2013. július 11., csütörtök

DUÁLTÖRVÉNY IV "A férfi sorsa a nő"

Minél jobban áthatja a lelket az Istenhez való ragaszkodás, annál biztosabbak a megérzései. - A fejlett szellemek szeretete azért rendíthetetlen, mert egymásban Isten Lelkét szeretik. - A férfi meg a női lélekfél míg alacsony fokozaton áll, csak az érzékiségben tudja kifejezni az összetartozás érzését. - A fejlődés útján a felülről eredő értékeket mindketten a női félen keresztül kapják. - A női szellemek színvonala mutatja egy-egy embercsoport szellemi fokozatát. - A keleti népek elmaradottságának oka: a nők aláértékelése. - Az alacsonyabb rendű világokon nagyon könnyű, a magasabb rendűeken nagyon nehéz a testöltés törvényébe bejutni. - A nő lelkén áramlik keresztül a fejlődés folyama. - Miért nem tudja magát kivonni a férfi a nő befolyása alól? - A férfi kétféle nőtípusa. - Az ideális nő hivatása a férjjel, apával, esetleg nagyapával szemben. - A férfi érdeke, hogy a vele összekapcsolt nő minél magasabb szellemi fokozaton álljon. - Mindenki a duáljáért munkálkodik, aki a házasságban kifogástalanul betölti hivatását, bárki legyen is az élettársa. Az a férfi, aki megbecsüli és szereti a házastársát, sokkal gyorsabban halad előre, mint aki a tudományokkal vagy az aszkézissel töri-zúzza magát. - A szeretetben leélt házasélet mindkét fél duálértékét óriási módon megnöveli. - Az ilyen házasélet után a férfiszellem bölcsebbé, higgadtabbá, lágyabbá lesz, s így könnyebben megérzi és megtalálja a duálját. - A férfi ebben a kiegyenlítettségben bizonyos semlegességre tesz szert, s így magasabb rendű egyéniséggé fejlődik. - Ez az útja a fennkölt és ragyogó élet elérésének.






Minél jobban át van hatva az emberi lélek az Istenhez való ragaszkodás gondolatától és az ilyen irányú törekvéstől - ami nem máról holnapra, hanem hosszú idő alatt alakul ki az emberi lélekben - annál biztosabbak a megérzései és következtetései.


Nem mondom én ezzel azt, hogy sohasem téved vagy tévedhet, mert hiszen tökéletes ember nincsen a Földön; a tökéletlenségnek bizonyos rétegét mindenki felveszi, még azok is, akik magasabb szférákból szállnak alá, akik küldetésben vannak, mert miután ennek a Földnek az atmoszférájában kebeleztetnek be, ehhez tévedések és bizonytalanságok vannak hozzákötve.


Tehát minél többet tapasztalt, minél több jó következtetést vont le, minél erősebben hitt és bizakodott, és ebben a hitében és bizakodásában minél jobban megerősítette magát a jóban, azaz a valóság világában, ahol minden a maga formájában mutatkozik, és minél jobban meggyőződött arról, hogy nagyon jó volt, hogy a hitén keresztül a jóhoz kapcsolódott: annál jobban megerősödik lélekben; és mikor ismét a Földre jön, már magával hozza a jónak és igaznak bizonyos mennyiségét, amely benne már törvénnyé vált és az az élete folyamán az elveiben, megállapításaiban, törekvéseiben megnyilvánul.


Az ilyen emberek már ebben az igazságban élnek, így gondolkoznak, ezt látják helyesnek, és ez tart törvényt bennük és felettük.


Ezek az emberek - legyenek férfiak, vagy nők - azonnal felismerik és megérzik egymásban a jónak és igaznak a hasonlóságát; vonzódnak egymáshoz, csoportokba verődnek, barátságra lépnek egymással, sőt hogyha a munkájuk vagy vezeklésük úgy kívánja, előfordul, hogy házasságot is kötnek, és ilyenkor, ha az úgynevezett szerelemmel nem is, de nagy és mély szeretettel szeretik egymást.


Ez az a tiszta és igaz szeretet, amelyet semmi sem tud megmásítani.


És vajon mit szeretnek egymásban? A jót, az Istent, az isteni Lélek kisugárzását, az isteni Léleknek az egyénen keresztül való megnyilatkozását.


Mivel pedig az elfogadott elvek szerint veszi kezdetét egy-egy emberi lélek fejlődése és tisztulása, vagy pedig a süllyedése: tehát az a mérvadó, hogy a szellem mit fogad el irányelvül.


Mi ebből a következtetés?


Az, hogy az emberiség is csak arra a fokozatra juthat el, amit igaznak és jónak lát, vagyis amit elfogadni képes. Az ember önmagából semmit sem tud teremteni, felszínre hozni, csak azt, ami benne van. Azt mutathatja meg, azt pecsételi meg az életével, amit elfogadott, amire nézve a lelke nyitva áll.


A férfi meg a női lélekfél addig, ameddig alacsony fokozaton áll, csak a maga durva, test szerint való megnyilatkozásában képes magát kifejezni, és bűnössége folytán az összekapcsolódást csak az érzéki vonzalomban tudja elképzelni és létrehozni. Mihelyt azonban ebből az alacsony állapotból kiemelkednek, már lélekben egy magasabb rendű érzésben, abban a szeretetben és egymás felé való vonzódásban kell megtalálniuk az önmaguk kifejezését, amely többé nem csak az utódok létrehozásában - mint ennek a kétféleségnek csupán testi-emberi kifejezésében -, hanem a léleknek a kiegyenlítettségében, közös munkában, új alkotásban jelöli meg a fejlődésük útját, amely munka egymáshoz köti őket.


És mivel ebben a munkálkodásban, ebben az alkotásban a kettő egy, így mindketten részesülnek abból, amit az elfogadó fél a maga érzésén és a fejlődése által elért fokozatán keresztül szív magába a magasabb rendű igazságok világából, ahova fel tud emelkedni, ahol magát érzelmileg és értelmileg otthon érzi.


Ebből következik, hogy bármely égitestnek, így a Földnek is, valamint a Földön élő nemzeteknek, fajoknak, csoportoknak fejlettségi fokozatát az mutatja meg, amilyen fokozaton annak a csoportnak a női lelkei állanak.


Így, mivel a primitív pogány népeknél kezdettől fogva a nő mint a bűnre való ingerlés, az érzékiség felé ösztönző eszköz áll a felfelé törekvő férfi képzeletében, azért a férfi a nőt megvetésével sújtja, lenézi, magát tőle úgyszólván távol tartja mert tisztátalannak véli a nővel való kapcsolatot.


A férfiléleknek ez az elgondolása és érzése az önmaga felett való ítéletmondást jelenti, mivel a keleti ember, aki a nőt a bűnre való csábítás és kísértés eszközének tekinti, tulajdonképpen önmagát látja benne, mert hiszen hogyha ő a nőt nem mint testet, hanem mint lelket tekintené és emelné fel, és a nő lelkén keresztül ő maga is próbálkoznék keresni, kutatni, széttekinteni a láthatatlan világban, akkor meglátná és megtalálná azokat az eszközöket, amelyekkel felemelkedhetnék azokból az állapotokból, amelyekben vesztegelni kénytelen.


Mert minél alacsonyabb valamely világ, annál nagyobb tömegben vannak benne összesajtolva azok a szellemek, akiknek szükségük van az ütközésekre, a fájdalmakra, a tapasztalatokra, és annál nagyobb nyomást gyakorol a láthatatlan világból az a szellemfluid a Földön élőkre, annál nagyobb a testiség ingere és bővebb a gyermekáldás, és annál nehezebb a nőnek és férfinak együttélése, mert az érzéki ponton kell az életükért azt a bizonyos vámot lefizetniük, amit a Föld mindenkor meglévő természete tőlük megkíván.


Ellenben minél magasabb rendű egy világ, s minél magasabb rendű elvekkel átitatott szellemcsoportok öltenek rajta testet - mint pl. a félanyagi világokon - annál nehezebb a testöltés törvényébe bejutni, különösen annak, aki még nem egészen töltötte meg a lelkét azokkal a szükséges tudományokkal és törvényekkel, amelyekben próbát akar élni és magát kiképezni. Ott az elfogadó elv az egységben a maga helyén áll, mint egy felfelé kinyújtott kéz.


Tehát mind a férfinak, mind a nőnek be kell töltenie a maga rendeltetését, amely számára elő van írva. Azonban itt a földi világban - mivel az elfogadó mélyen alásüllyedt - magával rántotta azokat az erőket is, amelyek mint aktív ténykedő erők vannak hivatva formákat, eredményeket, vagyis testeket létrehozni.


Mert minden gondolatnak, minden elgondolásnak teste van, alakja van, hogy az mással is közölhető legyen. De mivel az emberiség a rosszat, a helytelent fogadta el, tehát ami ebből származik, az mind tökéletlen, szenvedést okozó és csalódást eredményező alakulatot hozott létre. Mivel pedig a női természet arra van berendezve, hogy rajta áramoljék keresztül a fejlődésnek, az átalakulásnak a lelke, azért őbenne semmi sem annyira állandó, hogy rögzítve lehessen. A férfiban kell rögzítődnie, a férfinak kell azt a jót vagy rosszat, amit a nő fluidjain keresztül elfogadott, kialakítania és feldolgoznia a világban.


Ezért nem vonhatja ki, de nem is képes magát kivonni a férfi a nő befolyása alól; tudtán és akaratán kívül a fluidokon, a rokonszenven, a szereteten keresztül befolyásolja őt a nő lelke, és a nő lelkén keresztül az az elgondolás, az az irány, amit a nő követ, ami felé a nő kinyújtotta a kezét, ami a nő lelkében mint vágy, mint gondolat, mint törekvés kialakult és megszületett.


A férfi érzi és tudja ezt, s azért a jobbik énjében tisztának, igaznak, becsületesnek és jónak óhajtja látni az anyját, a feleségét, a testvérét, a leánygyermekét; tisztáknak és jóknak óhajtja látni az őseit és az unokáit, de a benne lévő rossz, a benne kikristályosodott bukás folytán pusztítja a másik nemet, rombolja a nő lelkében az igaz és jó kialakított reformját. Mert egyik oldalról a gőg és büszkeség arra indítja, hogy elnyomja, megsemmisítse, büntesse a nőt, másfelől pedig az önzés és érzékiség folytán annak az elnyomott és büntetésre szánt női elvnek a bukásából származó, a testének kedvező előnyöket igyekszik megszerezni magának; így kizsákmányolja lelkileg és testileg; uralkodik, azaz uralkodni akar felette, irányítani akarja, parancsolni akar neki, és semmiben sem akarja megengedni, hogy az az elnyomott alárendelt állapotba süllyedt nő föléje kerekedjék, neki irányt szabjon. Süllyedt állapotában az előnyöket mind a szerelmi, mind az anyagi téren igyekszik magának megszerezni, és ezzel szemben elnyomással, zsarnoksággal, megvetéssel és lenézéssel fizet a nőnek. Kétféle nőt akar ismerni: az egyiket, akiben az utódait, nemzedékeit tovább akarja vinni, akit magához emel, és a másikat, akit elnyom.


Mivel azonban ez nagy igazságtalanság és nagy tökéletlenség, azért nagyon megbosszulja magát; az elnyomott női fluidok ravaszsággal felelnek, kétszínűséggel és hamissággal kerekedik felül a nő, és kilopja a férfi lelkéből a hitet, a remény és a meggyőződést. S mivel a nő süllyedt volta meggátolja a férfit abban, hogy felfelé tekintsen, tehát lefelé gravitál, és az alsóbb rétegekben alsóbbrendű vágyakkal és törekvésekkel, anyagiassággal és felületességgel töltődik meg a lelke, az élete.


Ennek következtében a férfinak szükségképpen csalódnia kell, mert az így megromlott ítélőképességével nem lélek szerint választja meg a feleségét, az eszményképét, s azután sem tartja magát tisztán az alsóbbrendű elfogadó erőktől, s így a házasságba is magával hurcolja azokat a fluidokat, amelyeket a házassága előtt összeszedett. Ekképp maga körül olyan fluidokat teremt, amelyekhez lelkileg nem képes kapcsolódni, mert azok nem elégítik ki őt, vagy ha mégis kapcsolódik, akkor az ő magasabb rendű és nemesebb törekvéseinek az esetek túlnyomó százalékában inkább csalódás lesz a sorsuk, ahelyett, hogy azok valami jót eredményeznének számára. Ennek következtében a hite, a bizakodása elcsenevészedik, és a szellemvilágban nagyon sokszor elhagyatva kénytelen a szellemi életét leélni, reménység és lehetőségek nélkül arra, hogy feljebb emelkedhessék.


Ilyen esetekben nagyon sokszor a leánygyermek veszi kezébe az apának vagy a nagyapának az ügyét, és vezeti őt ki azokból a tévelygésekből, amelyekbe elhibázott földi élete folytán jutott. Máskor a feleség; de csak akkor, ha sokkal magasabb rendű fogalmai, elgondolásai és törekvései voltak, és azok töltötték be a lelkét, úgy hogy benne a megbocsátás és a szeretet érzése nagyobb annál a szerelmi érzésnél, amely őket annak idején egymással összekötötte.


Számtalan formája van ezeknek a megoldásoknak. Gyakori eset, hogy az apa a leánygyermekében látja azt az ideált, akit követni, akihez az ő tiszta és szép érzéseit hozzákapcsolni jónak látja, mert az élete folyamán a nőhöz főzött gondolatai és megállapításai annyira alacsonyrendűek, már eleve annyira lenézők és elítélők voltak, hogy nem volt képes valami testen kívülit, valami a testi fogalmakat meghaladó jót és igazat beleképzelni abba a személybe, aki a felesége volt. Pedig ez mind nem abban a személyben lévő hiba volt, hanem a férfiban magában, a férfi elképzelésében és megállapításában.


Így óriási űr, óriási szakadék támad, illetőleg marad a házasságban betöltésre váró érzésben.


Mi teszi ezt?


A bűn, a mindkét részről való tévelygés.


Hiába emeli fel a fejét a férfi, hiába érzi magát nagyobbnak, bölcsebbnek, tökéletesebbnek: azért nem több, nem nagyobb, nem tökéletesebb, mint a hozzá kapcsolt nő, mert az a nő az ő kiegészítő része, és legtöbbnyire az a nő mutatja meg a férfi tulajdonképpeni fokozatát, akivel házasságban, illetőleg érzelmi közösségben él. (Bár vannak kivételes esetek is.) Mert az a nő az ő gyermekeinek anyja, annak a nőnek a fluidjaiban van az ő lelki és testi otthona; az van mellette, annak a vágyai, törekvései inspirálják az ő vágyait és törekvéseit lelkileg és testileg - akaratán kívül is - annak a nőnek elgondolásai - bármennyire akarnak is tőlük szabadulni, bármennyire lenézi is azokat -, belenyúlnak az ő lelkének elgondolásai közé, helyet kérnek maguknak, és megteremtik a jelent, a jelenből pedig megteremtik a jövőt.


Így tehát érdeke a férfi lelkének, hogy a hozzá szorosan kapcsolt másik fél, a nő, feljebb emelkedhessék, oda, arra a magaslatra, ahova őt a férfi elképzelése megálmodta; kell, hogy a nő tiszta, istenfélő, vágyódó lelke abból a magasabb világból táplálkozva hozhassa le magának a mindennapi életbe azokat a megoldásokat, amelyekkel az élet útjain lépésről lépésre együtt haladhat a férfival.


S hogyha az imádkozó női lélek az Istennel összekapcsolódva a maga egyszerűségében és csendességében fel tudja fogni lelkében azokat az igazságokat, amelyek ha nem is messze nyúló igazságok, hanem csak az élet mindennapi problémáinak megoldására valók, amelyek az életet egy kicsit elviselhetőbbé, törhetőbbé, békésebbé és szebbé teszik: akkor az életével máris nagyot, szépet és igazat művelt, és a férfi lelkét is csendességre, istenfélelemre és bizonyos lágyságra készít elő.


Az ilyen női lelket a férfinak maga mellett nemcsak megtűrnie, nemcsak az életének kiegészítő részéül kell tekintenie, mint olyan szükségességet, amelyet az élet parancsolt reá, hanem mint Isten nagy ajándékát.


Hiszen - mint már az előbbi tanításaimban is mondottam - nem mindenki élhet a duáljával, de mindenki dolgozhat a duáljáért a házasságban, a duáltörvényben, a szerelmi törvényben; mert hiszen a tökéletlen, éretlen duálfelek hiába is találkoznak, a találkozásból a hasonló bűnök és tévedések folytán csak nagyobb rombolás és szétesés származik, amelyekben mindkét fél zúzódásokat és sebesüléseket szenved.


De bármilyen primitív legyen is az a női lélek a maga egyszerűségében, az ő megérzése és az Isten felé irányuló elfogadó beállítottsága révén mégis érzékenyebb, tisztább és könnyebben befolyásolható, mint a férfi, mert a szeretete nagyobb és tisztább, a hite mélyebb, a reménye pedig, amely az ilyen lelken keresztül az eshetőségek világába mintegy nyitott ajtót talál, könnyebben megleli a férfi részére is azokat a közel eső lehetőségeket, amelyekkel az az életének mind a közel, mind a távol eső problémáit megoldhatja, mint ha a férfi a maga fejlett értelmével és eszével a külső világban keresgélné azokat a megoldásokat, amelyek lépésről lépésre adódnak.


Az a férfi, aki az asszonyt, a feleséget a maga kiegészítő részének, az ő lélek szerinti felének tartja, s azzal a szeretettel és megértéssel kezeli, mint a tulajdon énjének egy részét, sokszorta gyorsabban halad előre a hitben, a szeretetben, a bölcsességben és a lelki megvilágosodásban, mint hogyha a tudományokkal és az aszkézissel töri-zúzza és kínozza magát, s ha éjt nappallá tesz és önmagát felőrlő munkát végez is csak azért, hogy kiemelkedhessék a Föld légköréből - a duáltörvény tekintetében pedig fejletlen.


Az a férfi, aki a nővel szemben félreteszi az önmagát fölöttébb értékelő gőgöt, s a nőhöz, aki őt szereti, szintén szeretettel, megértéssel, elnézéssel, sőt a hibáit nemcsak megbocsátó, hanem észre sem vevő bizalommal közeledik, s ezzel a nő lelkében megelégedettséget és kielégítettséget tud létrehozni: az ilyen bizalommal, megértéssel és szeretettel eltöltött életnek nemcsak az emlékét viszi magával, hanem annak a másik léleknek a megelégedettségét, kielégültségét, ragaszkodását is, s így egymás lelkére mintegy új fényt vetnek, mintegy új erőket sugároznak, amelyek addig hiányzottak belőlük. Ez mindkettőnek a duálértékét fel nem becsülhető mértékben emeli.


Azután az ilyen kielégített és megelégedett női érzések a férfilélekben nyugodtságot, biztonságot, bölcsességet és világos látást ébresztenek, mert azokra a fluidokra, amelyekkel összekapcsolódnak, tökéletesítőleg, érlelőleg hatnak. Ennek következtében a férfi adó, ténykedő erői biztonságosabbak, bülesebbek tesznek és az a bizonyos féloldalúsága megszűnik, mert az ő férfiúi lelkierői nem lesznek annyira éhesek, mert betöltődtek. Ennek a folyománya lesz azután az elkövetkezendő időben, hogy a férfi szerelmi érzései - mivelhogy nem éhesek - nem kapkodnak mohón, nem tapadoznak és ragadoznak azokhoz a női lelkekhez, akik külsőleg tetszetősek és megnyerő formában jelennek meg előtte, mert most már van hozzá ideje és megvan a belső kiegyenlítettsége arra nézve, hogy könnyebben és okosabban, a maga igazi érzéseivel tudja megérezni és megtalálni a hozzá illő, őt kiegészítő részt.


A férfi ebben a lelki kiegyenlítettségben bizonyos semlegességre tesz szert, azaz önmagában is egy én lesz, tehát sokkal inkább egyéniséggé válik, sokkal inkább be tudja tölteni azt a hivatást, amit a Gondviselés rábízott, ti., hogy a világnak, és a világ állapotainak formálásában tevékenyebb és hatékonyabb részt tud venni, mert nem befolyásolják az ő féloldalú fejetlenségei - önmagában is sokkal inkább egészet képez, mint az a férfi, aki a duális oldalán fejletlen.


Az ilyen férfiszellem a testi állapotba való bekapcsolódásakor több békességet és nyugodtságot hoz magával, s nemi vonatkozásban inkább önmagába bezárkózott lesz, semhogy a másik nemű fluidok rá nézve kísértést jelentők lennének. Ha pedig nagy dolgok vannak rábízva, amelyekben a családi élet, a feleség, a gyermekek akadályt jelentenének, könnyen le tud róluk mondani, mert hiszen ő már lélekben is valaki, ti. a lelkében ott vannak és ott élnek a női fluidokkal kiegyenlített, semlegesített erők, már benne vannak a megelégedett, megnyugodott, kielégült női fluidok, és nincs arra szüksége, hogy új ingerek, új szerelmek által új női hatásokat vegyen fel.


Ekkor válik igazi férfivá, aki önuralommal és bölcsességgel rendelkezik; most már önmagában egy én; mert már nagy mértékben benne vannak a kétféle nem magasabb rendű erői.


Csak ezekből lehetnek azok a nagy, missziós szellemek, akik valami nagy dolognak a véghezvitelére küldetnek, akik valami nagy dolgot adtak és adnak a világnak. Az ilyen férfi - ha a testén keresztül megnyilatkozó, vagy magáról életjelt adni kívánó nemiség az új testben ki is bontakozik - könnyűszerrel, egy gondolattal a tudatnak egy eldugott szögletébe tudja azt száműzni, úgy hogy ennek az érzésnek hovatovább mindig kevesebb és kevesebb megnyilatkozási lehetősége marad, mert a lelki és szellemi nagy kötelezettségek elfoglalják a lelkét, a gondolatvilágát, a vágyvilágát, és uralják az akaratát.


Az ilyen férfi magasabb rendű egyéniség, mint az a nő minden csillagával és ragyogásával együtt, aki mint kísértő követi őt. Ez a férfi már nem reagál az ilyen kísértésre. Megbecsüli, értékeli mindazt a szellemi jót és szépet, ami a női lelken keresztül is mint hatóerő a világba jut; a lelkében talán kialakul a női ideál, s talán egy pillanatra vágyódva is tekint felé az eszmény felé, akit a lelkében elérni és magáévá tenni óhajtana, de azt ritkán találja meg a Földön.


Mivel pedig kiegyenlített érzelmi fluidokkal rendelkezik, a szellemvilágban is a nagy, szép és igaz eszményi munkának élhet, és nem zavarják őt azok a gondolatok, azok a be nem teljesített vágyak, elmulasztott kötelességek, amelyeket a női erőkkel, a női fluidokkal szemben kielégületlenül hagyott hátra. Ott is meglátja a magasabb rendű női erők munkáját, s megbecsüléssel, szeretettel, örömmel és boldogsággal vesz részt ennek a munkának az alátámasztásában, előresegítésében, és minden eredménynek örül, amit így az ő érzéseinek és gondolatainak belekapcsolásával teremteni tud.


Nem mondom, hogy nem áll meg egy pillanatra a hozzá hasonló női lelkek közt, s nem néz szét, hogy nem hasonló érzésű és vágyú női szellem közeledik-e feléje; s nem mondom, hogy nincs nagy barátság, nagy megértés és szeretet köztük az ilyen kiegyenlített fluidokon keresztül; azonban nem kerekedik felül az a türelmetlenül sürgető és mindent maga alá gyűrni akaró vágy, amellyel a megálmodott női ideált keresi; van békessége kivárni azt az időt, amikor azok a fluidok közelednek feléje, amelyekről a lelkében már kialakított egy ideált. És bizonyos munkák elvégzése és bizonyos igazságok megszerzése után el is következik az idő, amikor csakugyan ott áll előtte a megálmodott álomkép.



[1] Mindez a VIII. fejezetben részletesebben van kifejtve.

[2] Itt tudni kell, hogy a tűrhetően törvényes életet élő emberszellemek körülbelül ugyanannyi időt töltenek a szellemvilágban, mint amennyi ideig testi életük tartott: nagyon törekvő és hitben élő szellemek azonban sokkal hamarabb jutnak bele az újra testöltés kegyelmébe, míg nagy bűnösök és megátalkodottak sokkal később, úgyhogy vannak esetek, amikor évszázadok, sót évezredek múlnak el, míg egy-egy nagy bűnös ismét testhez juthat. Ezt az óriási időbeli eltolódást jelenti az a kifejezés, hogy "a testöltés állapotain túlmenve". Ugyanilyen sors vár azokra is, akik a természettörvény ellen olyan súlyosan vétenek, hogy az életprincípiumot az önmaguk és mások számára teljességgel megrontják.

https://skydrive.live.com/view.aspx?resid=9314E93BA66D4EB1!303&cid=9314e93ba66d4eb1&app=WordPdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése