hozzanak létre az elménkben. Tudatosítjuk, hogy alapvető identitásunk a gondolatmentes jelenlét, melynek üres képernyőjére a beszélő szavai képeket festenek fel. Ahogy hallgatjuk, mi magunk válunk az ő történetévé. Belehelyezkedünk az ő pozíciójába, eljátsszuk a történetének a főszereplőjét. Ezt nevezzük „nézőpont felvételnek”. Felvesszük a beszélő nézőpontját. Nem egyszerűen csak azért hallgatjuk a történetét, hogy egyetértsünk vele vagy épp nem, vagy hogy tanácsot adjunk neki, bár mindez megtörténhet.

Nyitottnak lenni, amikor valaki beszél, nem azt jelenti, hogy mindig egyet kell értenünk a mondandójával. Az egyet nem értés egyszerűen csak megtörténik. De amint felfedezzük, hogy épp nem értünk egyet valakivel, tudatosulhatunk az éppen kihangsúlyozott nézőpontunkra. És ha hagyjuk, hogy az a bizonyos nézőpont felbukkanjon és távozzon, és nem helyezünk rá hangsúlyt többé, máris visszapihenhetünk az ítélkezés-mentes, csendes, nyugalmas jelenlétbe. Ez a tiszta, csendes elme a bennünk lévő valódi meghallgató. És erről a helyről képesek vagyunk felvenni a beszélő nézőpontját.

Amikor ebből az ítélkezés-mentes jelenléti térből hallgatunk, azt is könnyen észrevesszük, ha csupán azért értünk egyet másokkal, hogy megfeleljünk nekik. A másoknak való megfelelés vágya én-központú működés. Ilyenkor jobban izgat minket az, hogy elnyerjük mások tetszését, mint hogy valóban meghalljuk, amit mondanak.

Nézőpont-felvételkor magáért a meghallgatásért hallgatunk. Azért hallgatunk, hogy mintegy belakjuk a beszélő történetét az ő nézőpontjából. Ítélkezés-mentes csendből hallgatunk. Nem az egyetértés, egyet nem értés, de még csak nem is a semlegesség érdekel minket. A beszélő nézőpontjának felvétele az elsődleges szándékunk. Amíg hallgatjuk, mi magunk válunk a beszélővé.

Nézőpont-felvételkor engedjük, hogy a beszélő szavai filmmé formálódjanak elménk vetítővásznán, függetlenül attól, hogy a történet kellemes-e vagy kellemetlen, illetve igaznak vagy tévesnek érződik. Hagyjuk, hogy minden jelenet teljes egészében lejátszódjon bennünk. A beszélő a rendező és a producer. Mi pedig csupán a forgatókönyvének vetítővászna vagyunk. Ha a napjáról kezd el beszélni, hagyjuk, hogy a szavai létrehozzák a napjáról játszódó filmet. Ésérzelmileg is megpróbáljuk magunkat beleképzelni a helyzetébe, amennyire csak tudjuk. Ha épp a férjével folytatott veszekedés során megtapasztalt frusztrációjáról beszél, akkor belehelyezkedünk az ő cipőjébe, abban a helyzetben, a veszekedés során. Az ő szemein keresztül nézzük az elmesélt történetet.Az ő nézőpontjából látjuk a férjét. Ebben a pillanatban mindent az ő szemszögéből látunk. Ha arról mesél, mennyire csodásat sétált a parkban egy hűvös őszi reggelen, akkor az ő cipőiben sétálunk a parkban, és az ő szemén keresztül látjuk a természet szépségét.

Mindenki, akivel találkozunk, egy új nézőponttá válik számunkra, amit felvehetünk. Így pedig megtapasztaljuk, hogy az élet mennyi nézőpontot rejt. A nézőpont-felvétel során mély együttérzéssel osztjuk meg magunkat a másik emberrel. Ez valódi, együttérző hallgatás, melyet nem torzítanak el az ítéletek és a kritika. Megnyit minket az élet számos nézőpontból történő meglátására. És megnyit minket a már most is bennünk lévő feltétel nélküli szeretet megtapasztalására.

A nézőpont-felvételnek végtelen számú változata létezik. A pár egyik tagja felveheti a másik nézőpontját. A bűnügyi per vádlottja felveheti a bíró nézőpontját, az anya pedig drogfüggő fiáét. A keresztény ember felveheti a muszlim ember nézőpontját. Egy húszéves fiatal megnézheti a világot a hatvanéves szemszögéből. Egy teljesen egészséges ember átveheti egy rákban haldokló nézőpontját, a férfi a nőét, a heteroszexuális pedig a homoszexuálisét. A heroin-függő megnézheti az életet a vásárlás-függő háziasszony nézőpontjából.

Amikor ily módon nyílunk meg, többé nem egy én-központú lencsén át nézünk rá az életre, hanem onnan, amik valójában vagyunk – az én-telen szeretetből. Meglátjuk, hogy a jelenlét rengeteg különböző formát ölthet, és hogy csak a történeteink választanak el minket egymástól. Az éntelen szeretetben, aközöttünk lévő határvonalak elméletinek, koncepcionálisnak bizonyulnak, ezért feloszlanak.

Amikor nem vesszük át a másik nézőpontját, hanem csak a saját szemszögünkből nézünk rá az életre, én-központú valóságban élünk. Ilyenkor elveszünk a saját gondolatainkban. Rálegyintünk azokra, akik nem értenek velünk egyet vagy másfajta értelmezéssel állnak elő. Amikor másokkal találkozunk, az életnek a sajátunktól nagyon eltérő értelmezéseivel találkozunk. Az én-központúságban minden ember a saját valóságában él. Csak a gondolatok hangsúlyozása választ el minket egymástól, ettől érezzük úgy magunkat, mintha különböző valóságokban élnénk.

Amikor felvesszük valakinek a nézőpontját, úgy találhatjuk, hogy egy bizonyos válaszra van szükség, vagy az is lehet, hogy azért kell mondanunk valamit, hogy a beszélőt segítsük. Nyugodtan előfordulhat, hogy szükségét érezzük az egyetértés vagy egyet nem értés kifejezésének, vagy épp a tanácsadásnak. Megmarad az a képességünk, hogy a megkülönböztető elmét használjuk, amikor szükségesAmikor válaszolunk, jelenlétből válaszolunk. Amikor a válaszunk előtt, közben és után belepihenünk a jelenlétbe, akkor éntelenségből érkeznek a szavaink. És emiatt természetes módon nyugalommal, bölcsességgel és együttérzéssel itatódnak át. Nem az én-központhoz tartozó keresésből, irányításból és manipulációs energiából fakadnak. Nem abból a szükségből fakadnak, hogy igazunk legyen, hanem nyitottságból.

Tisztában vagyunk azzal, hogy amikor beszélünk, nem vagyunk objektívek. Mindössze egy egyedi, korlátozott, szubjektív nézőpontot közlünk, melyet erősen befolyásol a nyelv, a személyes történetünk és értékrendszerünk, illetve a vallási és filozófiai kondicionáltságunk. Az éntelen jelenlétben jól vagyunk, akár meghallgatnak minket, akár nem, akár megfogadják a javaslatainkat vagy tanácsainkat, akár nem. Elveszítjük annak a szükségletét, hogy meghalljanak minket és nekünk legyen igazunk. Természetes vágy ébred bennünk a hallásra és a nyitottságra. És ezeket a sajtosságokat nem erőfeszítés árán kell gyakorolnunk, megvalósítanunk. Ők természetes módon előbukkannak, az által, hogy a nyugalmas jelenlétet tesszük életünk legfontosabb dolgává.

A jelen nyitottságában semmi megváltoztatni való nem bukkan fel, sem önmagunkra, sem pedig másokra vonatkozóan. Egyszerűen megpihenünk az éntelen jelenlétben, ítéletek nélkül hallgatunk, és természetes módon válaszolunk a jelenlétből.

Kapcsolataink a jelenléten keresztül erőfeszítés-mentesen alakulnak át.

A gondolatmentes nyitottság teljesen természetes. Csak annyi a dolgunk, hogy észrevegyük ezt a nyitottságot. Ahogy megpihenünk a jelenlétben, ez a nyitottság egyszerűen a rendelkezésünkre áll. A valódi bölcsesség és a megfelelő válasz bármilyen helyzetben előbukkan, amikor először a másik személy nézőpontján keresztül nézünk. Amikor főként egyetértésen vagy egyet nem értésen keresztül viszonyulunk, anélkül, hogy a másik személy szemszögéből kísérelnénk meg nézni a helyzetet, akkor csak a saját nézőpontunkból reagálunk. Ilyenkor gyakran hiszünk annak a hibás feltételezésnek, hogy úgy látjuk a helyzetet, ahogy az valójában van. De anélkül, hogy felvennénk a másik személy nézőpontját, alapvetően nemtekintünk ki a saját szemszögünk mögül. Csupán megtanult elképzeléseket ismételgetünk. Nem merülünk el az együttérző, aktív, bölcs hallgatásban. Emiatt pedig nem tudjuk friss szemmel és kreatívan nézni az életben felbukkanó helyzeteket. Ilyenkor kizárólag a saját elképzeléseinkből reagálunk, ezért gyakran nem vagyunk képesek megérteni az éppen zajló kommunikáció lényegét úgy, ahogy az a résztvevők különböző nézőpontjain keresztül megnyilvánul. Ahhoz, hogy mások érdekeinek figyelembe vételével cselekedhessünk, mások nézőpontján keresztül is kell ránéznünk a helyzetre, nem csupán a sajátunkéból, legjobb képességünk szerint.


Nézőpont-átvételkor túllépünk az én-központ „Nekem van igazam/te tévedsz” alapmentalitásán, mely az elkülönülést és a konfliktusokat okozza. Mindebből pedig éntelen cselekedet bukkan fel, természetes módon. A szeretet és az együttérzés virágozhatnak.

(Scott Kiloby: Természetes Nyugalom)

SZEPTEMBER--Megjött az összes fénykód a szakrális uralkodáshoz


kép: Szabadka, városháza
2015.09 .04.-én leáradt az összes szakrális fénykód ami a Szakrális Királyság elindulásához szükséges.
"A szeretet alapú társadalom most indul. Vezetőitek szakrális vezetőkké lesznek." - Krisztus Urunk
Pénteken délután erős hívásra elindultunk Szabadkára a főtérre, ahol augusztus 29.-én már dolgoztunk.
Pénteken, hatalmas kapu nyílt a fölöttünk lévő 4 teljes világ összekötésére (négy teljes univerzum). A párhuzamosan elhelyezkedő 4 világot ( 3. dimenziós tapasztalásokat hordozó helyek) is összekapcsolták a Földdel.
Ez által a párhuzamos világok tisztulása elindult a Földön keresztül, a kisöprő, energiák pedig a felettünk lévő szintekről tisztítanak.
Gondolkodjatok el rajta, a nélkül hogy véleményeznétek.
E hír hallatán aki tudja, mondja ki ahányszor csak lehet:
" Áldott Hazám Magyarország."
( természetesen Nagy Magyarországra gondolva)
Ilona

SZEPTEMBERBEN-- A jelen idők változásai (?) Jövendőlése Amikor a körülöttünk lévő világban megrázó események történnek az emberek válaszokat keresnek, ősi és újkori próféciákban kutakodnak, hogy betekintést nyerhessenek a jövőbe

A jelen idők változásai


Amikor a körülöttünk lévő világban megrázó események történnek az emberek válaszokat keresnek, ősi és újkori próféciákban kutakodnak, hogy betekintést nyerhessenek a jövőbe.


Tudnunk kell, hogy nem minden prófécia a fény gyermekeinek a műve. A megtévesztés, félelemkeltés és negatív jövőkép teremtés az árnyék lények és csatlósainak munkája, akik ekképpen hatnak a tudatokra, hogy minél több lelket a sötétségbe húzzanak le.


Sok jövendölés azonban azért született, hogy felkészüljünk az előttünk álló változásokra, hogy átlássuk a folyamatok összképét, és ne féljünk, hiszen aminek meg kell történnie, az végbe fog menni, Isten akaratával megegyezően.


Kétségtelen, hogy történelmi időket élünk, a változások már nem csak a spirituális és lelki síkokban zajlanak, hanem a körülöttünk lévő fizikai világban is, ahol dominó effektust láthatunk.


A jóslatokat, látomásokat és jövendöléseket mindig fenntartással kell kezelnünk,  mert sok múlik azon, hogy hogyan alakitjük a jövőt, és minden történés valójában Isten kezében van.


Nézzünk néhány jövendölést, amelyek nagy valószínűséggel a mostani időszakra és az előttünk álló időre vonatkozhat.


Aysha


Siener van Rensburg 1864-ben Dél-Afrikában született, látnoki képességeit már többen elismerték, mert szerintük pontosan megjövendölt számos nagy történelmi eseményt.


A jövőnkre vonatkozó látomásai között szerepel a muzulmán vallás európai megjelenése, a bevándorlók miatt kialakuló lázadás az Európai Parlamentben. Jóslata szerint eljön a harmadik világháború is egy tavaszon, melyben az Egyesült Államok, Anglia, Németország és Oroszország vesz részt és sok emberáldozatot követel majd. Szerinte egy sokk-hullámot fognak használni fegyverként. A harcokban végül Németország tesz rendet, Oroszországot legyőzik, de a kelet-európai országok újra orosz fennhatóság alá kerülnek. Az angol uralom visszaszorul, míg Kína hatalmas gazdasági erőre tesz szert. Amerika befolyása és ereje jelentősen csökken.  A jövőben az atombombát is bevetik egy Izrael és Szíria közötti konfliktusban.

Nézzük a jó öreg Nostradamus versét:


"Eljő a Szentlélek a szélesség 48. fokáról, nagy népvándorlás lesz általa, elűzi az Antikrisztus iszonyát, ez utóbbi meg háborút indít a Szentatya és a keresztény egyház ellen"

Földrajzilag Le Mans, Orleans, vagy Bécs jöhet szóba, ha a nagyobb városokat nézzük.


Egy jóslat Braco tanítójától Ivica Prokič-tól


"Közelít az utolsó ítélet, az új civilizáció kezdete, az új keresztség"


Ivica Prokič: "Ahogy korábban már mondtam, ez a nap nincs messze, mindannyian megérjük és érezzük majd. Amikor eljön a nagy ébredés, nem lesz többé háború. Akkor hallgatni fognak a fegyverek, az emberiség a helyes útra lép, a Nap útjára, a szeretet útjára, Isten útjára. …
Az a nap már nincsen messze, mindannyian meg fogjuk érni, néhányan bűnbánatot tartanak majd, de csak az menekül meg, aki hisz. Ezzel köszönt be az új civilizáció. … Ezt nem én mondom, hanem az ég.….

Megjósoltam már azokat a szörnyűségeket és csodákat, amelyek a világon fognak történni. Megmondtam, hogy eljön a földrengések ideje, és lám, bekövetkezett.
A földrengések azonban még csak a kezdeteket jelölik. Látom, ahogy a föld megnyílik, és elnyeli az embereket. Szörnyűségeket látok. …

A Földet földrengések fogják megrázni, amíg az égen egy, mindenki számára látható jel lesz. Amikor ez a jel megjelenik, nem lesz több földrengés. … Megmondtam, hogy borzalmak és csodák lesznek, hogy a nép fogságba kerül, hogy a testvér testvérre, a fiú az apára fog lőni, hogy egy olyan idő jön el, amikor a negatív energia egy új helyet, egy új bolygót fog magának keresni, mert napjai meg vannak számlálva a Földön.

A háborúk mindig olyan helyen fognak kitörni, ahol valami buzog a föld felszíne alatt. Ezt mi emberek, pokolnak nevezzük. Ez egy edény, amiben olaj fortyog, amibe beledobják az embereket, illetve az emberek szellemét. Az ilyen helyeken mindig kőolajat bányásznak.

Ezzel a bevezetővel szeretném nektek megmutatni, hogy mi mindent fogunk majd átélni, és mi vár ránk a jövőben. A háborúk áthelyeződnek Amerikába, Európában szinte megszűnnek.

Nem tudok mindent elmondani, amit látok, ami még az emberiséget sújtani fogja. Ez az emberiség felébredésének napjáig fog tartani. "

Látomások:

Tisztulás
"Amikor az egykori Jugoszlávia területén kihunynak a háború lángjai, a tűz nyugatra megy. Háborúk és éhínség lesz, vulkánok törnek majd ki, mivel 7500 évenként megtisztulás következik be. Az emberek először a fegyverek, majd a környezetszennyezés áldozatai lesznek. A jókat azonban megvédik, őrangyalaik megóvják őket a veszélyes élelmiszerektől és a fertőzött víztől. Mélyről fakadó források fogják megóvni az emberiséget a kihalástól. Ez a tisztulás több évig fog tartani. … "

"Az emberiség két részre osztódik és elkülönül. Azok, akik úgy döntenek, hogy a pénzt, az aranyborjút szolgálják, azok elvesztik önmagukat, hiszen a pénz nem boldogít. A szeretet ajándék, amit nem lehet pénzért megvenni. "

USA
"Azt látom, hogy az arab országok egyesülnek, mialatt az USA nagy problémákkal küzd faji zavargások miatt. Sőt, Amerikában a helyzet rosszabb lehet, mint az egykori Jugoszláviában. "

New York
"New York úgy jelenik meg előttem, mint az egyik legnagyobb világváros, ami felett a tűz fog ítélkezni. Ez a város vezekelni fog, és olyan büntetést fog kapni, amilyet egyetlen más város sem a Földön.
A víz is meg fog jelenni, forró lesz és veszélyes. A talajból fog előtörni, és a tűzzel együtt fog ítélkezni a város felett. "

A kereszténység
"Az iszlám rövid időn belül csapást fog mérni a kereszténységre. Nagy hadvezéreket látok közeledni, látok egy fekete embert, aki a háttérből bujtogatja az iszlámot a kereszténység ellen. Viszályt látok az emberek között, és látom az egyház végét. … Ezt az időszakot ki kell bírni. …
A negatív energia felkészül a távozásra! Előtte azonban Amerika lesz a búvóhelye, ahol teljes mértékben megvalósítja a célját.
A cél, hogy a kereszténységet az iszlám ellen fordítsa. Ezért Amerika lángokban fog állni, és megismeri a háború poklát. Ha a negatív energia elérte a célját, eltávozik egy másik bolygóra, és ott is marad. Akkor beköszönt a béke a Földre. A természet fel fog éledni, és minden szent oltalom alatt fog állni. Az emberiség békében és jólétben fog élni. "

Az új kor látomása
" Látom az aranykort, ami előttünk áll, és amiről már beszéltem…
Röviden csak annyit mondhatok: Boldog, aki hisz, mert az menedéket talál. … Aki menedéket talál, annak szerencséje lesz, aki nem, az megbánja, de ez nem fog segíteni.
Egy új kor jön el.
El kell mondanom, hogy az előttünk álló új korszak 850 emberi évig fog tartani. Ebben az időszakban egy halhatatlan fog megszületni. Ez a bőség korszaka lesz, mert Isten így akarja. Bár sokan eltávolodtak Istentől, ez alatt a 850 év alatt ismét vissza fognak találni hozzá. Megszűnik az elvakultság és a gyűlölet, beköszönt a hit korszaka.
Látok egy népet, Mohammed népei között, amelyik rabol, dúl, fosztogat, mióta világ a világ… E népből csak néhány választott marad életben… Nekik megbocsáttatik, és a megmaradtak a közeli jövőben testvériségben fognak élni a többi emberrel. A gyűlölet eltűnik a fővárosból, amely a szeretet városává válik majd, és ez a szeretet kisugárzik az egész világra."

A kristályváros
"Az istenhit egyre erősebb lesz majd, és már a küszöbén állunk ennek a kornak. Európában lesz egy csodálatos zarándokhely, ahová hívők tömegei áramlanak majd. Ennek a helynek különleges kisugárzása lesz. Itt hamarosan egy város épül majd, aminek az alapkövét még nem rakták le. …
A városnak sok lakója lesz, sok jármű, park és palota lesz majd benne. Utcáin a villamoshoz hasonló járművek járnak majd. Ez a város átlátszó kristályból lesz. Dombokra épül majd, és idővel ott sok gyógyszert fedeznek majd fel, amelyek a ma még gyógyíthatatlan betegségeket gyógyítják meg.
Ez a város már létezik az égben, és hamarosan a Földön is megjelenik teljes pompájában. …
Ebben a városban építenek majd egy templomot, ahol meggyújtják az új civilizáció tüzét. Az egész világból ide zarándokolnak majd az emberek. Ebben a kristályvárosban naponta történnek majd csodák. Ebben a városban olyasmi fog történni, ami sehol máshol: itt nyílik meg a Paradicsom kapuja. És pontosan ebből az új városból lehet majd megfigyelni más civilizációkat a világmindenségben. Ebben a városban mindent lehet majd látni, ami a Földön van. Ez a város örökké fog állni, mert a szeretet és az igazság városa lesz."

1990. környéke


Forrás:
Ivica Prokič: Kako sam postao prorok - 63-87. old.
Budenje d.o.o. Zagreb Srebnjak 1 http://www.spiritualis-tanitasok.hu/2012/ivica.html

SZEPTEMBERBEN--Isteni kódolás 2015 utolsó harmadában

Isteni kódolás 2015 utolsó harmadában
Metatron Tyberonnon keresztül - részlet

Egy sor olyan csillagászati/asztronómiai esemény következik be, amely nagy hatással lesz a bolygóra és az emberiségre
 2015 utolsó harmadában


2015 utolsó harmadában (szeptember-december között) egy sor olyan csillagászati/asztronómiai esemény következik be, amelyek nagy hatással lesznek a bolygó és az emberiség kristályos váltására/kristályosodására.


Ezek közül 5 asztronómiai esemény jótékony hatással bír majd és kombinálódik 7 beérkező meteorzápor energiájával, amelyek így egy rendkívüli (12 szegmensű) energiává vonódnak össze. Az 5 asztronómiai eseményt, mint Kristályos Kvintett Pentagrammának is nevezhetjük ezért.


A Pentagramma történések időpontjai:


Szeptember 13. Részleges Napfogyatkozás (Új Hold)


Szeptember 23. Őszi/tavaszi Napéjegyenlőség


Szeptember 28. Teljes Holdfogyatkozás (Telihold)


November 11-25. A Kristályos Energiabeáradás Tetőpontja (Az Új Holdtól a Teliholdig tartó szakasz)


December 21.-22. Téli/Nyári Napforduló


2015 utolsó harmadában ez az ötösfogat, két, azaz tandem fogyatkozással, valamint a napéjegyenlőséggel és napfordulóval és a kristályos energiaörvény áramlásának csúcsidőszakával még 7 meteorraj energiáinak beérkezésével ékesedik fel.


És ezek hatalmas jelentőségűek a bolygó kristályosodási folyamatába, mert energiájuk összeadódva egy 12 pontú dodekaéder csillagot formáznak majd.


A 7 meteorraj időszakaszai:


Október 8. A Drakonidákból


Október 21-22. Az Orionból


November 4-5. A Bika csillagkép déli részéből


November 12.13. A Bika csillagkép északi részéből


December 13-14. Az Ikrek csillagképből


December 21-23. A Medve csillagképből


Az asztrológusaitok nem tulajdonítanak nagy jelentőséget munkájukban a meteoroknak. De tudni való hogy a meteorok az üstökösök szülöttei, ivadékai és sokkal nagyobb frekvenciális hatást gyakorolnak a környezetetekre, mint ahogy azt felismernétek.


Az üstökösök által generált életerő éppen a bőséges energiákat tartalmazó meteorzáporral, kristályos energiákkal fürdetik meg a bolygót.


Kódolt életerő energiákat raknak le kristályos energiacsomagokban.


A 7 Meteorrajzás: Égi Kristályos energiák


Az üstökösök az égben keringenek és a csóvájuk magjában, központjukban, óriás mennyiségű és erősségű elemeket és energiákat, tudatos energiákat hordoznak, amiket keringési sebességük révén gyűjtöttek össze. Olyan elemek plazma energiáit, amelyek kristályosan fordulnak elő, és amelyeket metamorf kristályokká kovácsolnak össze. Amint egy üstökös a Nap közelébe ér, ezek elolvadnak és megváltozik kristályos természetük, így az üstökösök anyagi része elpárolog és egy tiszta áramlású energiába sűrűsödnek egy egyedülálló az eddigi tudat küszöbét meghaladó energiába.


Az ilyen gyönyörűen látványos életformákat, mint a meteorok tudatosságát, nem ismeri fel még a jelenlegi tudományos életetek, nem számolnak velük, de ezeknek a társdalomra gyakorolt hatásai alapján sokkal jobban eligazodtak az élő kozmoszban.


Mert az üstökösök kozmikus dévák gyermekeinek életerejét hordozzák és ezzel az életerővel látják el a bolygótokat és a holdakat.


Az óceánokat a vízkészletükből feltöltik és hozzájárulnak a légkörötök gáz halmazállapotának fenntartásához. Olyan szerves molekulákat, amelyek szén és szilícium atomokból állnak és jelen vannak az élet minden olyan formájában, amelyet a tudományotok ismer, a csillagközi felhők, és az üstökösök mindegyike ejti csapdába és hordozza.


A Naprendszeretekben keringő üstökösök legtöbbje szerves anyagokat hordoz. A meteorok, ahogy belépnek, a Föld atmoszférájába egy egészen hatalmas molekulaküldeményt tartalmaznak, beleértve az aminosavakat, amelyek fontos szerepet játszanak a Föld biológiájának alakulásában, mert ezek hozzák és hordozzák az életet és az életerőt. És amikor a Föld bolygó pályáját metszik az útvonalaik, akkor interfészként ezekben a csomópontokban, leadják az életerejük rezgési energiáit. Így pakolják le az ismétlődő találkozásukkor az életerő csomagjaikat.


A Meteorok a változásokat katalizálják, váltják ki, amelyben az energia magvuk fényereje az egyik, míg a koherens (tiszta) kristályok a másik igen fontos forrásotok.


És éppen ezért van az, hogy az őseitek hogyan is viszonyultak minden üstököshöz és a meteorzáporokat, mint az átalakulás, változás gyermekeinek tartották.


Nos ahogy azt már említettük, a meteorzáporok akkor jelennek meg a Földön, amikor egy üstökös keresztezi a Föld pályáját. Amikor ez megtörténik, akkor az üstökös részecskéi egy különleges fénycsíkot rajzolnak az égre és kristályos fénye gőz alakban ismét a Föld légkörébe kerülnek.


Azt mondhatjuk, hogy ezek az üstökösmaradványok kristályos energiái, különösen 2015-ben, egy olyan egyedi Akasha átalakító fénykódokat hordoznak, amelyek beindítják, kiváltják az emberiség életformaváltását (kristályosodását) és felerősítik.





Drága Szíveim! Most ezeknek az energiái valóban létrehoznak majd egy 12 szegmensből álló dodekaéder mintázatot, amely egyike az isteni kódolásnak.


A 12-es Dodekaéder mintázat időbeli összeállása, felépülése


1, Szeptember 13. Napfogyatkozás és Újhold


2, Szeptember 23. Napéjegyenlőség


3, Szeptember 28. Teljes Holdfogyatkozás Telihold


4, Október 8. Drakonida meteorzápor


5, Október 21-22. Orion meteorzápor


6, November 4-5. Dél-Bika meteorzápor


7, November 11-25. Kristályos energiabeáramlás csúcsidőszaka


8, November 12-13. Észak-Bika meteorzápor


9, November 17-18. Oroszlán meteorzápor


10, December 13-14. Ikrek meteorzápor


11, December 21.-22- Téli napforduló


12, December 21-23. Medvékből meteorzápor


November 11. Új Holdtól kezdődő és a 25. éig tartó Telihold tartó időszak jelzi a kristályos kódolás energia csúcsidőszakát a Kristályos Örvénybe.


Ez az az energia a holdfázis haladtával fokozatosan erősödik, emelkedik és az igazi tetőpontját a 2015. november 25-én beálló Telihold idejére éri el.


Ez egy intelligens isteni tervezés és időzítés által történik.


Éppen ez azért is egy rendkívüli asztronómiai, csillagászati fázisba esik, amikor a 9 fő planétátok mindegyike direkt közvetlen energiaáramlást folytat, 2015 harmadik harmadának végén


Most újra kihangsúlyozzuk és megosztjuk veletek ezeket a szavakat a korábbi üzeneteikkel kapcsolatosan emlékeztetőül, mert ezek létfontosságúak a Felemelkedéssel kapcsolatosan. A Föld bolygó kiteljesedést nem erővel, hanem kitartással lehet elérni.


A kitartás, viszonzásra lel. Mivel az élet leckéit többször is meg lehet ismételni, próbálni, mielőtt még sikerül, de sikerrel jártok majd. De még sokszor a bukás is tartalmaz leckéket és ad elég erőt ahhoz, hogy felemelkedjetek. Mesterek soha ne feledjétek el, hogy a Föld bolygó egy céltudatosan létrehozott illúzió -holografikus mátrix-, ahhoz hogy az emberiség kollektívan/közösen társ-teremtsen.


A Föld Iskola egy érettségi letételére szóló leckéket tartalmaz. Ez egy hatalmas értékeket hordoz, és mint minden ilyen lecke teljesítése és befejezése erőfeszítéseket igényel.


A szétválasztódás része ennek az illúziónak.


Az emberiség a fizikai világának káprázatában élve olyan szűrőket hord magán, amelyek elválasztja őt a felsőbb énjétől. Ezért gyakran, elveszettnek, magányosnak, elkülönültnek érezhettétek magatokat.


Mindannyian, akik keresők vagytok, előbb-utóbb megtaláljátok azt az egy dolgot, amely mindezt elviselhetővé teszi és az nem más, mint Szeretni Egymást! Szeretet, Szeretni! Ez nem érzelem, hanem egy igen összetett tudomány, és ez erőfeszítést, tetteket igényel tőletek. A Szeretetnél nincsen fontosabb!


A Szabad Akarat nagyon is érdekes világában, képesek vagytok gyönyörű dolgokat, de rémségeseket, borzalmasakat is megálmodni. De mindegyike az Istenségetek felfedezéséhez vezet és ebben az az igazi szerepetek, hogy felelősségvállalással alkotói/teremtői legyetek a lenyűgöző valóságotoknak.


A Föld bolygó egy holografikus mátrix, de ettől függetlenül nagyon is valóságos. Az érzelmek ebben, a leckékből fakadó fájdalmak nagyon is valóságosak, mert ha nem így lenne, akkor nem lehet, hová és hogyan fejlődni. De tele vannak gyönyörű pillanatokkal, és ahogy a Szeretet meghatározó lesz bennük, azok megszépítik az emlékeiteket. A Szeretet az, csak ami örök, ami örökké létezik.


2015 jelen szakaszában ennek az asztrológiai tisztítótűznek a közepében lesztek.


Minden megoldatlan energia a felszínre kerül, azért hogy megtisztuljon. Szóval a kihívások és próbák közepén vagytok, de talán vigasz erre a tényre, az hogy mindent időben, időzítve kell, lehet megoldani, és inkább előbb, mint később.


Mára már olyan messze zarándokoltatok el ameddig csak lehet, és akkor most elérkeztetek, eljutottatok a záróvizsgátok csúcspontjára.


Ezért dolgoztatok annyi meg annyi életidőn keresztül, hogy befejezzétek, teljesítsétek. Bármit is állíthatnak az ezt tagadók, a Föld és az emberiség jó úton halad erre.


Új eszközök állnak már rendelkezésetekre hogy felelősségteljesen egy sokkal jobb világot hozzatok létre egymással. Lényeges volt ezt tudnotok és pozitív fényt adni neki. A ti fényetektől, egyetlen szívdobbanással fog ragyogni a világ nemsokára majd.


Szóval hadd mondjuk el ismét azt, hogy ez a történet happy end-del végződik majd és biztosíthatlak bennetek arról, hogy idővel fel is fogjátok ismerni azt, hogy oka volt mindennek, ami történt.


Idővel majd arra is rá fogtok jönni, hogy a Föld bolygó milyen elképesztően gyönyörű tapasztalást nyújtott nektek. A leckét megtanultátok, aztán jön egy másik, majd megint egy másik.


Amikor a szűrők végleg eltávolításra kerülnek majd, akkor, szeretben fogtok élni, a feltétel nélküli szeretet és isteni szolgálat léttudasságában.








Forrás: Archangel Metatron Channel – The 2015 Crysto Bio Shift 1-3


Archangel Metatron via James Tyberonn-földcsillagok.hu/Metatron Tyberonnon keresztül - részlet -kivonat

SZEPTEMBERBEN-A szellemi felemelkedés útja Az isteni kegyelem



A szellemi felemelkedés útja
Az isteni kegyelem
A Névtelen Szellem szívből-lélekből Jézus követője, s ilyen nézőpontból ad nekünk rendkívül értékes felvilágosítást a nagy átalakulásról.
„Igen, a Föld egy nagy iskola, amelyben a tanulók … nagyon különböző képességekkel rendelkeznek. Vannak tanulók, akik minden erejüket megfeszítve, tekintetüket állandóan a tanítók és tanárok ajkára függesztve figyelnek, tanulnak, és erőik megfeszítésével törekednek előre. És vannak tanulók, akik igyekeznek a világosság elől elbújni, hogy a háttérben haszontalanságokat műveljenek, ahol kikerülhetik a tanító tekintetét.
De ebben az iskolában senki sem kerülheti ki a legfőbb Tanító tekintetét… . És ha egyszer ez a nagy iskola, ez a Föld, amely annyira különböző tanítványokat foglal magában, elérte azt a színvonalat, ahol a törekvőket a hanyagoktól el kell választani, mi sem természetesebb, és mi sem egyezik jobban Isten igazságosságával, mint az, hogy ez az elválasztási processzus bekövetkezik. Be kell következnie szükségképpen, mert ezt követeli Isten igazságossága, jósága és örök szeretete.
Előbbi tanításaimban a föld szellemi lakosságát a haladás … menetéhez viszonyítva olyan utasokhoz hasonlítottam, akik három csoportra oszlanak.


Vannak, akik erejük megfeszítésével … mindig … haladni törekszenek… . Ezek azok, akik a fejlődés szekerét előhúzni segítik.


Vannak továbbá olyan fáradt lelkek, akik gondolkozni restek, cselekedni erőtlenek. Ezek felülnek a haladás szekerére, azaz követik a minden ember szokását, és kényelmesen igyekeznek végigélni az életet önállóság nélkül, saját külön akarat nélkül, saját célok nélkül.


És végül vannak, akik visszafelé húzzák ezt a szekeret. Ezekről én azt mondtam nektek, hogy ezek képezik a szellemtársadalom salakját.


Ezt a salakot azonban az emberi társadalomnak nem pusztán a legalsó rétege szolgáltatja, hanem valamennyi társadalmi réteg. Éppen úgy ebbe tartoznak azok, akik a legalsó rétegben könyörtelenül fosztják ki embertársukat, … mint a tudománynak azok a reprezentánsai, akik hidegvérrel és rideg elmével portálnak nézeteket, amelyek egész korszakokat fosztanak meg hitüktől, … valamint azok, akik előkelő állásuk előnyeit a saját egyéni céljaikra fordítják, nem pedig a rájuk bízott ügy javának szolgálatára.


Az igazság szelleme azt követeli, hogy azoknak, akik minden erejük megfeszítésével önmaguknak, vágyaiknak, emberi, földi örömeiknek megtagadásával talán életek során végig Isten akarata szerint törekedtek élni, egyszer csak el kell érniök a nyugalom, a jutalom, a pihenés és a békesség idejét.


Isten szeretetével, irgalmával és jóságával csak az fér össze, hogy ne engedje azokat, akik törekszenek, örökké együtt szenvedni azokkal, akik gonosz indulatúak.


De Isten bölcsességével is csak az férhet össze, hogy azokat, akik az osztályt kijárták – mert szorgalmasan tanultak és a vizsgára elkészültek, ne hagyja együtt mindvégig azokkal, akik nemcsak hogy annak az osztálynak az anyagából vizsgázni képtelenek, de a vizsgán olyan nagyot buknak, hogy egy még alacsonyabb osztályba kell kerülniük.


Végül Isten könyörülő irgalmából és szeretetéből az is logikusan következik, hogy akik ebben az iskolában tanulni nem akarnak, és benne továbbfejlődni képtelenek, olyan helyzetbe jussanak, ahol az ő fejlődésük újabb, több eredménnyel kecsegtető vágányra kerüljön.


Tehát el kell jönnie annak az időnek, amikor azok, akik ebben az iskolában további fejlődésük feltételeit már nem találják meg, elkerüljenek egy alacsonyabb, primitívebb, ridegebb törvényű iskolába, amelyben elölről kezdhetik azt, amit itt megtanulni elmulasztottak, vagy ami még rosszabb, amit úgy tanultak meg, hogy vele folyton csak ártani akartak.


Mert az olyan szellemeket, akik talán életek során keresztül az önzéssel, az anyag szeretetével, a hitetlenséggel, a gyűlölettel annyira szaturálták magukat, hogy mintegy átadták magukat a sötét erőknek, hiába is tartaná tovább együtt az Isten szeretete a haladottabb szellemekkel... Azoknak tehát, akik az úgynevezett ’kárhozatra’ mennek, szükséges is ez a kiválasztás, mert az olyan léleknek, aki telve van az ellenszegülés érzéseivel, a lehető legjobb az, ha olyan újjáteremtésbe kerül, amelyet egy hosszú-hosszú lelki halál előz meg. Mert e hosszú lelki halál alatt elhalkulnak, elcsitulnak, úgyszólván meghalnak ezek az ellenszegülő érzések, gondolatok, vágyak és törekvések, és az a lélek, aki talán aeonok múlva ébred fel, elölről kezdheti a … kibontakozást olyan rideg törvények nyomása alatt, hogy a tudattalanul elkövetett rossz következménye azonnal figyelmeztesse őt, ha helytelen irányba indul.


Csak így, csak ilyen újjáteremtési móddal lehet azokat, akik a rosszban megrögzöttek, újra a fejlődés … - mondjuk a mi nyelvünkön – az üdvösség útjára vezérelni.


Isten igazságosságával, Isten végtelen szeretetével, jóságával és bölcsességével tehát nemcsak összefér, de mindezekből a tulajdonságaiból szükségképp folyik, hogy el kell következnie annak az időnek, amelyről a mi Urunk azt mondotta, hogy elválasztja a juhokat a kosoktól, és jobb keze felé állítja az egyik, bal keze felé a másik csoportot. És akiket a bal keze felé állított, azokat elküldi az „örök” gyötrelemre. Ez az örök gyötrelem jelent a szellem számára egy úgynevezett örökkévalóságig tartó (szellemi) halált, amikor a szellem nem munkálkodik, hogy azután a Messiás újjáébressze őket, s új fejlődés, új világosság felé vezesse ugyanazzal a szeretettel, amellyel a régi iskolában, a Földön vezette, de ahol már további haladás nem volt lehetséges számukra. …


Azt mondjátok, Isten nem lehet olyan kegyetlen, hogy az egyik csoportnak további előmenetelt és boldogabb létet, a másik csoportnak pedig dermedtséget és halált szánjon.


Embertestvéreim, valójában nem is Isten teszi ezt, hanem teszik ezt önmagukkal a szellemek. … Az Isten szellem, aki önmaga teremtette a szellemeket. Isten gondolatokat és érzéseket teremt, amelyeknek Ő kifogyhatatlan és örök forrása. Ezek a gondolatok és érzések, mint szellemi egyéniségek lépnek bele a világba, az életbe.


Az Istennek, a Teremtőnek ezt az attribútumát a maga parányiságában a teremtett szellem is magával hozza.


A szellem is teremt gondolatot és érzéseket. A tisztább, jobb érzésű, haladottabb szellem tisztább, nemesebb gondolatokat és érzéseket sugároz ki magából.


Ezek az ő teremtményei, ezek a gondolatok és érzések, mint erők, köréje sereglenek, és fluidokat képeznek. A fluid már bizonyos értelemben anyagnak tekinthető.


Ezek a fluidok, amelyeket a szellem az ő gondolat- és érzéskisugárzásaival így megteremt, képezik az ő (lelki) ruháját, az ő otthonát, s egyben a rendelkezésére álló eszközöket a további tevékenységre. A tisztább és magasabb szellem tisztább és igazabb érzéseivel és gondolataival felemelő, finom, … légies fluidokat termel, amelyek minden legkisebb érzésrezdülésének engedelmeskednek, amelyek őt, mint fehér burok veszik körül.


A mélyen bukott szellem … teremtőképességénél fogva szintén gondolatokat és érzéseket bocsát ugyan ki magából, és ezek az érzések és gondolatok is fluidokat termelnek, de ezek a fluidok nehéz, sűrű, sötét színű tömeget képeznek, amely az alantas szellemet, mint perispirit, mint a szellem hasonmása, majdnem, mint maga a földi test veszi körbe. Merev, nehezen hajlítható, akaratának nem engedelmeskedő, hanem az ő belső fogyatékosságait nagyon is szemléltetően feltüntető vastag páncél ez, amelyben a szellem természetesen nem érzi jól magát. De ő maga teremtette ezt, ez az ő hajléka, ez az ő otthona; ezek azok az erők, amelyek őt körülzárják.





Nos, testvéreim, mindezeken az erőkön kívül érvényesül még egy erő:


Isten kegyelmének ereje, (mert hiszen egy kegyelmi korszakban él ma a Föld, amikor … Isten kegyelme fokozottabb mértékben sugárzik alá a bukott, küszködő, az érés előtt álló földi szellemseregekre). És ez a kívülről jövő örök erő áthatja azokat a burkokat, amelyeket a szellemek maguk körül teremtettek.


Mivel pedig ez az erő tiszta és igaz: ennélfogva az alacsonyrendű szellemeknek sűrű burkait bizonyos mértékig felhígítja, s benne a szellemnek bizonyos kis mozgási szabadságot biztosít.


Mihelyt azonban ez a kegyelem visszavonul – pedig ez a kivételes kegyelmi korszak nem fog örökké tartani – akkor ezek a sűrű burkok, ezek a nehéz testek, fluidtestek … összezárulnak, megsűrűsödnek, s a saját súlyuknál és annál a vonzásnál fogva, amelyet rájuk a benne élő alantas szellemek gyakorolnak, magukba zárják őket, és az öntudatuk el fog veszni, még mielőtt a földi, anyagi világban az elkülönülés bekövetkeznék.


Ők zárják be önmagukat, és nem Isten hatalmi szava zárja be őket.


Mihelyt Isten kegyelme átengedi terét a törvénynek, a törvény automatikusan érvényesül, és mindenki azt aratja, amit vetett.


A ti írásaitokban az van írva: „Térjetek meg, mert az idő közel van”. És amikor azt mondjuk, hogy az idő közel van, ez nem azt jelenti, hogy az idő távol van, és talán évezredek állnak még rendelkezésetekre … hogy az idő közel van, azt emberi fogalmak szerint kell érteni. …


Tekintsetek csak körül, és lássátok meg, hogy a gabona már készen áll az aratásra, és lássátok meg azt a már emberi szemmel és értelemmel is megállapítható óriási elkülönülést, ami a juhok és a kosok között mutatkozik!


Nézzétek meg, hogyan tömörül az egyik táborba a hívők és hitre szomjazók csoportja – mindegy, akármilyen néven, címen, kategóriában és bármely keretek közt – és hogyan távolodik el tőle a másik csoport. …


A kivételes kegyelem napja még süt, de nem fog örökké sütni!… a kegyelmi idő … el fog múlni, és akkor bekövetkezik az, amiről az Úr Jézus szólt… .


Be fog következni nemcsak a lelkek elkülönülése, de az anyagi világ átalakulása is azért, hogy azok, akik Istennek szolgáltak, egy magasabb rendű, egyszerű, igaz társadalomban élhessenek, ahol alapvető becsületbeli kötelesség lesz az, amit .. Jézus kijelentett: Ne tégy másnak olyat, ami neked rosszul esnék.


Ez lesz a törvény ebben a társadalomban. De erre nem írott paragrafusok fogják rákényszeríteni ennek a társadalomnak a tagjait, hanem ez a törvény minden egyes tagnak a lelkébe mélyen bele lesz vésve…


Képzeljétek el ezt az új társadalmat, amelyben nem lesz bíróság, mert ott nincs bíráskodni való. Ahol mindenki a másiknak a legjobbat igyekszik tenni; nem lesz katonaság, mert minek oda katonaság, ahol senki senkinek ártani nem akar. Nem lesz rendőrség, mert hogyan kellene a rendet őrizni ott, ahol azt senki megbontani nem akarja. És nem lesz az a szörnyű sok, terhes és nehéz intézmény, amelyet ezen a szegény földi világon … az alantas szellemek rossz gondolatai, rossz érzései és gonosz akarat megmozdulásai hoztak létre.


Képzeljétek csak el élénken ezt az új társadalmat! És ha elképzeltétek, akkor gondoljátok el, hogy ilyen társadalomba csak nem lehet bebocsátani azokat, akiknek minden törekvésük az volt: megrövidíteni másokat, és magukhoz ragadni mindent.


Ezt a két kategóriát szét kell választani; úgy az előbbi, mint az utóbbi csoportnak a fejlődés további feltételeit egy új kezdéssel kell megadni.


És ha elképzeltétek ezt az új társadalmat, akkor kérdezem, nem kívántok-e tagjaivá válni? Persze, hogy kívántok! És tagjaivá is lehettek! …


Az a célunk, hogy bejussatok ebbe az új társadalomba. És bár ehhez erőfeszítésre lesz szükség, de ez az erőfeszítés nem olyan keserves munka, mert a legkisebb eredmény is boldoggá tesz majd benneteket.


A munkát azonban kezdjétek el még ma, és nem holnap!


Ne gondoljátok, hogy még tízezer esztendő van hátra, és megszámlálhatatlan testet öltés lehetősége, mert ismétlem nektek: az ítélet közel van, annyira közel, hogy már nem mindegyikőtöknek fog sikerülni addig még egy testet öltést kapnia.


Tehát azt mondom nektek, tegyetek meg mindent, hogy a ti egyéniségeteket (Isteni Éneteket) kibontsátok abból a burokból, amelybe bűneitekkel beburkoltátok.


Bátorításul … megmondom nektek, hogy … ha lelketek minden erejét megfeszítitek – ami nem jelent akrobata mutatványokat – egyetlen élet alatt, még ebben az életben … nagyon sokat elérhettek. A helyesen megválasztott mód, a helyesen megválasztott út messzire vezethet benneteket; sokat … lehánthattok magatokról abból a sűrű burokból, ami a ti egyéniségeteket takarja. És ha a leghatalmasabb fegyvert: a hitnek fegyverét és a leghathatósabb védelmi eszközt: az alázatosságnak pajzsát kezetekbe ragadjátok, … akkor ez az egyetlen élet, amelyet most éltek, általatok nem is remélt boldogító gyümölcsöket teremhet számotokra… .


Bontsátok ki egyéniségeteket, embertestvéreim! De ez az egyéniségkibontakoztatás ne jelentse azt, hogy: ’én, ember, hatni, erőt kifejteni akarok’, éppen ellenkezőleg: ne számolgassátok azt a jelentéktelen kis munkát, amelyre képesek vagytok.


A szenvedéseket tekintsétek úgy, mint kamatozó tőkét, mintha azokkal kiegyenlíthetnétek a tartozásotokat!


Mindezeknek az ideje elmúlt; mentsétek, amit lehet! Kapaszkodjatok bele mind a tíz körmötökkel a kegyelembe, amely ingyen adatik nektek, ha kéritek, és ha arra magatokat alázatosságotokkal érdemessé teszitek. …


Úgy bontsátok ki az egyéniségeteket, hogy tudatosan vessétek le azt a sűrű, vastag burkot magatokról, amely ezt az egyéniséget takarja, hogy az Isten kegyelmi világossága közvetlenül érhesse a szellemeteket. Mert ha ez a kegyelmi világosság belesugárzik a lelketekbe, a szellemetekbe, ez megtöltheti azt szeretettel, jósággal, alázatossággal, és azzal az erővel, amelyet … ti magatokból kitermelni, akárhogyan is erőlködtök, Isten nélkül, képtelenek vagytok.


Tehát, hagyjátok el a ti emberi éneteket, és szellemi énetekre fordítsátok tekinteteteket. …. Engedjétek levegőhöz és szóhoz jutni a ti szellemeteket. Legyen hitetek; ami azt jelenti, hogy tartsátok igaznak azt, amit Isten ígér, és ne tartsátok igaznak azt, ami közvetlenül a szemetek előtt van, és kívánatos.


Legyen hitetek, legyetek alázatosak, legyen reményetek, és ne engedjétek magatokat elcsüggeszteni a múlt sötét árnyaitól, mert ezt a csüggedést is a gonosz … igyekszik belopni a lelketekbe.


Kezeteket az eke szarvára tettétek, ne nézzetek hátra, de nézzetek előre, mert előttetek megy Krisztus az ő ragyogó fehér ruhájában. És ha mindig előre tekintetek, akkor nem fogjátok Őt szemetek elől téveszteni, hanem keresitek az ő ragyogó lábnyomait, és azokon a ragyogó lábnyomokon haladva eljuttok abba a relatív mennyországba, amely a Föld törekvő szellemeire vár.”





Forr:  Az utolsó óra munkásaihoz – A Névtelen Szellem tanításai Pál médium útján – I. kötet Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Budapest, 1939 - Az utolsó ítélet (155-169./old.)hagiasophia-www.spiritualis-tanitasok.hu/2012/nevtelenuzenet.html