beszéltek már az emberiség történetében csakúgy, mint a hit törvényéről. A harwardi
Williem James (viliem dzsémsz) szerint: „A hit törvénye hozza létre a tényleges valóságot,
mert olyanok vagyunk, amilyennek hisszük magunkat.” Az elvárás törvénye azt mondja,
hogy amit várunk, azt meg is szerezzük. Nem azt szerezzük meg, amit akarunk, hanem
azt, amit várunk. Elvárásaink, különösen az eredményekkel kapcsolatban, elképzeléseink
a dolgok alakulásáról önmegvalósításunk próféciáivá válnak. Dr. Robert Rosental
(rózentál) a Harward Egyetemen körülbelül 100 kísérletet végzett az elvárási elmélettel
kapcsolatban, az ún. elvárási elmélettel kapcsolatban. És úgy találta, hogy elvárásaink
hatással vannak más emberekre, eseményekre és körülményekre. Még akkor is, ha ezek az
elvárások hibás információn alapulnak. Bármit is vár el, ha bizakodik, más szavakkal: ha
bizakodással várja, hogy jó dolog történjen Önnel, jó dolog fog történni Önnel. Ha
várakozásával kellemetlen eseményre számít, akkor kellemetlen eseményben lesz része.
A legsikeresebb emberek hozzáállása a következő: hisznek abban, hogy mindig csak jó
dolgok érhetik őket. Ezt a beállítódást nevezzük sikerorientáltnak. Ez a győztes
magatartása.
A győztes mindig keresi a jó dolgokat. A győztes bízik a győzelmében, és
rendszerint el is éri azt. De mindaz, amit bizakodással várunk, valóra válik. Akkor is, ha az
információ, amelyre az elvárást alapoztuk, teljesen hamis. Hadd mutassak be egy példát
az elvárásról!
Néhány évvel ezelőtt dr. Rosental számtalan, különböző kísérletet végzett. Arra az
eredményre jutott, hogy a tanárok kívánalma a tanulókkal szemben jelentős hatással van
azok képességeire és az átlagos tudásszintre. Összeállított egy kísérletsorozatot,
amelynek legfőbb kísérlete a következő volt:
Elment San Francisco térségébe, és az egyik iskolában az év elején behívatott 3
tanárt. Az igazgató azt mondta nekik, hogy kiváló munkájuk eredményeképpen őket
választották ki mint az iskola 3 legjobb tanárát. Mind a hármuknak 30 tanulót adtak, akik
az IQ-tesztek alapján az iskola legjobb tanulói voltak az előző tanév végén. Ezeket a
tanulókat egy teljes éven át taníthatták a tanárok. A szakértők úgy ítélték meg, hogyezeknek a tanulóknak az iskolai teljesítménye 20-30 %-kal fog növekedni az alatt az
iskolaév alatt. Közölték a tanárokkal, hogy az egyik alapfeltétel szerint mindezt nem
árulhatják el sem a tanulóknak, sem azok szüleinek.
Ugyanúgy végezzék az oktatást, mint eddig! Az osztályokat rendszeresen
megfigyelték, hogy biztosak legyenek benne: a tanítás ugyanúgy folyik, mint azelőtt. A
tanárok csak annyit tudtak, hogy mindegyikük 30 kiváló képességű tanulót kapott arra az
évre. A tanárok boldogok voltak és rendkívül izgatottak is. Keményen dolgoztak,
túlóráztak is a gyerekekkel. Úgy belefeledkeztek a tanításba, ahogyan addig még soha.
És az év végére valóság lett, hogy az a 3 osztály a teljesítményt tekintve nemcsak
az iskolában, hanem az egész körzetben az első lett.
Az év végén behívták a 3 tanárt, és azt mondták nekik: „Nos, remek évük volt.”
Mire ők: „Tényleg azt volt. A gyerekek kiválóak voltak, és hogy igyekeztek!”
Aztán megtudták az igazságot, hogy ez egy kísérlet volt. És az igazság az, hogy az
iskolaév elején a gyerekeket, a 90 nevet, sorsolással választották ki az egész körzetből.
Így kerültek oda. Nem is ismerték az IQ-jukat.
Mire a tanárok: „Hát ez hihetetlen! Hát hogy lehet, hogy ilyen jól teljesítettek?”
Aztán egymásra néztek: „Hát persze, hiszen mi vagyunk a 3 legjobb tanár az iskolában!”
Pedig meg kell mondanom, a kísérlethez az is hozzátartozott, hogy a tanárok
nevét is beletették egy kalapba, és véletlenül ezt a hármat húzták ki.
Ezt nevezik kétszeresen vak kísérletnek. Állandónak vettek mindent, kivéve az
elvárást. A tanárokkal szembeni elvárás határozott volt: „Úgy gondoljuk, hogy maguk
kiváló tanárok.” A tanárok elvárása viszont a gyerekekkel szemben rejtett volt. Soha nem
beszéltek róla. Úgy tekintették a gyerekeket, mintha valóban kiváló képességekkel
rendelkeztek volna. És ettől a gyerekek kinyíltak, kivirultak. Az egyik osztályban egy
gyerek IQ-pontszáma az év végére 25 ponttal lett magasabb. Az utólagos felmérések
során kiderült, hogy az egyik tanulónak 27 ponttal lett magasabb az IQ-ja, ami azt
bizonyítja, hogy a nagy követelményeket támasztó tanárok diákjaik szellemi
teljesítményeit jelentősen növelhetik.
Barbara Kollins szerint, aki Chicago legjelentősebb tanára: „Ha a tanulókat
intelligensnek tartják, és úgy dolgoznak velük, mintha tényleg kiválóak lennének,
valósággal ámulatba ejtenek szellemi teljesítményeikkel.”
Nos, mindebből látható, milyen fontos szerepük van az elvárásoknak.
Az elvárások 1. csoportjában szerepelnek azok, melyek a legnagyobb hatással
vannak ránk: szüleink elvárásai. Felismertük, hogy felnőttként is hajlamosak vagyunk
egész életünkön keresztül szüleink elvárásainak megfelelni. Vagy éppen azokat legyőzni.
Ha szüleink erősek, támogatóak, szeretetteljesek, kedvesek, bátorítóak voltak, és hittek
bennünk, öntudatlanul mindig arra törekszünk majd, hogy életünket az ő elvárásaikkal
összhangban éljük. Ha szüleink kritikusak, elégedetlenek és elítélőek voltak
eredményeinket és képességeinket illetően, azt fogjuk tapasztalni, hogy egész
életünkben inkább visszafogjuk magunkat. Nem árt tudni: milyenek voltak szüleink
elvárásai: pozitívak vagy negatívak? Bátorítottak vagy éppen ellenkezőleg? És főleg
hogyan hatnak ránk jelenleg?Az elvárások 2. csoportja: a főnökünk elvárásai. Kutatásaink során azt
tapasztaltuk, különösen a vezetési-szervezési felmérésekben, hogy a nagy
követelményeket támasztó főnökök nagy teljesítményekre serkentik beosztottjaikat. Ha
ellenben főnökünk szkeptikus a képességeinket illetően, ha folyton csak kritizál, mert
negatív beállítottságú, eleve rosszra számít, akkor nincs túl sok esélyünk a nagy
teljesítményekre. Ha visszatekintünk eddigi pályafutásunkra, azt látjuk, hogy életünknek
azt a szakaszát élveztük legjobban, amelyben képességeink iránt pozitív elvárásokat
támasztó főnökkel dolgoztunk együtt. Ugye, hogy így van?
Az elvárások 3. csoportja: a saját elvárásaink másokkal szemben. Különösen a
gyerekeinkkel, a házastársunkkal, az élettársunkkal és a beosztottainkkal szemben, akik
felnéznek ránk. Hiszen jelentős mértékben hat ránk mindazoknak a véleménye, akiket
tisztelünk. És nemcsak a véleményük, hanem a viselkedésük is. Ha pozitív elvárásaink
vannak a körülöttünk lévő emberekkel, különösen a gyerekeinkkel szemben, akkor ez
arra készteti őket, hogy megfeleljenek elvárásainknak. Ebből következően az
alapszabály az, hogy másoktól mindig jót várj szavakban és tettekben is, és biztasd: „Én
hiszek benned!”
Az elvárások 4. csoportja: az önmagunkkal szembeni elvárások. Mindent
számba véve ezek a leglényegesebbek. Ha nagyon pozitív elvárásaink vannak magunkkal
szemben, ámulattal tapasztaljuk, milyen hatással lesz életünkre. Mindig várjuk a
legjobbat! Mindig várjuk a legjobbat!
Van egy kis gyakorlat, amit az egyik hallgatónktól tanultam az egyik
szemináriumon. Felfedezte, hogy ha minden napját egy egyszerű gyakorlattal kezdi, azt
mondogatván magának: „Hiszem, hogy ma valami csodás dolog történik velem! Hiszem,
hogy ma valami csodás dolog történik velem! Hiszem, hogy ma valami csodálatos dolog
fog történni velem!” – ez a kis gyakorlat egész magatartását megváltoztatja. Az egész
napja örömteli várakozással telik el, mert biztos magában. Bármi történik vele a nap
folyamán, azt mondja: „Talán ez az a csodálatos dolog, ami történik velem.” És ha ezt
gyakoroljuk, és lefekvés előtt elmondogatjuk magunkban: „Holnap valami csodás dolog
fog történni velem.” És reggel, amikor felkelünk, megint: „Ma valami csodálatos dolog
fog történni velem.” És ha egész nap mondogatjuk: „Csodás dolog fog történni velem!”,
meglátjuk, amint lefekszünk másnap este – de ma ki kell próbálnunk! Higgyék el, nagyon
hatékony! Kicsit mesterkéltnek hangzik, de igen hatásos gyakorlat. Ha kipróbáljuk,
meglátjuk, hogy mikor lefekszünk, fel sem tudjuk idézni azt a sok csodás dolgot, ami
aznap történt velünk.
Meg leszünk lepve, hogy, hogy milyen könnyen találunk parkolóhelyet, hogy
barátaink felhívnak, hogy pénzt hoz a postás, hogy életünk átváltozik valóban pozitív,
boldog tapasztalatok sorozatává. Tehát mindig várjuk a legjobbat! „Hiszem, hogy ma
valami csodás dolog történik velem!” És a természet kérlelhetetlen törvénye folytán meg
is történik. Biztosíthatom Önöket, hogy ez hallgatóink ezreivel történt meg, akik szó
szerint ámulatba estek a banális kis feladat hatásától.Brian Tracy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése