Az énkép 1. része: az énideál. Az énideál az a személy, akivé a leginkább válni
akarunk. Ez megfelel a győztesről alkotott elképzelésünknek. Ez egy kép, egy remény
vagy egy ideál tökéletes önmagunkról, amivé válhatnánk. Az egyik dolog, amit a sikeresemberekről tudunk, az, hogy a sikeres embereknek igen világos énideáljuk van. Világos
elképzelésük arról, hogy mivé akarnak válni. A sikertelen embereknek bizonytalan az
énideáljuk.
A 2.: önmagunkról alkotott reális képünk. Önmagunkról alkotott képünk azt
ábrázolja, milyennek látjuk magunkat, és hogyan gondolunk magunkra. Ez a kép egy belső
tükör. Ahogyan magunkat látjuk ma. Mindennapi megnyilvánulásainkban nap nap után.
A 3. rész: az önbecsülés. Azt mutatja, hogyan érzünk önmagunk iránt. Önmagunk
iránti érzésünk a hajtóerő, a motor. Hatalmas hajtóereje a tudatalattinknak. Az
énképünkön belüli hajtóerő, és valójában ettől függ, mi minden történik velünk. Az
önbecsülés legjobb meghatározása: mennyire szeretjük önmagunkat. Mennyire szeretjük
magunkat mint szülőt, mennyire szeretjük magunkat mint alkalmazottat, mint főnököt,
mint pénzkeresőt, mint nyilvános szereplőt, mint sportolót stb. Mennyire szeretjük
magunkat, milyen az önbecsülési szintünk, milyen az emocionális beállítottságunk életünk
egy bizonyos szféráját illetően – ez határozza meg teljesítményünket abban a szférában.
Csodálatos, hogy mivel azzá válunk, amit gondolunk, énképünk alakítható,
önbecsülésünk növelhető azáltal, hogy állandóan mondogatjuk: „Szeretem magam! Én
szeretem magam! Én szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem
magam!” Minél többször mondjuk: „Szeretem magam! Szeretem magam!”, minél
többször ismételgetjük el, önbecsülésünk annál magasabb lesz. És minél magasabb az
önbecsülésünk, annál pozitívabb lesz összénképünk. És minél pozitívabb az
összénképünk, annál jobbak az eredményeink, minden téren.
Minden alkalommal, amikor azt mondjuk: „Szeretem magam! Szeretem magam!
Szeretem magam! Szeretem magam!”, mintha pszichikailag felpumpálnánk magunkat.
Minden olyasmi, ami önbecsülésünket növeli, növeli teljesítményünket is. Minden
olyasmi, ami önbecsülésünket csökkenti, lerontja teljesítményünket: többet hibázunk,
rosszkedvűek leszünk stb. Önmagunk szeretetének kritikus pontja, vagy
önbecsülésünknek, ha úgy tetszik, az, hogy először is: senki mást nem szerethetünk
jobban, mint ahogy önmagunkat szeretjük. Tehát önbecsülésünk szintje maghatározza
másokkal való kapcsolataink minőségét. Másodszor: senki mástól nem várhatjuk el, hogy
úgy szeressen vagy becsüljön minket, mint mi önmagunkat. Mások felénk irányuló
érzéseit is saját önbecsülésünk határozza meg. Ma már minden egyes pszichológiai iskola
egyetért abban: az, hogy milyen őszintén szeretjük és fogadjuk el magunkat mint értéket
és hasznos emberi lényt, az hatással van mindenre, ami velünk történik. Mennyire
szeretjük magunkat?
Önbecsülésünk növelése érdekében mondogassuk: „Szeretem magam! Szeretem
magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!
Szeretem magam! Szeretem magam!”
A következő kérdésünk az: Honnan származik, miből ered az önbecsülés?
Rájöttünk arra, hogy az énkép, ha semmi más, de az énkép alakítható, mivel egyikünk
sem születik kész énképpel. Mikor megszületünk, nem is tudunk önmagunkról. Nincs sem
önképünk, sem önbecsülésünk. Mikor megszületünk, képességeink nyitottak. Tiszta
lappal jövünk a világra. Az átlagember nyitott képességekkel jön a világra, és nincs
énképe. Mindazt, amivé mára lettünk, minden érzésünket, minden értelmünket meg kell
tanulnunk eddigi életünk során.Tudjuk azt is, hogy az újszülött gyermeknek óriási igénye van a szeretetre és az
érintésre. És mint azt a hatalmas kutatási anyagok bizonyítják: a szeretetet és az érintést
egész életünk során igényeljük. Különösen első éveinkben, mivel gyermekként tanuljuk
meg, kik vagyunk, milyen értékesek vagyunk, fontosak vagyunk-e, okosak,
szeretetreméltóak, kedvesek, viccesek. Mindezt úgy tanuljuk meg, ahogy szüleink bánnak
velünk. Ha szüleink, testvéreink, nagyszüleink, nagynénéink, de különösen a szüleink
valóban fontos gyereknek tartanak, akkor fontosságunk tudatában növünk fel. Ha nem
így van, akkor valami más történik.
Tudjuk, hogy az énkép kialakulása szempontjából életünk első pár éve a
legfontosabb. A gyermek nulláról indul. Amikor megszületik, fogalma sincs róla, ki ő vagy
mi ő. Nem tudja, milyen értékes élete 1., 2., 3., 4. és 5. évében. Néhány pszichológus
szerint ez 5 év. De ma már 3 évre teszik. A gyermek első 3 évében megtanulja, ki is ő. Azt
mondják: ha elegendő minőségű és mennyiségű szeretetet kap, az első 3-5 évben
megalapozzuk egy életre. Szilárd alapokat adunk önbecsülése, önbizalma és önértékelése
számára.
Valójában közvetlen kapcsolat van a szeretet minősége és mennyisége, valamint
az egészséges személyiségfejlődés között. Minél több feltétel nélküli szeretetet kap a
gyermek azokban a fogékony években, annál erősebbek lesznek személyiségének alapjai.
Megfordítva az egyenletet: gyakorlatilag az összes pszichózis, neurózis, minden
személyiségzavar, viselkedési nehézség mélyen gyökerezik, mégpedig az énkép
problémáinál.
Felnőttként visszatekinthetünk (itt van felnőtt személyiségünk), tehát felnőtt
emberként kijavíthatjuk a hibákat. Az alapozás hibáit, ha úgy tetszik. Azáltal, hogy
ismételgetjük: „Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!” Mintegy szilárd
anyagot pumpálva be mélyre nyúló személyiségünk alapjaiba.
A gyereknek úgy kell a szeretet, mint rózsának az eső. A szeretettől megfosztott
gyermek bele is halhat a szeretetéhségbe. Ez egy betegség, melyet morázmusznak
neveznek. Mit tudunk még a gyerekekről? Tudjuk, hogy 2 figyelemre méltó tulajdonsággal
jönnek a világra. Az egyik, hogy nincsenek félelmeik. A gyerek félelem nélkül születik.
Nem fél semmitől, kivéve, hogy leesik, vagy a hangos zajoktól. Ennek a beállítottságnak a
kifejezése: meg tudom csinálni. A gyermek úgy jön a világra, hogy azt hiszi, mindent meg
tud csinálni. Bárki, aki nevelt már 3, 4, 5 éves gyereket, tudja, hogy ezekben az években
állandóan az életéért kell rettegni, mert olyan, mint egy kamikáze pilóta, mert semmitől
se fél. A másik tulajdonságuk az, hogy születésükkor ösztönlények. Azt tesznek, azt
mondanak, amit akarnak. És nincsenek gátlásaik. Egyszerűek, nem félnek megtenni azt,
amit akarnak, és ezt pontosan kifejezi a nem kell megtennem magatartás. Nem kell
megtennem. Aki próbált már irányítani egy gyereket, az tudja, mind ilyenek. Az első, amit
megtanulnak, ha irányítani akarjuk őket: a nem. Azt mondják: „Nem. Nem kell azt
tennem.” Természetesen olykor sikerül jobb belátásra bírni őket, így vagy úgy. De a 2
alaptulajdonság, amivel mindannyian a világra jövünk: a félelem- és gátlásnélküliség.
Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy születésünktől fogva természetes jogunk félelem
és gátlások nélkül élni. És csak akkor tudjuk visszavarázsolni felnőtt életünkbe a félelem
és gátlás nélküli állapotot, ha igazán meg vagyunk elégedve önmagunkkal. A legjobb
szervezetekben és vállalatokban létre tudják hozni azt a környezetet, amelyben félelem
nélkül és fesztelenül lehetünk önmagunk. Hogy önmagunk legjavát adhassuk.Brian Tracy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése