2015. május 31., vasárnap

OSHO ZEN NAPI TAROT KÁRTYÁD : Szivárványok Királya: Bőség

A képen látható dionüszoszi alak egy teljes ember: "Zorba, a Buddha", aki egyszerre képes bort inni, a tengerparton táncra perdülni, az esőben énekelni, és ugyanakkor a látók mély megértését és bölcsességét birtokolni. Az egyik kezében egy lótuszt tart, ami azt jelképezi, hogy tiszteli és magában foglalja a nőiség kecses minőségét. Fedetlen mellkasa - nyitott szíve - és ellazult hasa azt mutatja, hogy férfiasságával is tökéletesen összhangban van. A föld, a tűz, a víz és a levegő négy eleme mind a Szivárványok Királyában egyesül, miközben ő az élet bölcsességének könyvén ül.
Ha te nő vagy, a Szivárványok Királya saját férfi-energiád támogatását jelenti az életedben: egyesülést benső lelki társaddal. A férfi számára pedig ez a kártya azt az időszakot jelképezi, amikor készen áll arra, hogy kitörjön az általánosan elfogadott férfi sztereotípiákból, hogy teljes lénye felragyoghasson.  



"Keleten az emberek megvetették a testet, megvetették az anyagot; az anyagot illúziónak, májának nevezték, mert az valójában nem létezik, csak úgy tűnik, mintha létezne. Ugyanabból van, amiből az álmok is. A keleti emberek megtagadták a világot, és ez az oka annak, hogy a kelet szegény, beteg és éhes maradt.
Az emberiség egyik fele elfogadta a belső világot, de elutasította a külsőt, a másik fele pedig az anyagi világot fogadta el, és a belsőt utasította el. Mindkettő csupán egy fél, és nincs olyan ember aki félként elégedett lehetne.
Teljesnek kell lenned: gazdagnak testben és tudományban; gazdagnak meditációban és tudatban.
Szerintem csakis egy teljes ember lehet szent ember. Én Zorbát és Buddhát akarom egyesíteni. Zorba egyedül üres. Táncából hiányzik az örökkévaló minősége, pusztán pillanatnyi élvezet az egész. Hamar belefárad. Ha nincsenek a kozmoszból feléd áradó, kiapadhatatlan forrásaid, ha nem válsz valóban élővé, akkor nem tudsz teljessé válni.
Az én hozzájárulásom az emberiség számára: a teljes ember."

Napi TÜNDÉRI MÁGIKUS üzeneted--- Megkaptad, amit kívántál!



Megkaptad, amit kívántál!

Amit kértél, valóra válik

 
A tündérek tudják, hogyan váltsák valóra varázslatos módon minden anyagi szükségletüket és vágyukat, és az embereknek is segítenek az álmaik valóra váltásában – mint neked. Ez a lap azt mutatja, hogy a tündérek boldogan megadják neked azt, amire vágysz! Együtt dolgoznak minden univerzális erővel és energiával, de te is segítheted, hogy imád gyorsan valóra váljon, ha együtt haladsz az áramlattal a saját életedben. Maradj a lehető legösszeszedettebb és legnyugodtabb, mert a negativitás akadályozhatja a vágyad megvalósulását. Menj ki gyakran a természetbe, hogy szellemed folyamatosan az öröm és hála varázslatos energiáival szárnyaljon.

Napi ANGYALI üzeneted:ENERGIAMUNKA


Energiamunka

Az élet gyakran felvillanyozó, hiszen valódi esszenciája az energia. Tested egy rendkívüli energiamező, amely pozitívan reagál a szeretetteljes bánásmódra. Kezed és szíved működésbe lép, hogy gyógyító energiát adhass szeretteidnek és klienseidnek.

 
 
Ezt a lapot azért húztad, mert az angyalok úgy vélik, hasznodra válhat, ha energiával dolgozol, mint a reiki vagy a csi kung során. Ha kapcsolatba lépsz a helyi holisztikus egészségügyi központtal, képzett orvosra lelhetsz. Az angyalok azt tanácsolják, vágj bele egy kezelésbe, amelynek a során energiával gyógyítanak. Ez a kártya az angyalok azon üzenetét is hordozza, hogy életcélod mások energiákkal való gyógyításával függ össze. Ha már van ilyen képesítésed (vagy azt az útmutatást kaptad, hogy hasonló képesítés után nézz), akkor ez a lap annak a jele, hogy jeleskedni fogsz ezen a téren.

A lap további jelentései: Tisztítsd meg otthonod, környezeted energiáit. Nagyon érzékenyen reagálsz az energiákra, így rendszeresen meg kell tisztítanod magadat minden olyan energiától, amelyet esetleg magadba szívtál. Vonj védőpajzsot magad köré úgy, hogy magad elé képzeled, amint fehér és lila színű védelmező fénnyel öleled körbe magad. Vegyél részt energiagyógyító tanfolyamokon.

Horoszkóp: Június 01. hétfő – Ismét lágyulnak az érzelme

Június 01. hétfő – Ismét lágyulnak az érzelmek, ahogyan a Vénusz lassan a Rák csillagkép befogadó, megnyíló szeretetet jelképező, első ágához ér. Kedden éri el a Rák első csillagát, de innentől már érezhető, hogy érzelmi-szerelmi-párkapcsolati szinten, művészetekben és női minőségben eljön a fogadás ideje. Az sem mindegy, hogy mit és hogyan fogadunk be – az Ikrekben az elmúlt időszakban megtapasztaltuk a különbözőségeket, most ez alapján dönthetjük el, mire nyílunk meg.
A mai nap a lelki átalakulások és az érzelmi otthonra találás – meghittség, harmónia jegyében telhet. Napközben megmutatkozik, mi a helyes, mi igaz, a jövő szempontjából! Estére válik fontossá, hogy észrevegyük, hova tettük félelem-küszöbeinket és összeszedjük erőnket ezek átlépéséhez. Az is lehet, hogy egyszerűen csak koncentráltabbak leszünk, minden apró részletre figyelmesen, mégis érzékelve a magasabb törvényszerűségeket. Hitünk megerősítése, a hétköznapi életben való alkalmazása, újra időszerű.
(Előzetes: kedden 18:20-kor telihold, a Zodiákuson az Ikrek-Nyilas tengelyen, az égbolton a Bika-Skorpió csillagzatokat összefonva.)
Zentai Anna

2015. május 27., szerda

Napi MANTRA


Csütörtöki Osho Zen Tarot Üzenet---Befelé fordulás----

A kártyán látható nőnek halvány
mosoly ül az arcán. Elméje
csapongását figyeli - nem minősíti
a gondolatait, megállítani sem
próbálja őket, és nem is azonosul
velük; csak figyeli elméjét, mintha
az országút forgalmát vagy a tó
vizének fodrozódását figyelné.
Elméd csapongása pedig egy kicsit
tényleg mulatságos, ahogy föl-le
ugrálva, ide-oda perdülve
megpróbálja magára vonni a
figyelmedet, hogy visszacsábítson
a játékba.
Ha megtanulsz távolságot tartani
az elméd és önmagad között, az
az egyik legnagyobb áldás.
Valójában ezt jelenti a meditáció
is - a meditáció nem mantrák
kántálása vagy szútrák és
parancsolatok ismételgetése,
hanem pusztán egy figyelem;
mintha az az elme valaki más
elméje lenne. Most te is képes
vagy megteremteni magadban ezt
a távolságot, és úgy nézni az
előadást, hogy közben nem kell
attól tartanod, hogy a dráma
magába szippant. Élvezd a Befelé
Fordulás egyszerű szabadságát
amikor csak tudod, és a meditáció
képessége hamarosan kifejlődik
és elmélyül benned.
"A befelé fordulás egyáltalán nem fordulás. Amikor befelé mész, akkor
nem mész sehová. A befelé fordulás mindössze annyit jelent, hogy eddig
folyton a vágyaidat kergetted, üldözted és hajszoltad, és a végén mindig
csalódnod kellett. Mert minden vágy szenvedést von maga után, mert a
vágyak sosem hoznak beteljesülést. Soha nem érsz el sehová, a kielégülés
lehetetlen. Amint megérted, hogy a vágyak kergetése sehová nem vezet,
egyszer csak megállsz. Nem erőfeszítés következtében állsz le... mert ha
szándékosan fékezed le magad, akkor ismét elkezdtél rohanni, csak most
egy másfajta módon - még mindig vágyakozol; lehet, hogy most a
vágynélküliségre vágysz, de ez is vágy.
Ha erőfeszítéseket teszel, hogy befelé fordulj, akkor azzal pont kifelé
fordulsz. Minden erőfeszítés csak kifelé sodorhat téged.
Minden utazás kifelé irányul - nincs befelé vezető út. Hogy tudnál befelé
utazni? Hisz már most is ott vagy: amint elmozdulsz onnan, kifelé
mozdulsz. Mikor megállsz, az utazásnak vége; amikor elmédet már nem
ködösítik el a vágyak, akkor bent vagy. Ezt értjük befelé fordulás alatt. De
ez nem befelé fordulás - egyszerűen csak nem mész többé kifelé."

Csütörtök A Tündérek Mágikus üzenete neked---Belső erő

Most megengeded magadnak, hogy megtapasztald és kifejezd a valódi erődet. A tündérek arra kérnek, hogy erősítsd meg: "Biztonságos dolog számomra, ha erős vagyok!"
Benned rejlik az Univerzum minden ereje. Senki sem erősebb nálad. Mivel spirituális érdeklődésű lény vagy, ezért lehetetlen, hogy rosszul használd az erődet vagy visszaélj vele. Vezetőid lehetővé teszik majd, hogy olyan módon használd és fokozd az erődet, amely nagy áldást jelent számodra és a világ számára.
Az égnek szüksége van arra, hogy a világ fényküldöttei, köztük te is, felismerjék és hasznosítsák erejüket. Ha ezt a kártyát húztad, akkor arra kérnek, hogy engedj el minden esetleges félelmet az erőddel kapcsolatban. Arra kérnek, hogy önbecsülésed megtartása érdekében tiszteld önmagad, tökéletesen gondoskodj a fizikai és az érzelmi énedről, dolgozz az álmaidon és a törekvéseiden, és szánj időt az imára és a meditációra. Minél nagyobb az önbecsülésed, annál kellemesebben érzed majd magad az erőddel kapcsolatban.
Megerősítés: Biztonságos dolog számomra, ha erős vagyok! Az Univerzum minden ereje átáramlik rajtam és támogat engem.

Csütörtöki Angyalod üzenete--FÖLDELD MAGAD!--

Amikor elszakítod önmagad a testedről és a fizikai világról alkotott tudatosságodtól, elveszíted gyökereidet. Bár a menny felé lebegés kellemes érzést kelhet, azonban figyelmedre és munkádra a földön van szükség. Segítünk egyensúlyt teremteni a spiritualitás és az anyagiak között, hogy ki tudd élvezni a beteljesedett földi életet.
Ez a kártya annak a jele, hogy le kell földelned energiáidat és figyelmedet. Ha mostanában úgy érezted, kissé elrugaszkodtál a valóságtól, zavarodott vagy feledékeny voltál, ez a kártya bizony ennek az okaira mutat rá. A "földeletlenség" azt jelenti, hogy figyelmed túl magasra irányult - mintha nem is a testedben élnél. Egyensúlyt kell teremtened a lélekre és a földre való összpontosítás között. Leföldelheted magadat azáltal, hogy mezítláb sétálsz a földön, a földben termő ételeket fogyasztasz, mondjuk krumplit vagy répát, összedörzsölöd a két lábfejedet, megérintesz egy fát vagy növényt, vagy magad elé képzeled, amint talpadból gyökeret eresztesz a földbe. A földelés segít a hatékonyabb összpontosításban, és elősegíti a kapcsolatteremtést az angyalokkal.
A lap további jelentései: Tölts el némi időt kertészkedéssel. Használj virágesszenciákat. Változtass étrendeden és életed más szokásain, hogy azok elősegítsék szellemi és fizikai éberségedet. Győződj meg arról, hogy kimondott vagy leírt szavaid praktikusak, földeltek és érthetőek. Kapcsolataidban szállj le a földre, és légy hiteles. Küldj szeretet és fényességet az Anyaföldnek.

Május 28. csütörtök – 29. péntek – Ebben a pár napban a beszélgetések és a megismerés által olyan mély dolgok tisztázódnak le, amik már jó ideje láthatatlanok lehettek.

Május 28. csütörtök – 29. péntek – Ebben a pár napban a beszélgetések és a megismerés által olyan mély dolgok tisztázódnak le, amik már jó ideje láthatatlanok lehettek. Most azonban teljes megvilágításban láthatjuk, összeállhat a kép előttünk és ez által könnyebben, tudatosabban kezelhetjük életünket, kapcsolatainkat, még több szeretettel.
A Hold a Mérleg jegyében halad most, így előtérbe kerülnek a párkapcsolatok, emberi kapcsolódások, társulások, az igazságos egyensúly és a szemnek kellemes élmények. Mint mindig, most is érdemes elgondolkodni azon, hogy minden, ami „kint” van, az egész külvilág és a kapcsolataink is önmagunk tükröződése. Ha pedig ezzel tisztában vagyunk, akkor nem a másikat akarjuk megváltoztatni, hanem magunkban találunk változásra érett minőségeket, amiket helyretéve, átalakítva, azt tapasztaljuk majd, hogy a tükörben, azaz kint is változnak a dolgok. Sokat tanulhatunk most erről, felfedezhetjük, hogyan tükröz bennünket a világ, vagy a társunk.
A hét vége felé közelítve, egyre nagyobb erővel jelenhetnek meg olyan élmények, amikor valami nagyon mélyen hat ránk (akár egy szó, mondat, gesztus) és az eddig rejtett mélységekből olyat hoz felszínre, amit szívesebben temetnénk inkább el. Ám ez nem ajánlatos. Amíg öntudatlanul működtetünk valamit, az úgy tudja irányítani az életünket, hogy észre sem vesszük – de amint szembenéztünk vele és irányítás alá vontuk, már a kezünkben a gyeplő. Örüljünk annak, ha előbukkannak az eddig rejtet működések, hiszen ezzel eljön a letisztulás, a feloldás ideje! Itt is érvényes, hogy a társaink csak a bennünk élő minőségek tükrei. Vehetjük segítségnek is, hogy rámutatnak dolgokra és így dolgozhatunk magunkon, ami egyértelműen egy könnyebb, szabadabb, élhetőbb létezéshez vezet.
Csütörtökön, főleg estefelé erős inspirációk, késztetések érkeznek. Kellemes beszélgetős perceket tölthetünk el párunkkal, vagy társaságban, előre mutató gondolatokat kaphatunk. Pénteken álmaink a minőségi átalakulást segítik. Figyeljünk arra, hogy ne mossuk el a szavakat, legyünk teljesen világosak és érthetők, ugyanakkor most érzékelhetjük kitűnően a szavak, mozdulatok mögötti, valós tartalmat is. A teljes őszinteséghez csak bátorság kell, önbizalom, az eredmény pedig átütő, felszabadító lehet. A jelenleg zajló szintemelő folyamatokban, amelyek a nőiességet, érzelmi kapcsolatokat és alkotó erők kihasználását, igaz vágyaink megélését érintik, a pénteki nap fontos lesz. Elindulhat valami új, nagyot léphetünk előre, kézzel fogható eredményt érhetünk el a fejlődésben. Pénteken késő estére csodás csillagfény-áradatban lehet részünk: a Hold eléri a Spica csillagot, megnyitva ezzel a kaput az Angyali Birodalmak felé, a Vénusz pedig az Ikrek csillagzat Pollux csillagával áll együtt, a halhatatlan, örök értékű minőségek megélését hozva el! A Merkúr-Mars együttállás továbbra is az Aldebaran csillag alatt jár, amely lámpásként világítja meg az előre vivő, ég felé emelő, hazavezető utat! A Mars pénteken éri el az égi íjász-vadász, Nimród első csillagait, az égi íjat, amely itt szellemi fegyverként is megjelenik. A férfi minőség újra-fényesítése megkezdődik.
Zentai Anna

2015. május 25., hétfő

Napi MANTRA 2015.05.26.


Kedd --A tündérek mágikus NAPI üzenete - - MEGERŐSÍTÉSEK--

A gondolataid és az energiád magasabb szintre emeléséhez, a vágyaid vonzásához használj pozitív megerősítéseket.

Azért húztad ezt a lapot, mert van valami, amire éppen most vágysz (már tudod, mi ez).

A manifesztáció felgyorsításához fontos, hogy magasabb szintre emeld a gondolataidat, az érzéseidet és a meggyőződéseidet.

A pozitív megerősítések képesek növelni az önbizalmadat és a hitedet, a manifesztáció két nélkülözhetetlen és varázslatos alkotórészét.

Ez a lap azt üzeni számodra, hogy mondogass vagy olvass pozitív megerősítéseket; és erősítsd a hitedet, az optimizmusodat és a hatékonyságodat a kívánt eredményeid megvalósításában.

Kedd--Angyali Üzenet--Nap Uriel arkangyal

Nap

Uriel arkangyal

Boldog végkifejlet. Briliáns új ötletek, amik sikerhez vezetnek. Becsüld meg önmagad  

A kártya azt jelzi, hogy ez egy csodálatos időszak számodra. Olyan dolgok sikerülnek, amikről nem is álmodtál volna. Amit elkezdtél, bőséggel, és sikerrel áldott. Tarts pozitív gondolatokat, és minden gyönyörűen alakul. Ez a briliáns új ötletek és megoldások ideje. Bízz magadban. Az a munka, amit személyesen és spirituálisan véghezvittél, kellemes változásokat hoz az életedbe. A saját megvilágosodásod felé tartó jó úton jársz.

Egyéb jelentések: Öröm. Nyilvános elismerés. Nagy személyes meglátások. Vibráló pszichikus és/vagy érzelmi egészség.

Uriel arkangyal segíti a mentális működést, az összpontosítást és a koncentrálást. Hívd őt, hogy új ötletekhez és meglátásokhoz juss, hogy növeld az önbizalmadat, intelligenciádat és  a bölcsességedet. 

Keddi --Osho Zen Tarot Napi üzenet--Belső Hang---

A Belső hang nem a szó, hanem a szív hangtalan nyelvén beszél. Olyan, mint egy mindentudó bölcs, aki csakis az igazat mondja. Ha volna arca, akkor az olyan lenne, mint ennek a kártyának a közepén: éber, figyelmes, és olyan, aki képes elfogadni mind a sötétséget, mind a világosságot. Ezt a kristályt tartó két kéz is jelképezi. Maga a kristály azt a tisztaságot ábrázolja, mely a kettősségeken való túljutásból ered. A Belső Hang játékos is lehet; olyan, mint az élet vizében táncoló két delfin - először az érzelmek mélységeibe merül, majd újra felbukkan, hogy aztán az ég felé szárnyalhasson. Ahogy azt a központi alak kimonóján látható zöld levelek jelképezik, a földön és a növekvő holdkoronán keresztül a Belső Hang a kozmosszal kerül kapcsolatba.
Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor úgy tűnik, túl sok hang húz minket ide-oda. Ilyen helyzetekben saját zavarodottságunk az, ami figyelmeztet, hogy kutassuk a csendet és a belső középpontot. Csak ekkor leszünk képesek meghallani saját, belső igazságunkat.



Ha megtaláltad az igazságot önmagadban, akkor mindent megtaláltál ebben a világban. Az igazság rajtad keresztül találja meg az útját. Amikor kinyitod a szemed, az igazság nyitja ki szemeit. Amikor behunyod a szemed, az igazság hunyja be szemeit.
Ez egy óriási meditáció. Ha megérted ezt az egyszerű módszert, akkor semmi mást nem kell csinálnod: bármit is cselekszel, azt az igazság teszi. Ha sétálsz, az az igazság; ha alszol, az igazság pihen benned; amikor beszélsz, az igazság beszél belőled; amikor csendben vagy, az igazság hallgat benned.
Ez az egyik legegyszerűbb meditációs technika. Lassan-lassan minden leülepszik benned e képlet szerint, és akkor már semmilyen technikára nincs szükséged. Amikor meggyógyultál, eldobod a meditációt, eldobod a gyógyszert. Akkor már igazságként élsz tovább: elevenen, tündöklőn, megelégedetten, üdvözülten - önmagad dalaként. Egész életed egy szavak nélküli imává, vagy még inkább áhítattá, isteni keggyé, egy olyan szépséggé változik át, ami nem a mi földi világunkhoz tartozik. Életed a túlvilágról a mi világunk sötétségébe hatoló fénysugárrá alakul át.

Május 26. kedd – Meglehet, hogy nehéz napokon vagyunk túl, vagy ha kellemesen is érezzük magunkat, de vannak hiányérzeteink.

Május 26. kedd – Meglehet, hogy nehéz napokon vagyunk túl, vagy ha kellemesen is érezzük magunkat, de vannak hiányérzeteink. A keddi nap ennek még a folytatása lesz, kicsit talán más módon is, mint eddig. Érdemes már az álmainkban megfigyelni, milyen megoldásra mutatnak rá az égiek!
A Hold a Szűz jegyében, az Oroszlán csillagkép alatt jár, így a lelkünk, belső világunk, érzéseink uralása nem lehet kérdés, de a lelki és családi ügyekben való rendrakásnak is ideje van. Ma mélyebb igényünk lehet a rendre, ugyanúgy kívül, magunk körül, mint belül, a lelkünk, érzelmeink terén. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, hallatni kellhet a hangunkat, felszólalni, megbeszélni, amit akarunk, vagy megismerni és megérteni a másik oldal nézeteit, helyzetét is. (E folyamat erősségét érezhetjük déltájban is).
E napok fontos megoldó ereje az elfogadás és az, hogy saját magunkat rávegyük olyan dolgokra, amiket általában véve talán nem szeretnénk, de mégis ezek visznek előre. Ha mást nem, akkor elfogadni a jelen állapotot úgy, ahogy VAN! Lehet, hogy szeretnénk valamit, akarunk valamit, de ha ismerjük a vágyott állapothoz segítő folyamatot, akkor egészen másképp állunk a dolgokhoz.
Ahhoz ugyanis, hogy valamit megkapjunk, először el kell tudnunk engedni.
Zentai Anna

2015. május 24., vasárnap

Hétfő-Angyali üzenet --Álmodó Metatron arkangyal



Metatron arkangyal

A hit ugrása. Kövesd az álmaidat. Váratlan lehetőségek.

 
 
Az angyalok azért küldik neked ezt a lapot, mert életednek egy új, izgalmas szakaszába érkeztél. Fontos, hogy higgy magadban, és elfogadd, hogy a szerető Univerzum a sikeredet akarja. Itt az ideje az álmoknak, tedd meg a szükséges, előrevivő lépéseket. Hallgass a belső vezetődre, kövesd az álmaidat, és légy nyitott a másoktól jövő információkra, ill. a szükséges lépések részleteire. Egy szakértő tanácsaira is szükséged lehet, mielőtt cselekszel, de ne hagyd, hogy ez késleltesse az előrehaladásodat. Aktívan keresd a szükséges meglátásokat.

Egyéb jelentései: Ugrás a hit által. Kreatív megoldások. Váratlan lehetőségek. A függetlenséges megvédése. A kihívások optimista megközelítése szükséges.

Metatron arkangyal felügyeli azokat, akik spirituális úton járnak, ill. a spiritualitásra nyitott fiatalokat. Csodálatos vezető, aki segít túljutni a nehézségeken, és afelé irányít, hogy cselekedj, és haladj az álmaid felé.

Hétfő Osho Zen Tarot üzenet-Lehetőségek

A sas az összes lehetőséget látja, mely az alant elterülő tájban rejlik, ahogy szabadon, természetesen, könnyeden szárnyal az égen. Hatalmas és független: ő most valóban a saját birodalmában él.  
Ez a kártya azt jelzi, hogy életednek egy olyan pontjánál tartasz, ahol mérhetetlen sok lehetőség áll nyitva előtted. Mivel egyre függetlenebb vagy, és mindinkább szeretetteljessé válsz önmagaddal szemben, egyre könnyebben tudsz másokkal is foglalkozni. Mivel nyugodt és kiegyensúlyozott vagy, felismered a lehetőségeket rögtön, ahogy azok feltűnnek, gyakran még mielőtt bárki más észrevenné őket. És mivel tökéletes összhangban vagy saját természeteddel, látod, hogy a lét mindig pontosan azt nyújtja számodra, amire szükséged van. Élvezd a repülést! És ünnepeld az előtted elterülő táj sokféle csodáját.



"Az elme bárhol bármennyi korlátot képes elfogadni maga körül. De az igazság az, hogy a létezést természetéből adódóan nem lehet korlátok közé szorítani - hiszen mi lenne a korlát mögött? Egy másik lét, egy másik égbolt? Ezért mondom, hogy egyik ég után jön a másik, szárnyalásodnak semmi nem szab határt.
Ne elégedj meg túl hamar. Azok, akik hamar megelégszenek, kicsik maradnak: így kicsi az örömük is, kicsi az eksztázisuk is, kicsi a csöndjük is, kicsi a létük is.
Pedig lehetne ez másként is!
Te magad szabsz korlátokat határtalan szabadságodnak, végtelen lehetőségeidnek - ezért maradsz kicsi."

Hétfő-A tündérek mágikus üzenetei - Napi Üzenet VISZLÁT A RÉGINEK, ÜDV AZ ÚJNAK

Életed egy része véget ért, és most kezdetét veszi egy új és még jobb rész.

Ez a lap azt jelzi, hogy életed egy fejezete lezárul, talán veszteségérzésed volt, vagy szorongtál a jövővel kapcsolatban.

Ez a lap megnyugtat, hogy a jelenlegi helyzeted sok értékes és fontos dolgot tanít neked az életben. Most megszerzed ezt a bölcsességet, és új emberekkel, munkával és helyzetekkel kelsz útra.

Légy nyitott e változásra, mivel minden érintett számára sok áldást hoz.

Gondoskodnak a jövődről.

2015.05.25. Napi MANTRA


Május 25. hétfő – Eljött az ideje, hogy felszabadítsuk magunkat azon kötések alól, amik csupán képzelt terheink.

Május 25. hétfő – Eljött az ideje, hogy felszabadítsuk magunkat azon kötések alól, amik csupán képzelt terheink. Lehet az egy eszme, egy megítélés, egy magatartásforma, bármi. A mostanában zajló élmények többek között, ide is vezetnek.
A Hold ma az Oroszlán csillagkép alatt vonul és elhalad a Regulus csillag alatt, ami az Oroszlán sugárzó szeretetet árasztó szíve. Próbáljatok ráérzékelni a nap folyamán, mikor érzitek ezt az áradó szeretet-erőt, azt az állapotot, amikor teljesen önzetlenül, elvárások és feltételek nélkül képesek vagytok szeretni! Az Oroszlán dolga, hogy uralkodása idején szeretettel táplálja a körülötte élő társait.
A Mars lassan eléri a Bika csillagkép szemét, a Tejútra néző Aldebaran csillagot, melynek fényében megláthatjuk, mi jelent magasabb minőségben való létezést, cselekvést, állapotot. Mindezt most a férfi minőségen keresztül tapasztalhatjuk. Intenzív előre mutató, hazavezető élmények, üzenetek várnak a hét első felében. A beszélgetéseken, a megértésen is óriási a hangsúly, ez által igen mély működések, mély élmények tisztázhatók le. Ha van olyan dolog, amiről úgy érezzük, hogy nagyon mélyen él bennünk, hogy kellemetlen elmondani, hogy félünk, de mégis fontos a másik elé tárni, akkor itt az idő. Felszabadító és megértést hozó lehet az eredmény, épp ez által érünk el valamit.
A Vénusz most halad el az Ikrek szíve alatt – a különbözőségeken túli, igaz szeretet-egységben való létezésünkre érezhetünk rá. Érdemes végiggondolni: vajon van-e olyan társunk, akivel kapcsolatban ellenszenvet, indulatot érzünk, akinek működését nem értjük, elítéljük? Esetleg a párunk/családtagunk működését kellene elfogadnunk és megértenünk? Vagy egy általános eszmét/viselkedésformát, ami egyre több helyzetben tolakodik elénk? E napok lényegi tanítása, hogy ezt megtehetjük.
Ideje van, hogy kilépjünk az egó bűvköréből, hogy önmagunkat mélyebben megismerve megtisztítsuk a lelkünket, letegyük a kiteljesedésünket terhelő súlyokat, szabaddá váltsuk önmagunkat, hogy megerősítsük a biztonságérzetünket, stabilitásunkat.
Zentai Anna

2015 A megújjulás ÉVE !

A szív és az érzelmi impulzusok kerültek középpontba. Megint
A szív folyamatosan visszaveszi elsődleges irányítását, s felébreszti az emberben tiszteletet, amely megjár számára.
A szív, mint szerv, a sejtjeiben őrzi a lélek emlékezetét.
A szív erőtere, amely az aurát ellátja a megfelelő információkkal, pontosan akkora, amilyen idős az emberi lélek, és amekkora erővel bír hatni a világában. A szív egy információs központ, amely fogja az adást a „túloldal”, és a fizikai világ dimenziói közt, és lereagálja valami módon az érkező információkat. Nem ismeri az időt, az érkező adás lehet, hogy egy teljesen más téridőből érkező információ, nem is tudja miképpen és mikor valósulhatna meg a külvilágban, de leközvetíti az emberi tudatnak valamelyik frekvencián.
Ezzel megjelenik a vágy, az érzés, a félelem, a hirtelen boldogság érzet, a határtalan fájdalom. Érzékelheti és átvezetheti magán galaxisok üzeneteit. Holott nem is az övé, nem is az ő sorsához tartozik. És esetleg nem is az ő életében valósul meg. Ezért van az a jelenség, hogy sok médium lát valaki életében esetleg egy szépséges jövőt (vagy múltat), mert az időtelen térben vizsgálódik, egy nem időhöz kötött frekvenciát hallgat. A médium meglátja, meghallja, netán megérzi, a legideálisabb esetben minden érzékszervével felfogja, és áthozza az üzenetet. Ezzel el is indítja a megvalósulás útján. A kérdés az, hogy az ember, akinél meglátta, hol tart a saját útján. Lehet, hogy az unokái fogják megélni az üzenet eredményét. Viszont az üzenet kiolvasása felgyorsítja a változásokat, a karma kijátszásokat. Ezzel egy időre nagyot nehezedik a kérdező sorsa. Mert egy boldog jövő megvalósulásához ki kell játszani, meg kell oldani az akadályokat. Ugyanez igaz a nemzetekre, az  emberiségre is.Egy egy előre mutató jóslat, egy lehetséges jövőkép becsatornázása a Föld erőterébe, szívébe, elindítja a folyamatot. És kivívja az ellentámadást, a program és szereplőinek meg semmisítését, levadászását. A történelem végtelen példát mutat erre a háborúival, a békétlenség hirtelen felszításával.
A világokat, dimenziókat átszelő, üzenetet áthozó médium  átvezeti a szívén, behozza ebbe a világba, ahol általa megfogan. A szív fog minden adást, és a jeleket továbbítja a többi szerv felé.
Az egyik fő kérdés az, hogy az Adó fél a túloldalról, vagy evilágból, vajon milyen minőséget szolgál. Az elmúlt évek kiképzései ezt voltak hivatottak megtanítani az emberi létezők azon tagjainak, akik nagy aurával bírnak, és rendelkeznek olyan sejtinformációkkal, amelyek a Halhatatlan Lélekből való szikrák.
Ha az ember önmaga tiszta lelkű, igazságszerető, megfontolt létező, akkor bár átengedi magán, de mérlegelés után törli az információt. Amikor a szív összeszorul, akkor tudhatjuk, hogy az információ minősége, bármily ígéretesnek tűnik is, jobb, ha törlésre kerül, mert ártó lenne hosszú távon mindenkinek. Ez ellenállás megjelenik a szívben azonnal. Az egyedi ember ekkor kijelentheti, „nem hallgatok erre az üzenetre, mert olyan helyről érkezik, amely ártására van az emberiségnek és nem szolgálja a sorsomat”. Az agy azonnal reagál, és kiadja a tiltást. Ezzel más emberekhez is kiközvetíti, hogy ez a frekvencia negatív, ez az információ manipulatív. Érkezett bárhonnan is.
Vannak olyan napok, sőt hetek, hogy a szív fuldoklik az érkező információk alatt, mert a bolygó emberisége ki van téve egy vagy több erős manipulációs hatásnak. Olyankor az egyedi ember a társaival összefogva, saját lelki erejére támaszkodva tudja erőben tartani magát, megkeresni az „élősködőket” , és a hozzá tartozó „lélektelen létezőket”. A szív csakra olyankor automatikusan védi magát a külvilág felé, és a belső, túloldalról érkező energiákra, lélektöltésekre támaszkodva éli túl a sötétség idejét.
A szív, az érkező jeleket továbbítja az agy felé, amely pedig átalakítja. Az agy emlékszik a külvilág hatásaira, memória rekeszeiben tárolja a külvilág programjait. Ismeri az időt, átlátja a teret. Az agy tudja, hogy a fogott információkat , legyen ez a külvilágból jövő, vagy lélekből fakadó, hová helyezze el a külvilágba.
A mostani időszaktól az agy „kifényesítésére” terelődik a hangsúly. Mindez azért, hogy  a szív impulzusait képes legyen úgy behelyezni világába, hogy abból Élet fakadjon.  Sok évet fordítottatok arra is, hogy a gondolataitokat képesek legyetek uralni, rendszerezni, megfelelő Tervet készíteni belőle.
 Az agyban megjelenő gondolat jelenleg 3 napon keresztül képes megmaradni, aztán halványodni kezd a rengeteg új információ alatt. Az egyre gyorsuló világ egyre több információt képes befogadni. Elvesznek olyan információk is, amelyek a szívből pozitív jellel kerültek fel az agyba értékelésre, tervezésre. Amelyek a sors kiteljesedését szolgálták volna. 3 nap után viszont a felszínről mélyebb rétegekbe kerül az információ.
Ami a leginkább jó megoldás az átalakulás gyorsuló időszakában, a megjelenő információk felírása a nap egy reggeli időszakában. Még mindig a reggeli időszak a szív számára a legideálisabb. Ha az információ ereje feszít is 3 nap alatt, de a szem ismét meglátja és megidézi az agy számára, amikor átnézzük az előző napok írásait, hogy vajon mit is tettünk meg, mit indítottunk el, és mi maradt el. Ami nagyon nem a miénk volt, csak tetszetős valamiért, az úgyis kiesik a rostán, mert nem lesz hozzá kapcsolódó, támogató információ a későbbiekben.  Az agy eddig nem használt területei  kezdenek felfényesedni, használatba kerülni. Minél idősebb, elhasznált a test, annál több zavart képes okozni ez a folyamat. Ezért egyre inkább rákényszerül az ember, hogy felvegye a kapcsolatot a környezetével, a figyelmét a Földjére fordítsa ismét.
A belső szív – agy összehangolás külvilági jelei az elektromos eszközök, telefonok tönkremente, cseréje. A zavar mértékét, (ha van) ezeken lehet lemérni.
Amit még újra kell gondolni, az a Halhatatlan Lélekkel való kapcsolat. Élnek emberek  ezen kapcsolat nélkül. Élnek úgy emberek, hogy a szikra már jelen van, de az emberi tudatuk nem tud felemelkedni hozzá. Sokan élnek úgy, hogy azt hiszik a Halhatatlan Lélekkel van kapcsolatuk, s közben félnek a haláltól és tulajdonképpen az élettől is. A Halhatatlan Lélek egy adott frekvenciától elérhető csak, nem az ember természetes joga. Ezt elveszítette az emberiség.
Van az emberi lélek, amely viszont az ősök emlékezete, a vérvonal hossza.
A kérdés az, hogy az emberi létező honnan veszi az töltést, amivel éli a sorsát. Ezt a kérdést hivatott eldönteni a szív, amely nem adja el a benne rejlő lélekmagot, semmilyen hatalomért, gazdagságért, egyéb jól hangzó ígéretért, hanem önmaga erejéből felnő a Halhatatlan Lélekhez. S ez a lélekmag minden emberben ott rejlik már. Rengeteg réteg zárja el, sok mindent kell értékelni és átértékelni miatta, sok nehéz ösvényt kell bejárni, hogy meglelje egy létező, de ott van mindenkiben.
Ezt a kérdést hivatott eldönteni az agy, amely a döntéseivel az Életet szolgálja és teremti újra és újra.
A cél pedig az, hogy minden ember képessé váljon visszatérni a Halhatatlan Lélekhez.
A környezet mindig reagál az emberben zajló változásokra, azonnal megmutatja, hol a gond, vagy hol van éppen kiegyenlítődés. Az időjárás, a katasztrófák  jelzik, hogy a népek közös tudatában mi zajlik éppen dominánsan. Vagy éppen népek között mi zajlik le. A közös tudat nem a lélek.
Most az emberiség közös szintjén zajlik a szív és az agy, a lélek és tudat összehangolása. A népek, akik eddig őrizték a helyeket, ahol a naprendszer lélek és tudat kapcsolati pontjai voltak, most összehangolódnának egymással.  Miképpen az egyedi ember is a saját központjaival.
Innentől már nagyon nem mindegy, hogy az emberi hang a lélek húrjainak ad e hangot, vagy pedig a tudat lélektelenségének. Az egyik csak az időtlen dimenzióké, a másik pedig csak anyagi érdekeltségű. Mindegyiknek köztünk élnek a képviselői.
A kettő együtt tud harmóniát hozni az anyagi világban.  És az egyedi ember sorsában.
Miről is beszéltünk eddig?
Vannak olyan népek, helyek, emberek, akik a mélyrétegek alatti zárt lélekmaggal és domináns emberi tudattal élnek.
Vannak olyan népek, helyek, emberek, akik élő lélekmaggal, különböző szintű lélek kapcsolódásokkal bírnak, de az emberi tudat anyag teremtő erejével nem nagyon.
És vannak olyan létezők, helyek, népek, akik bírják a lélek erejét és kapcsolatát, és a tudat dominanciáját is.
Bennük nagyrészt a harmónia hangolódott el, vagy az egyik, vagy a másik rész lett kissé erősebb, mert nehéz „két világban”, túloldalt és evilágban egyszerre élni.
Most az ő sorsuk kerül előtérbe.

2015. május 23., szombat

Áldott Pünkösdi Ünnepeket!


Napi Angyali Útmutatás ADNI ÉS KAPNI --Vasárnap-

Az egész univerzum a belégzés-kilélegzéshez hasonló ciklusok szerint működik. Amikor csak kilélegzel (adsz), vagy csak belélegzel (kapsz), elveszíted az Univerzum ritmusát. Az optimális egészség, energia és feltöltődés érdekében életed minden egyes belégzését egyensúlyozd ki egy kilégzéssel.

Az angyalok azért küldték neked ezt a kártyát, mert az adás-kapás mérlege mostanában kibillent az egyensúlyából. Ha jóval többet adtál, mint amennyit kaptál, valószínűleg úgy érzed, mások kihasználták kedvességedet. Ha az egyensúly inkább a befogadás, nem pedig az adakozás felé billent, elképzelhető, hogy kellemetlenül érzed magad, depresszióssá váltál, vagy akár bűntudatot is érezhetsz. Ugyan lehetetlenség nap mint nap tökéletesen kiegyensúlyozni az adást és a kapást, azért megpróbálhatsz egy egészséges egyensúlyt elérni. Erről győződj meg úgy, hogy mindennapos rendszerességgel adj valamit (mondjuk, időt, pénzt, ajándékot vagy bókot) anélkül, hogy bármit is várnál érte cserébe. Ugyanakkor fogadd nyájasan a váratlan segítség felajánlásokat, bókokat és más ajándékokat. Mondd azt: "köszönöm szépen", mindennemű feszengés és szégyen nélkül. Olyan kapcsolatokban, ahol te vagy az elsődleges adakozó, adj hangot szükségleteidnek, és kérj segítséget.

A lap további jelentései: Kapcsolataidban győződj meg róla, hogy adj és kapj is egyszerre. A szóban forgó helyzetben a férfiúi és női energiák kiegyensúlyozására van szükség. Ahhoz, hogy kapj, először adnod kell. Tizedelj meg mindent, amiből többre van szükséged (időt, pénzt, tárgyakat és így tovább). Jelentsd ki: "Most pedig kegyesen fogadok be minden jót az életembe."

A tündérek mágikus üzenetei - Napi Üzenet ÉRZELMI GYÓGYULÁS

Legyen hited, mivel minden a te érdekedben történik!

A tündérek ezt a lapot megnyugtatásul küldték: imáid meghallgatásra találtak, és választ kapsz rájuk, mert az univerzum a színfalak mögött azért dolgozik, hogy segítsen neked.

Bár talán még nem látod az eredményeket, már csaknem szemmel láthatóak. Ahogyan egy mag a felszín alatt csírázik, mielőtt kihajtana, a te vágyaid is éppen úgy fejlődnek valósággá.

Legyen hited, és bízz benne, hogy minden a te érdekedben történi… mert így van!

2015.05.24 Napi MANTRA


Vasárnapi OSHO ZEN TAROT: Kis Arkanum Felhők Királynője: Erkölcs ---2015.05.24.---

Az erkölcs ennek a nőnek minden életenergiáját elméje szűk börtönébe zárta. De az életenergia ott nem képes áramolni, így ez az asszony valóban egy "kiszáradt, öreg aszalt szilva" lett. Egész viselkedése nagyon illemtudó, merev és kimért, és hajlamos a különböző élethelyzeteket csak fehéren és feketén látni, ahogy ezt a nyakában hordott ékszer is szimbolizálja.
A Felhők Királynője ott ólálkodik minden olyan ember elméjében, akit a jó és a rossz, a bűn és az erény, az elfogadható és az elutasítandó, az erkölcsös és az erkölcstelen merev eszméi között neveltek fel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a megítélések pusztán elménk korábbi beidegződéseiből származnak. És akár másokat bírálunk, akár saját magunkat, ezzel elmulasztjuk a mindenben benne rejlő szépséget és isteni minőséget. Csak ha kitörünk beidegződéseink börtönéből és megleljük szívünk saját igazságát, leszünk képesek az életet olyannak látni, amilyen az valójában.  



"Bodhidharma... messze minden moralista, minden puritán, minden úgynevezett erkölcsös ember és jótevő fölött áll. Ő eljutott a probléma legmélyebb gyökeréig. Ha nincs benned tudatosság, minden erkölcsösséged hamis, minden kulturáltságod csupán egy vékonyka réteg rajtad, amit bárki könnyen szétzúzhat. De ha erkölcsöd tudatosságodból ered, nem pedig fegyelmezettségből, akkor az már egy teljesen más minőség. Akkor minden egyes élethelyzetre a tudatosságod adja meg a választ. Így minden, amit csinálsz, csak jó lehet. A tudatosság nem tud olyat tenni, ami rossz. Ebben rejlik a tudatosság végtelen szépsége: bármi, ami belőle születik, az gyönyörű, helyénvaló, és nem kell magadra erőltetned, nem kell begyakorolnod.
Tehát ahelyett, hogy a leveleket és az ágakat nyesegetnéd, vágd el inkább a gyökereket. Erre pedig csak egy módszer van: az éberség - légy éber és tudatos."

Tündérek üzenete 2015.05.23 Szombat---Haladj bátran!---

Nagy áttöréseket érsz el az életedben azzal, hogy Istentől ihletett ötleteidet gyakorlatba ülteted. Bízz benne, hogy az út minden lépésénél vezetni fognak.

A megérzéseid, álmaid és erőteljes sugallataid nem csupán a vágyálmok példái. Új tervek és helyzetek csíráit képviselik, amelyek isteni életküldetésed eszközeit jelentik. Ne vedd semmibe az ismétlődő, erőteljes gondolatok és érzések képében érkező égi ajándékokat. A tündérek arra kérnek, hogy tartsd tiszteletben a belső érzéseidet azzal, hogy a mai napon legalább egy lépést megteszel álmaid és vágyaid valóra váltása érdekében. Félelem nélkül tégy meg egy lépést abba az irányba, hogy lebontsd életed bármely sérült részét. Tégy meg egy másik lépést, az szíved vágyának valóra váltása irányába. Ha csak egyetlen apró lépést teszel, amely közvetett kapcsolatban áll életed jobbításával, már attól is úgy fogod érezni, hogy együtt szárnyalsz a tündérek birodalmával. Minden áldott nap tégy meg egy-egy lépést, és álmaid hamarosan valóra válnak majd.

Megerősítés: Bátran haladok, bízva abban, hogy minden egyes lépésemet tökéletesen vezetik.

2015.05.23. ---Napi Angyali üzenet---Arielle

Az új lelki és szellemi tapasztalataid hatására máshogy tekintesz magadra és másokra. Tedd lehetővé szellemi adottságaid kibontakozását a tanulás, ima és meditáció segítségével.

 
Nemcsak képzelődsz, hanem valóban különleges pszichológiai képességgel rendelkezel, és most kapcsolatba léptél a szellemi világgal. Ezeket a misztikus tapasztalatokat megnövekedett szellemi nyitottságod eredményeképpen élheted meg, és mert az angyalaidról és az életed céljáról érdeklődtél. Egyik vagyok azon angyaloknak, akiknek a feladata a különleges pszichológiai érzékenységgel megáldott emberek támogatása. Hamarosan más földi segítséget is kapsz szellemi vezetők, mesterek, könyvek vagy tanfolyamok formájában, amelyek mind különleges képességeid fejlődését szolgálják majd.

Kérlek, ne félj az adottságaidtól. Lehet, hogy gyerekkorodban gúnyoltak vagy megbüntettek különleges képességeid miatt, de mi itt vagyunk, és segítünk, hogy legyőzd a félelmedet. Fordulj hozzánk bátran, és mi bátorítunk, veled leszünk.

A földnek most szüksége van a segítségedre. Arra kérünk, hogy oszd meg a benned ragyogó isteni fényt és szeretetet azokkal, akiknek erre szükségük van. Elég, ha csak gondolatban elképzeled, és szeretetenergiád máris az illető hely, növény, állat, személy vagy helyzet irányába áramlik majd. Megköszönjük a földiként végzett angyali segítséged.

2015.05.23.----Osho ZEN Napi Tarot kártya--- Nagy Arkanum VIII. Bátorság----

Ez a kártya egy olyan kis vadvirágot ábrázol, ami szembenézett a sziklák és kövek kihívásával, és megtalálta útját a napfény felé. Ragyogó, aranyfényű aurától övezve feltárja kicsiny lényének hatalmasságát. Ő szégyentelenül éppoly hatalmas, akár a legfényesebb csillag.  
Minden olyan alkalommal, amikor egy rendkívül nehéz helyzetbe kerülünk, ott van előttünk a választás lehetősége: megsértődünk és keresünk egy bűnbakot, akit vagy amit majd hibáztathatunk a nehézségekért, vagy szembenézünk a kihívással, és fejlődünk. Ez a virág megmutatja nekünk az utat, ahogy az élet iránt érzett szerelme kivezeti őt a sötétségből a fénybe. Nincs értelme az élet kihívásai ellen harcolni, vagy megpróbálni elkerülni, visszautasítani őket. A kihívások mindig ott vannak, és ha a mag virággá akar fejlődni, akkor keresztül kell jutni rajtuk. Legyen bátorságod virággá válni - azzá a virággá, amit a mag lehetősége rejt magában.



"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.
A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."

Május 23. szombat – 24. vasárnap – Különleges folyamatok zajlanak már most is és a hétvégén ez folytatódik

Május 23. szombat – 24. vasárnap – Különleges folyamatok zajlanak már most is és a hétvégén ez folytatódik, de e napok nagy része azért a pihenésre is lehetőséget ad – a tetőzések inkább hétfőre várhatók. Maga a folyamat, amelyben vagyunk, egy felszabadító áramlattá alakul. A Plútó és az Uránusz közötti teremtő erő a Vénusszal kiegészülve egy háromszöget hoz létre, melynek csúcsára az Uránusz kerül, a tisztító, tudattágító erők bolygója. Újat, frisset, szabadabb minőségeket hív mos életünkbe. Feszült helyzetekben az eddigieknél nyitottabb, másabb nézetek beengedése, a terhek letétele hoz megoldást. A tisztulás, tisztázás, egyébként is jelen van, akár egy beszélgetés, akár valaminek a megértése által.
A Hold az Oroszlán jegyében vonul a hétvégén, így a lelkünk uralása válik fontossá. Szombaton a Rák csillagkép alatt a Belső Otthon megtalálásáról szól. A nap során tapasztalhatjuk a teremtő hármasságot: a befogadás-táplálás-elengedés egymás után megjelenő folyamatát, megélését. Első ízben a fogadás, a megnyílás jelenik meg. Lehet kérdéses is, mit fogadjunk a lelkünkbe és mit nem lenne jó befogadnunk? Ezt a megtartó, éltető erő követi, majd nap végére az elengedés fázisa jön.
Vasárnap már az Oroszlán csillagkép alatt jár a Hold, az önmagunkra való, tiszta rálátást segíti. Ráébredhetünk arra, mit érdemes elengedni magunkból, min érdemes változtatni.
A vasárnap emellett olyan varázserőket és érzékelőket mozgat meg, amire ritkán adódik lehetőségünk. Most az is rá tud érzékelni a mögöttes működtető erőkre és igazi érzésekre, aki alapvetően nem rendelkezik erős intuícióval. Érezni lehet a szavak, gesztusok, tettek mögötti valós helyzeteket, állapotokat. Meditációra, távolba érzékelésre is alkalmas ez az időszak. Különleges spirituális élmények, érzékelések áradata is lehetséges.
Zentai Anna

2015. május 22., péntek

Osho ZEN Napi Tarot kártya---TŰZ 8 UTAZÁS -- 2015.05.22.

E gyönyörű táj ösvényén ballagó parányi alakot egyáltalán nem érdekli a végcél. Tudja, hogy maga az utazás a cél, maga a zarándoklat a szent hely. Az út minden egyes lépése fontos.
Ha kihúzzuk, ez a kártya mozgás és a változás időszakának elérkeztét jelzi számunkra. Ez a mozgás történhet fizikai térben, egyik helyről a másikra, vagy pedig belül, egyik létformából a másikba. De bármelyik legyen is az, ez a kártya azt ígéri, hogy ez a kalandot és fejlődést is magában rejtő utazás könnyű lesz - semmi szükség arra, hogy erőlködjünk vagy túl sokat tervezgessünk. Az Utazás kártya arra is figyelmeztet bennünket, hogy fogadjuk el az újat és tárjuk ki feléje szívünket, épp úgy, mint amikor megszokott világunkból egy új, ismeretlen kultúrájú országba utazunk. Ha nyitott vagy és elfogadó, akkor ez új barátokat és tapasztalatokat jelent majd az életedben.

"Az élet egy örökös folytonosság. Semmilyen végcélhoz nem akar eljutni. Maga a zarándoklat, maga az utazás jelenti az életet; nincs hová elérni, nincs végállomás - csak táncolni és az úton lenni, vidáman haladni, nem törődve semmilyen úticéllal.
Mihez kezdenél, ha elérkeznél a végállomáshoz? Senki nem teszi fel ezt a kérdést, mert mindenki próbál valamilyen célt kitűzni az életében. De mit rejt ez magában? Mi lesz, ha valóban eléred az élet célját? Egyszerre nagyon kínosan érzed majd magad. Nincs hová menned... elértél a végállomásra - és az út során mindent elveszítettél. Mindent el kellett, hogy veszíts. És most ott állsz meztelenül a célban, és úgy nézel körül, mint egy idióta: mi volt az értelme ennek az egésznek? Annyira siettél, annyit aggodalmaskodtál, és ez az eredmény."

Május 22. péntek – Figyeljük álmainkat, különösen, ha megjelenik a kettősség-egység, a szenvedély, az erő!

Május 22. péntek – A Vénusz és a Plútó szembenállása, vagyis az égbolton jelenleg fennálló fényszögalakzat középtengelye, ma hajnalban (4 óra tájban) egzakt. Figyeljük álmainkat, különösen, ha megjelenik a kettősség-egység, a szenvedély, az erő! A Vénusz most áll együtt a Mekbuda csillaggal, ami a halhatatlan testvér, Pollux térde is. Amikor megjelenik előttünk a térd, az valamivel kapcsolatban mindig alázatra int. Itt az el nem múló, nem pótolható minőségekkel van összefüggésben.
A Nap az Ikrek jegyébe lépett a Zodiákus körön, a könnyed, légies, nyárhozó Ikrekbe, amely nem az elmélyülésről szól, de annál inkább az életről, életteliségről. Az Ikrek minősége az, amikor a lélek gyermeki örömmel, mint egy pillangó, száll virágról virágra, ünnepli az életet, ide is – oda is fényt hint. A Nap hátterében a Bika csillagkép ragyog, így továbbra is a termékeny erők működtetése áll a háttérben és az ebből megszülető biztonság. Ez most a vetés ideje, minden értelemben.
A Hold a Rák jegyében jár a nap nagy részében, estére ér az Oroszlánba. A Rákban még érzékenyebbek, intuitívabbak vagyunk, az otthon, a család elsődleges szerepet kap. Álmaink idején érinti a Hold az Ikrek szívét, így az álmok üzenetében benne rejlik a szeretet ereje, amely az egységre emlékeztet, a látszólagos különbségeken túl. Később, a délelőtt folyamán a halhatatlan, örök értékekkel, hosszabb távon is életképes, igaz minőségekkel találkozunk.
Mindezek közben továbbra is aktuálisak a hosszabb távú üzenetek, amelyek az igazságok tisztázásáról, eddigi nézeteink, tudatunk kitágításáról, terhek letétele általi felszabadulásról szólnak. A Nyilas jegyében járó Szaturnusz egyik lényegi üzenete: a hitünk megerősítése! Itt az ideje, hogy amit fejben tudtunk, azt éljük is, a kézzel fogható valóságban. A hétköznapok vizsgái most erről is szólnak.
Zentai Anna

Napi MANTRA 2015.05.22.


2015. május 19., kedd

Május 20. - 21. - Érzelmi repítőerő

Május 20. - 21. - Érzelmi repítőerő
Felállt már az égen egy éles vonalú Nyílhegy-fényszög, ami e napokban meghatározó szerepet kap. A Sárkány-fényszög általában egy papírsárkány alakjára hasonlít, ez a mostani viszont inkább egy élesebb vonalú papírrepülő, avagy nyílhegy. Főtengelyét a Vénusz és a Plútó szembenállása képezi, a termékenység/ősharmónia és a sorsemelő, megújító erő kapcsolódása. Két szárnya csúcsát a Merkúr és a Jupiter adja, amiben az az érdekes, hogy a Merkúr az egyszerű, földi, hétköznapi dolgok megismerésének igénye és lehetősége, a Jupiter pedig a magasabb, égi összefüggések és bölcsesség bolygója.
A bennünk feszülő érzéki-érzelmi erőt tehát most oldja a megismerés és tudás minősége. A hajtóerőt a Vénusz adja, amely a Rák jegyében most a családi harmónia, meghittség, béke hajtóereje. (Amikor családról van szó, mindig tartsuk szem előtt, hogy eleve összetartozó lélekcsaládok vannak, amelyek nem mindig azonosak a Földön kialakult, vér szerinti családokkal.) A Vénusz hátterében az Ikrek csillagai a különbözőség-testvériség üzenetét ragyogják, a különböző minőségek egymással, egységben való összefonódását. Ez megjelenhet a családi kapcsolatokban is, olyan élményekben, amikor átérezzük, mennyire mások vagyunk, mégis egyek és együtt, egy célért összefoghatunk, vagy együtt eleve erősebbek vagyunk.
Az ikrek Merkúr is a különbségek megismerését, megértését segíti. Az oroszlán Jupiter világos rálátást ad a lényegi működésekre. Az is megtörténhet, hogy az utcán jövős-menős napi rutin közben összefutunk valakivel, akivel kellemesen elcsacsogva olyan dolgokra látunk rá, ami megsegíti az éppen aktuális folyamatot. Vagy egyszerre segít bennünket a gyermekünk és a tanítónk (illetve a gyermeki és tanítói minőség).
Égi papírröppencsünk csúcsán a Plútó áll, tehát az energiák ide koncentrálódnak (persze, az oda-vissza hatás is jelen van). Regeneráló, gyógyító erők aktiválódnak be, teljes átalakulásra ösztönöznek a vénuszi élmények (szerelem, mély belső harmónia megélése, család-anyaság, szépség, alkotó erő). Ráadásul, szerdán este a Hold együttáll a Vénusszal, így még erősebb lelki-érzelmi megéléseket biztosít (19 óra táján egzakt).
Vizsgázunk most abból is, mennyire tudtunk elengedni, szeretettel, bizalommal, és mennyire értettük meg társaink helyzetét eddig. Ha megtettük - jönnek a színjeles bizonyítványok.
Általában véve, aki még nem találta meg a helyét a világban (merthogy az eleve megvan, és a lelki iránytű mutatja!), az most érzékelheti azt is, mi mozgatja, motiválja igazán. Ahogyan rálelünk igazi szenvedélyeinkre, az útmutató is a sorsúton.
Mindezen felül, szerdán a Nap a Fiastyúk csillaghalmaz alatt jár, így az év legtermékenyebb időszakát éljük. Virágzás, gyarapodás ideje ez, minden életterületen.
Zentai Anna

2015. május 17., vasárnap

Május 18. hétfő – A termékenység ünnepe

Május 18. hétfő – A termékenység ünnepe
Kora reggel, 06:14-kor teljesedik ki az újhold, vagyis a világosságot adó Nap és a lelkiségünket jelölő Hold együttállása, a Bika testénél. Nem sokkal ezután a Hold elvonul a Pleiadok (Fiastyúk) csillaghalmaz alatt, ami az égbolt legtermékenyebb pontja. A Bika erejétől átitatott órákban a létrehozó, termékenyítő erők áramlása zajlik. Az újhold segít, hogy leválasszuk magunkról a terméketlen érzéseket, hogy ösztönösen cselekedjünk és olyan dolgokat teremtsünk életünkben, amik valóban működőképesek. Minden területen, az érzelmekben, az anyagiakban egyaránt. Mindez már megjelenik álmaink üzeneteiben is és végigkíséri a következő holdciklust (kb. egy hónap), hogy lelkünk hívásának engedve, az anyagban is azt hozzuk létre, amit igazán érdemes.
A Hold napközben az Ikrek jegyébe lép, így tisztábban tudunk ráérezni a különbségekre, ami sokat jelent a kapcsolatainkban. Mostanában fontos, hogy még jobban megismerjünk és átérezzünk, megértsünk másfajta nézeteket, mint a sajátunk. Így helyes irányba terelhetjük kapcsolatainkat, ahelyett, hogy szembefordulnánk társainkkal, teljesebben tudunk együttműködni velük. Mindehhez társul a belső, lelki működések megismerése, megértése is és az a folyamat, amely már javában zajlik: nézeteink megmérettetése, eddig hitt dolgok életképességének kiderülése.
Estére a Hold és a Mars együttállása intenzívebb, erősebb, átütő érzéseket üzen, a szóváltások, a kommunikáció és a megértés által magasabb szintek felé törhetünk. Előfordulhat, hogy a külvilág, vagy a társunk olyan élményeket ad, amelyek segítenek meglátni, milyen határok közé szorítottuk be magunkat és meg tudjuk haladni azokat. Önmagunkkal következetesek és meggondoltak lehetünk, másokra viszont gyorsabban reagálunk, akár lelkesíthetünk, vagy erőt is adhatunk társainknak.
Kedden hajnalban a Merkúr (intellektus, információáramlás és gyermeki minőség bolygója) látszólag hátráló mozgásba kezd. Nimród íjától és a Bika szarvától fordul vissza és egészen a Bika nyakáig-testéig halad majd. Kapunk tehát egy visszatérő lehetőséget, de akár többet is, ebben az időszakban, amelyek elsősorban szellemi-kommunikációs téren, kapcsolatainkban, kifejezésmódunkban jelentkeznek. A Bika szarvai magasba emelő erőként működnek, de antennaként is a felsőbb világokból érkező üzenetekre. Nimród fegyvere pedig szellemi fegyver, a fénymunkák eszköze. Ahhoz tehát, hogy igazán készen álljunk ezen üzenetek fogadására, egy magasabb szintre lépésre, idejétmúlt, vagy rossz szokásaink elhagyására, kell még egy kis idő, hogy először megtanuljuk szavakba-anyagba önteni gondolatainkat, még termékenyebben kihasználjuk szellemi erőinket, meglássuk és értsük, mi is jelenti a magasabb minőségben való működést.
Zentai Anna

2015. május 15., péntek

Május 16. szombat – 17. vasárnap – Lassanként érezhető már a levegőben a nyár lüktetése, a fényesedés, a virágzás ideje.

Május 16. szombat – 17. vasárnap – Lassanként érezhető már a levegőben a nyár lüktetése, a fényesedés, a virágzás ideje. A Nap a Bika minőségétől átitatva, idejét üzeni a termékeny cselekvéseknek, eddig sokat rágott gondolatok, tervek, vágyak megvalósításának. A hétvégén a Hold is a Bika földies jegyében jár, így az anyagi-földi jólétnek, élvezeteknek tudunk hódolni. Ilyen időkben szívesen foglalkozunk a földdel, a növényekkel, lelünk örömöt virágainkban, de a biztonság megteremtésének igénye is eluralkodhat rajtunk, akár érzelmi, akár anyagi értelemben. Egy dolog állandó: hogy az anyagban, a kézzel fogható dolgokat tekintve minden változik, csak a lélek, a belső tartalom örök. Itt találhatjuk meg az igazi stabilitást. A hétvége kedvez új dolgok elindításának is, de ennek előfeltétele, hogy az eddigi tapasztalatokat már összegeztük.
Szombaton este egzakt, de már érezhető a Vénusz és a Neptunusz bolygók felemelő, érzéseket serkentő, művészileg is megihlető kapcsolódása. Érzékek és mély érzések, harmónia és a feloldódás vágya kapcsolódnak össze. A Neptun által a jövő érdekében történő, mély, belső letisztulások, tisztázások ideje zajlik most is. A Vénusz az Ikrek csillagkép lábfejénél, egészen pontosan a sarkánál üzeni, hogy most tudunk igazán a sarkunkra állni és megfordulni, ha kell, olyan minőségek, dolgok felé, amik már nem múlandóak, hanem igazán szép, hosszú távú értékeket képviselnek. Női önbecsülésünket is segíti megerősíteni ez a helyzet. A jövő érdekében mély lelki és tudati tisztító áramlatok mossák végig az eddig rejtett zugainkat, a lelki-érzelmi harmónia válik megélhetővé. Mind párkapcsolatban, mind családi kapcsolatokban, az egységesülés, eggyé válás felé emelkedhetünk.
Vasárnap tartsuk szem előtt az „okos enged, szamár szenved” mantrát és lássuk be, sosem az győz, aki birtokolni akar, kapaszkodik és erőlködik, hanem mindig az, aki elenged. A jelen idők áldozatai is áldássá válnak, hiszen eszerint működik a Természet. Ezen a napon is érhetnek lelkesítő örömök, akadályokon átsegítő, tanító élmények. Egyre inkább megjelenhet bennünk a szenvedélyesség, az érzékiség és a hétköznapok megélései által megtanulhatjuk, hogy nem elfojtásra, hanem igaz vágyaink megélésére születtünk.
Hétfőn hajnalban már újhold - a Nap és a Hold együttállása egy új ciklus kezdetét, megújulást, a termékeny és stabilizáló erők aktiválását hozza el.
Zentai Anna

2015. május 14., csütörtök

Május 15. péntek – Lehet valamiben egyszerre termékenynek, gyarapodónak, virágzónak lenni és ugyanakkor levágni, elengedni, kiiktatni azt, ami nem boldogít, nem termékeny?


Május 15. péntek – Lehet valamiben egyszerre termékenynek, gyarapodónak, virágzónak lenni és ugyanakkor levágni, elengedni, kiiktatni azt, ami nem boldogít, nem termékeny?
De még mennyire... kitűnő példa erre ez az időszak, aminek a mai nap ebben az értelemben a tetőpontja. Egyik oldalon ott a szellemi erő, a megismerés, másikon az érzékelhető ideje annak, mit érdemes elengednünk. Vagy másképp: egyik oldalon ott a gyorsaság, a feltörekvés, másikon a megfontoltság, a céltudat. A Mars és a Szaturnusz, vagyis a fény felé növekedés, a nyílt szeretet és a Küszöb Őre, a rendelt idő bolygója, állnak egymással szemben. Ez a helyzet a két erő egymással való kiteljesedését, egyensúlyozás általi együttműködését mutatja. A Mars az Ikrekben a mindent gyorsan átlátó, megismerő, csacsogó oldal, míg az öreg bölcs Szaturnusz a másik oldalon, a Nyilas jegyében, valóban magas tudással, ismeretekkel rendelkezik. E kettőt pedig most össze tudjuk hangolni.
Érdekesebb azonban a háttér, a mögöttes üzenet: a Mars a Bika testén halad most, a termékenység erői lépnek működésbe rajta keresztül, a Szaturnusz pedig még a Skorpió fejénél, ollóinál hátrál. Vagyis, egyik oldalon ott a termékenyítő, létrehozó erő – a Bikát illetően az a késztetés él bennünk, hogy anyagba ültessük vágyainkat és elképzeléseinket, de mindezt az isteni minőségnek megfelelően, vagyis fényt teremtsünk, alkossunk, az anyag világában is. A Skorpiónál pedig mély, belső munka során van lehetőségünk önmagunkkal megküzdeni, lehántani magunkról az egó- és félelem-burkokat, így léphetünk egy magasabb létezési szintre. E két tengely a biztonság érzetét, a külső-belső stabilitást mozdítja meg. Belső világunkban tehát annak van ideje, hogy a félelmek elhagyása által egyre biztosabbá váljunk önmagunkban, teljességre született, minden áldásra érdemes lényünkben. Hiszen mindannak az áldásnak, amit kívánunk, semmi akadálya nincs a félelmen kívül.
Megjelenhet persze továbbra a gondolkodásbeli változtatás is, vagyis azok, akik túl dogmatikusan hisznek bizonyos szabályokban, bevett hiedelmekben, most döntögetik képzelt bálványaikat.
A mai nap reggele emellett hirtelen meglepetésekkel is szolgál és általában véve a szabadság üzenetét hozza. Ideje kitágítani lelkünk-szellemünk eddigi határait és új, más, szokatlan dolgokba kezdeni. Érezhető már az erős, akár mámoros érzelmeket fokozó, szombaton tetőződő áramlat is, aminek meg igazán örülhetünk. Hiszen kapjuk az útmutatásokat, oldjuk a fájdalmakat, dalol a lelkünk.
Zentai Anna