2013. július 28., vasárnap

A hét lelki törvény IV HIT törvénye


A következő törvényt úgy nevezzük: a hit törvénye. A hit törvénye egyszerűen azt
mondja: bármi, amiben hiszünk, mégpedig érzéssel – és ez a lényeg –, tehát minél
nagyobb érzelmi elkötelezettséggel: valósággá válik számunkra. Valósággá válik
számunkra, mivel cselekedeteinket belső hitünk vezérli. Az a valóság, amiben élünk és
mozgunk, mindenkor fényesen tükrözi belső hitünket és meggyőződésünket. Ha
valamiről úgy hisszük, hogy pozitív, vagy azt, hogy negatív, vagy Henry Ford szavaival:
„Ha azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy azt, hogy nem tudod, igazad van.”
Valóságunkat hitünk formálja. Amilyen mértékben hisszük valamiről, hogy igaz, olyan
mértékben válik a valóságunkká. Hitünk olyan, mint egy szűrő: mindent kiszűr, ami nem
áll összhangban meggyőződésünkkel. Az összhang elérése mélyen gyökerező ősi vágya
az embereknek. Ezért van az, hogy folyton figyeljük világunkat. Megpróbáljuk megérteni
és ésszerűsíteni, hogy összhangba kerüljön eddigi hitünkkel, kialakult
meggyőződésünkhöz kotomákat építünk magunknak. Ez egy pszichológiai szakkifejezés,
ami azt jelenti, hogy vakfoltokat építünk. Nem vesszük észre a lehetőségeket, ha az a
meggyőződésünk, hogy nincsenek lehetőségeink. Nem látjuk meg a siker lehetőségét, ha
eleve úgy hisszük, a siker számunkra nem lehetséges. Ha azonban megváltoztatjuk
meggyőződésünket, valóságunk is meg fog változni. Hadd mondjak egy példát!
Ez a történet egy fiatalemberé, aki egy középnyugati kisvárosból jött. A történet
igaz, meg is jelent egy pszichológiai folyóiratban. A fiú az elemiben és a középiskolában is
kitűnő tanuló volt. A középiskola befejezése után kitöltött egy egyetemi felvételi tesztet.
Pár hét múlva levelet kapott az egyetemtől, amelyben ez állt: „A felvételi teszten 98
pontot ért el, így tehát felvételt nyert az egyetemre.”
Mivel nem sokat tudott az egyetemi felvételi tesztekről, azt hitte, hogy a 98 az az
IQ pontszáma. A 98-as IQ valamivel az átlag alatt van, és körülbelül 20 ponttal kevesebb,
mint amennyi az egyetem elvégzéséhez szükséges. Ebben a hitben élt, és még a
középiskolában elért kitűnő eredményeiben is kételkedni kezdett. Azt hitte, nem fog
megfelelni az egyetemen.
Azért ősszel beiratkozott. Az első szemeszter végén megbukott, vagy majdnem
megbukott minden tárgyból. Oktatója magához hívatta, hogy megtudja, mi a probléma.
„Kitűnően végeztél a középiskolában, a mi kurzusaink csak egy fokkal nehezebbek, mint a
középiskolai tanulmányok. Talán problémáid vannak a lányokkal? Vagy kábítószerezel?
Nem megy a beilleszkedés? Mi a baj?” „Minden tőlem telhetőt megteszek, de nem
hibáztathat – mondta a fiú –, az IQ-m csak 98-as.” Az oktató megdöbbenten kérdezte:
„Miről beszél, fiam?” Mire a fiú: „Az egyetem levelében az állt, hogy az iskolai teszten 98
pontot értem el.” „De fiam, az nem IQ-pontszám – mondta az oktató. – Az nem IQ,
hanem egy %-szám, ami azt jelenti, hogy 98 %-ot vagy még magasabb eredményt értél el
az ország tanulói között, akik felvételiztek. Te vagy az egyik legkiválóbb tanulónk.”
A fiú elment. Ellenőrizte az iskolai tesztet, és meggyőződött arról, hogy valóban, a
98: %-szám és nem IQ.Folytatta tanulmányait, és 2 év múlva az egyetem 30 ezer diákja közül az első 10
között volt. Minden tantárgyban kitűnő lett. Megváltoztatta a valóságát, mert
megváltoztatta a hitét az intelligenciájáról. Amitől megváltozott a valósága is.
Ezzel kapcsolatban fontos tudnunk, hogy mindnyájunknak vannak önkorlátozó
meggyőződéseink. Mindannyian úgy hisszük, valamilyen módon korlátozva vagyunk. Úgy
hisszük, korlátozott az intelligenciánk, az alkotó- és keresőképességünk: nem tudok
eladni, nem tudok nyilvánosan fellépni. Azt hisszük magunkról, hogy képtelenek vagyunk
pontosan érkezni, hogy nem tudunk jó képet vágni a dolgokhoz. Pedig egzakt felmérések
és kutatások bizonyították, hogy a tehetségből nagyon is egyformán részesedünk. A
legtöbb korlát, amit mi korlátnak hittünk, a valóságban nem létezik. Ezek pusztán a
tudatunkban léteznek. A nagy teljesítmények egyik kiindulópontja az, hogy
megkérdőjelezzük önkorlátozó meggyőződéseinket, és kihajítjuk őket. És úgy teszünk,
mintha nem is léteznének. Ha úgy teszünk, mintha nem is léteznének, észrevesszük, hogy
egyszerűen eltűnnek.Brían Tracy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése